Finnország örökbe fogadva: Boszorkányok és a Húsvét
2014. április 17. írta: Szilvásgombóc

Finnország örökbe fogadva: Boszorkányok és a Húsvét

pääsiäis-lentoonko 001.jpgAz örökbe fogadott országom Finnország, nagyon vágyom fel a messzi Északra. Álmaim túrájában a Sarkkör is szerepel, amit egy kutyaszánnal "hódítok meg". Ha egyszer eljutok a nagy útra biztos tudósítok róla. De addig is ismerkedjünk a finn húsvéti hagyományokkal. 

Kimondani meg sem kísérelném, egyelőre... ugyanis a "Megtanulni finnül" szintén a bakancslistámon szereplő tétel. Annyit tesz "Kellemes húsvéti ünnepeket". A húsvét finn neve pääsiäinen, jelentése pedig szabadulás (vagy ha úgy tetszik elbocsátás) a nagyböjttől. Ezzel a családi ünneppel ünneplik meg Jézus feltámadását és a tavasz beköszöntét. 

 

Az ünneplés virágvasárnap - palmusunnuntai - kezdődik istentisztelettel, színdarabokkal és hangversenyekkel és körmenettel. Ugyan ezen a napon boszorkányok "szabadulnak el" és meglátogatják a környékbelieket, szomszédokat és feldíszített barkaágakkal megcsapkodják őket, miközben jó szerencsét és egészséget kívánnak nekik. A kis boszorkányok (a fiúk is be szoktak öltözni) ilyenkor verset is szavalnak, amiért fizetség fejében cukorkát/csokitojást vagy kisebb fizetséget kapnak. Ez a hagyomány a virpominen vagy virvonta. 


A boszorkányok és a máglyaégetés szorosan összefüggnek egymással. Ez egy régi hagyomány, mely szerint nagyszombaton Isten védelmező ereje kisebb, így a boszorkányok és egyéb ártó szellemek szabadulhatnak el az emberek világában. Így húsvétkor nagy máglyát raknak, mely annál nagyobb védelmet nyújt a boszorkányok ártó szándékától, minél nagyobb a füstje és minél több benne a szikra. A húsvéti boszorkányok finn elnevezése: trulli Ha valaki szeretné a húsvéti máglyagyújtást megnézni látogasson el nagyszombaton Pohjanmaaba.

EASTER-05.jpg

Szokás még, hogy egy tálban "új", friss füvet növesztenek, ami a tavasz közeledtét jelképezi, majd a megnőtt fűbe díszes tojásokat helyeznek. A finnek a házaikat is kidekorálják tavasszal barkával, festett tojásokkal és a náluk jellegzetes tavaszi virágokkal: nárcisszal és tulipánnal.

Mammi.jpgA hagyományos étel a bárány és a mämmi, ami nem éppen valami bizalomgerjesztő valami, de ha Finnországban lennék biztos megkóstolnám. Na szóval nem éppen egy könnyen elkészíthető étel. Vízből, rozslisztből és rozsmaláta porból készítik majd, melasszal, sóval és  narancs (nem akármilyen narancs, egy bizonyos fajta lehet, de mindenhol csak így hivatkoznak rá) porított héjával ízesítik. És ha azt hinnénk, hogy készen van a sötét barna zabkására hasonlító pudingszerű valami, hát tévedünk. Ugyanis 3-4 napi fagyasztva kell tárolni, csak utána fogyasztható. Hagyomány szerint nyírfakéreg tárolóban tartották.

Ezen a mämmi dolgon felbuzdulva lehet kipróbálok egy-egy finn receptet... az eredményről/élményekről beszámoló biztos lesz. :) Ha valakinek kedve támadt kipróbálni ezt a tradicionális húsvéti finn "pudingot", vagy ha valaki már próbálta; ne fogja vissza magát. Kíváncsi vagyok az élményre.

források: wiki, whatsupfinland

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr946043323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

goIya 2014.04.17. 23:41:53

A finn húsvétról egyenlőre még nincs tapasztalatom, de a mämmivel már találkoztam :)
Nagyon kevesen csinálják maguknak, mert tényleg nehéz és szinte minden boltba lehet kapni fagyasztottat. A finnek amúgy is odavannak a félkész kajákért.
Általában cukorral és tejszínnel szokták enni. Vaníliás tejszínnel a legjobb.
Az íze engem először egy kicsit a datolyára emlékeztetett, de nagyon nehéz bármihez is hasonlítani. Finom, ennyi a lényeg, hiába néz ki úgy, mintha a wcből szedték volna ki. :)

Szilvásgombóc 2014.04.18. 07:52:36

@goIya: egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy jó íze lenne... "narancsaromás-cukros-fűrészpor-puding" ez jut róla az eszembe. Ha egyszer kijutok biztos, hogy nem hagyom ki :)

meri 2014.04.18. 11:56:15

@Szilvásgombóc: 22-étől (kedd) néhány napot Mo-on töltök egz konferencián, nagyon szívesen hozok neked egy doboz fagyasztott mämmi-t Helsinkiből.

Szilvásgombóc 2014.04.18. 12:24:52

@meri: Azt nagyon megköszönném :) Nagyon kedves Tőled :)
süti beállítások módosítása