Ez volt az első könyvem az írónőtől, de vélhetően nem az utolsó, mert nagyon megkedveltem a stílusát. Tipikus "csajos" regény egyébként, talán annyi furcsasággal, hogy három főszereplőnk is van és a sztorijaik valójában külön külön kötetet is megérdemelnének. Nekem egy könyvtáros ajánlotta a könyvet, és régóta tervezem már, hogy a kezembe veszem, most végre sikerült. Vannak egyébként további részek is, a következő pl. a Férfiak városa, bár ahogy néztem nem igazán függ össze ezzel. Főszereplő hölgyeink, bár fiatalok még, életük mégis fordulóponthoz közeledik...
Az első részben ismerjük meg Juliat, aki párkapcsolatban él, de csöppet sem boldog. Mindenáron gyereket akar, de valahogy csak nem sikerül teherbe esni. Az egykoron karrierista nő, aki mindig életvidám volt, imádott bulizni mostanra teljesen befásult. Julia abban bízik, hogy egy baba majd gatyába rázza az életét, mindent erre tesz fel, mindaddig, míg egy régi barátnője vissza nem tér a városba és arra invitálja, hogy tartson vele a messzi Londonba. Végül Julia vele tart, és bár kezdetben csak néhány napot, hetet tervez maradni, nagyon úgy fest, hogy ebből bizony letelepedés is lehet,de ami ennél is furcsább, hogy már egyáltalán nem gondol az anyaságra. Új munkát talál, és randizgatni kezd egy charme-os férfival.
A másik szereplőnk Maeve, aki több ponton is kapcsolódik Juliahoz, részint ő veszi át a nő egykori munkáját, sőt lassan lekörözni látszik őt. Ami ennél bizarrabb, hogy egy éjszaka(?) erejéig összegabalyodik Julia pasijával/exével, és a dolog következményekkel jár. Maeve sosem tervezte, hogy anya lesz mindig is a karrierjére koncentrált, eddig komoly kapcsolata sem volt sosem. Nem is akart, hiszen úgy látta édesanyja is jól megvan egyedül. A sors azonban közbe szól és Maeve nehéz helyzetbe kerül, kezdetben biztos benne, hogy nem alkalmas anyának, de aztán randizgatni kezd gyermeke apjával...
A harmadik hősnőnk Sam a főállású anyuka, aki bár boldog házasságban él, néha mégis egy kicsit elbizonytalanodik. Amikor egyik barátjuk (aki mellesleg szerintem rendkívül tenyérbemászó) furcsa és talán félreérthető jeleket kezd küldeni felé, akkor egy kicsit megzakkan és majdnem hatalmas hibát követ el. Ő egyébként Julia legjobb barátnője, de most összeismerkedik Maeve-el, és ami ennél rosszabb kezdi megkedvelni.
Nagyon könnyed kis laza olvasmány, akár strandon is élvezhető, de hideg időben bevackolódáshoz is kitűnő választás.