Hunted és Elementary Pilot
2012. november 03. írta: enbee

Hunted és Elementary Pilot

Azt hiszem, sikerült a végére hagyni a legjavát. Két krimi: az egyik egy női kémmel, a másik pedig egy New Yorkban élő Sherlock Holmesszal. Az idei pilot kínálatból a legjobb ötben mindenképpen benne van mind a Hunted, mind pedig az Elementary első része. Legalábbis nálam.

huntary.jpg

Hunted

Nikita kivételével jelenleg nem nagyon van versenyképes női kém a tévében - na mostantól számolni kell Sam Hunterrel (Melissa George) is.

hunted_banner.jpg

Tangerben (khm, hellojasonbourn) kezdődik a sztori, ahol egy csinos szőke nő éppen megmenti a pasiját egy orvlövésztől célkeresztjéből, ám ezzel sikerül főbe lövetnie magát. A pasit a testőre/sofőrje kimenekíti a helyszínről, de ekkor láss csodát, a lány életre kel és akcióba lendül. Behatol a szomszédos épületbe és kiment onnan egy férfit, akit pont az ő "pasija" tartott fogva és kínzott meg. Az akció jól sikerült, a célszemély kimentve, a nő és a csapata pedig a tervnek megfelelően elhagyja a helyszínt. Valami mégis történik. A nő a kollégájával/pasijával kellene, hogy találkozzon, hogy elmondja neki, gyermeket vár, csakhogy az imádott férfi helyett fegyveresek jelennek meg az eldugott kis kávézóban, és végül a nő egy golyót kap a hasába.

Gyorsan eltelik egy év, amit a nő, Sam egy eldugott kis farmon töltött valahol Skóciában. Először az Sam célja, hogy eltűnjön szem elől, de mivel az újságokban elhelyezett jelek alapján tudja, hogy a csapata még mindig keresi őt, ezért úgy dönt, hogy formába hozza magát, és újra visszatér, hogy élő csaliként előcsalogassa azt a valakit, aki eredetileg is az életére tört. Az első gyanúsított Aidan Marsh (Adam Rayner), aki nem csak munkatársa, hanem a párja, és a születendő gyermekének az apja is volt.

Na jó, szóval értitek, miért nehéz a helyzet, amiben Sam találta magát. Eleve veszélyben van, mert aki meg akarta ölni, az megint a nyomába eredhet. Ott van az új meló, aminek keretein belül egy özvegy apa és a tízéves fia bizalmát kell elnyerni. A régi-új csapatával kell együtt dolgozzon, akik közül nem tudja, kiben bízhat. A kapcsolattartója az exe, aki a "legfőbb gyanúsított". A csapata sem bízik Samben, elvégre a nő több mint egy évig bujkált, még előlük is. És ha ez még nem volna elég, akkor ott vannak azok a régi emlékek gyerekkorából, amik folyamatosan gyötrik.

Na az idei pilotok közül nálam a Hunted viszi a pálmát. Jó, ez nem azt jelenti, hogy ez a legjobb sorozatindító, amit láttam, de ha azt veszem figyelembe, hogy az elvárásaimhoz képest végül hogyan teljesített az első rész, akkor meg is van a nyertes. Azt igazából nem tudnám megindokolni, hogy miért. A sztori nem annyira rejtélyesen izgalmas, mint vártam, de ennek ellenére sem unatkoztam a majdnem egy órás piloton, és alig várom a folytatást. Kíváncsi vagyok, hogy ki árulta el Samet? A főnök mondjuk kifejezetten unszimpatikus, de ez még nem jelenti azt, hogy ő lenne a forrás. Meg mi lesz Stephen Turner (Stephen Campbell Moore) és Sam között? Lesz egyáltalán valami? Meg mit fog ehhez az ex szólni?

Elementary

Azt régóta tudjuk, hogy az amerikaiaknak semmi sem szent, ha a szórakoztató iparról van szó. Ez a végzet idén utol érte Sherlock Holmest is, aki a CBS új sorozatában egy női Watson (ex-)doktorral az oldalán kamatoztatja különleges képességét.

elementary_banner.jpg

A szeptember végén bemutatott Elementary egy szimpla nyomozós sorozat - lenne, ha a legfőbb bűnüldözőt nem Sherlock Holmesnak (Johnny Lee Miller) hívnák. Márpedig ez a neve a jóképű, szálkás, tetovált férfinak, aki éppen az elvonóról dobbantott pár órával a hivatalos elbocsátása előtt, csupán csak azért, mert unatkozott. Holmes az apja egyik New York-i házában rendezkedik be, amikor betoppan az életébe Joan Watson (Lucy Liu), akit a már említett apa fogadott fel hat hétre, hogy mindenhová kísérgesse a fiát, és segítsen neki visszailleszkedni a normál életbe.

A pilotból megtudunk mindkét főszereplő előéletéből egy kis szeletet. Watson sebész volt, de egy betege meghalt a műtőasztalon, ami miatt a nő az engedélyét is elveszítette. Ezt persze Holmes egyetlen parkoló cédulából kitalálja, de hát ez a minimum, amit a neve alapján elvárhatunk tőle. Az ő, mármint Holmes háttér sztorija sokkal titokzatosabbnak, és izgalmasabbnak tűnik. Annyit már tudunk, hogy van egy gazdag apja, illetve hogy azért szokott rá a drogokra, mert valami történt Londonban, ahol egyébként tanácsadóként a Scotland Yardnak dolgozott. Egy ottani ügyön akadt össze Sherlock Holmes Toby Gregsonnal (Aidan Quinn), aki jelenleg kapitán New Yorkban, így adva vagyon a helyzet: Holmes a Nagy Almában is segíti a rendőrség munkáját. És úgy tűnik, hogy az új árnyékának, Watsonnak is jobban tetszik ez a feladat, mint amiért a fizetését kapja.

Őszintén szólva Holmesszal nem igazán békültem meg, bár lehet csak azért, mert a Benedict Cumberbatch féle karaktert nagyon szeretem, és valahogy ő az a Holmes, ami az én fejemben él. Belőle egy ex-drogos, tetovált, hirtelen haragú pasit csinálni kicsit olyan, mintha a mostanában sokat emlegetett James Bondot mondjuk megnősítenénk és családot alapíttatnánk vele. Nagyon emberi, de teljesen karakter idegen. Az sem tetszett, hogy már az első találkozás előtt bekerült a képbe a férfi-nő kapcsolat, és igaz, hogy egyenlőre úgy tűnik, Holmes és Watson között semmi izzás nincsen, de messze még az évad vége.

Ez alapján nagyon úgy tűnik, hogy az Elementary nem bejövős sorozat, pedig nem így van. Gregson eddig nem mutatott sokat, de már most szimpi, és fura mód nálam működik ez a női Watson megoldás is, feltéve persze, hogy marad csupán baráti a viszony közte meg Holmes között. Ha egy kicsit izgalmasabb, összetettebb lesz a nyomozósdi a sorozatban, akkor elnézem a készítőknek azt, hogy "megszentségtelenítették" Sherlock Holmes-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr804888855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása