Feledés [2013]
2013. április 10. írta: lámadémon

Feledés [2013]

558499_523828944341761_1408391939_n.jpgJack Harper a Föld nevű bolygón dolgozik, de már a Föld nem az, ami régen volt. Csak egy energiaforrás, amit a végletekig kiszipolyoznak, mielőtt elhagyják örökre. körülbelül ennyi a sztori, de persze itt a csavar, amikor egy nő, akit Jack az álmaiban lát megjelenik a képen.

 

 

 

 

 

 

 

 

UIP-Duna Film

Sokkolva jöttem el a moziból hogy ez mégis mi? Már eleve szkeptikus voltam, mert a sci-fi igen csak távol áll tőlem, de ez mindent vitt. Nos hogy miért is? Hát itt egy kis ízelítő.A film elején Jack (Tom Cruise) akinek a neve sem túl eredeti, tökéletes és steril életébe nyerhetünk bepillantást. A nője szép, a lakása ultramodern, és minden nagyon nett. És azt is megtudhatjuk, hogy T.C. egy tiszta ember, mert már alig telt el 10 perc a filmből, de kétszer láthattuk zuhanyozni. Hurrá! Bár gondolom ez arra volt hivatott, hogy csodás felső testét vizslathassuk. Itt következett hősünknek pár „uncsi” munkanap, ahol, mint jó ember, rendesen eszik, fürdik, szexel a jó csajjal, és ami kiakasztott, hogy annyira pedáns és jó fiú hogy otthon mamuszt hord. Ezután sajnos kiszámítható párbeszédek következtek, amiket a Halálos fegyver-ben vagy a Beverly Hills-i zsaru-ban hallhattunk. Félreértések elkerülése végett ezek jók voltak, a 80-as években. 

558598_523828411008481_593266826_n.jpgUIP-Duna Film

A szereplők is nagy talányt okoztak nekem, sok ideig csak T. C-t látni közelről, messziről, ahogy repül, ahogy fut stb. és ÖREG!!! Tudom, hogy ez egy sci-fi, de nekem sok időbe telt feldolgozni, hogy ugyan tudom hogy,már messze járunk Jerry Maguire-től, de  akkor is.

16072_523828677675121_1078389099_n.jpgUIP-Duna Film

A nők: Olga Kurylenko (Julia) és Andrea Riseborough (Victoria) szépek, szexik és semmi több.

563788_523828617675127_1048673513_n.jpgUIP-Duna Film

547905_523828834341772_812428149_n.jpgUIP-Duna Film

Még itt volt Morgan Freeman (Malcolm Beech) aki talán azért vállalta el, mert egy fogadás rosszul sült el. Igaz nem túl sokat látjuk a színen, de ha ott van akkor nagyon cool a megjelenése :)

526506_523828831008439_488721775_n.jpgUIP-Duna Film

S P O I L E R

  • A csaj, akiről álmodik, már tudni lehet, hogy a szerelme és az, hogy kiderül, hogy a felesége volt az csak azt dönti le a székről, akinek ez volt élete első filmje.
  • Már az elejétől nem szimpatikus a vörös nő, és nagyon lehet tudni, hogy vele valami nem fog stimmelni.
  • Az ellenségről tulajdonképpen akkor hullik le a lepel, amikor először megjelennek a vásznon.
  • ÉS amikor már azt hittem, hogy legalább egy jó harcjelenet jön, mert meghal a szeretett nő és akkor jöhet a bosszúból elkövetett – most rohanjuk le a gonoszokat, mert ez egy személyes ügy – egy fenét! Gyorsan meggyógyul és kész.
  • És a vége Happy End. Olyannyira hogy már csak azt az egyet hiányoltam, hogy akik hősi halált haltak eddig azok most újra életre kelnek.

S P O I L E R      V É G E!

Sajnos a film híján volt a váratlan fordulatoknak, és már sok filmben volt, hogy az emberiség az emlékeit elveszti és mindezidáig sosem sült el jól. 

525201_523828641008458_1492993773_n.jpgUIP-Duna Film

Kik nézzék meg: szívemből senkinek nem ajánlom. De ha mégis akkor fiúk, akik bírják ezt a "mintha egy videó játékban lennénk" hangulatot. És lányoknak, akik még kapcsolatuk elején vannak szívük csücskével, akinek természetesen csak ez hőn áhított vágya! 

533960_523828664341789_1598105567_n.jpgUIP-Duna Film

559373_523828594341796_334412630_n.jpgUIP-Duna Film

De mert nem szeretem rossz szájízzel befejezni eszmefuttatásom, ezért a látványért jár a piros pont, különösen moziban széles vásznon az igazi :) És azért jók a videó játékra hajazó üldözéses-lövöldözős jelenetek is. Na meg a végén a világmegmentős zene!

12.png

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott.

Bemutató dátuma: 2013. április 11.

Trailer:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr585216008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása