Kicsit gengszteres, kicsit vígjátékos, kicsit akciós. Egyikben sem a legjobb, de magyar. Is. Szeretjük? Ne túlozzunk, kedvelhető. Picit.
Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.
Első benyomás alapján Koltai szereti Oszkárt (Sylvester Stallone 1991), Az Ötödik elemet (Bruce Willis 1997), az Üvegtigrist (2001) és tisztában van vele, hogy félmeztelen egyedekkel könnyebb eladni a filmeket. Érdekességképpen, itt nem a csöcsök vannak előtérben, hanem a csini kockahasak – nincs is ezzel baj, ugye lányok?
Kezdjük akkor a gengszterekkel. Vinnie Jones (Jack Varga) és Michael Madsen (Terence) karakterének külső megformálása Angelo Provolone-re és kiskutyáira hajaz számomra. Öltönyök, régi típusú fegyverek, kalapok és sok pénz a tét. Csak sokkal kevésbé viccesek, és amit még nem értek, hogyan illeszkedik az 1930-as évek amerikai gengsztere 2012 Londonába? Mindegy, efelett elsiklottam. A férfifelsőtestek meggyőztek.
Na jó, nem ezek. Bocs.
A szegedi látkép miatt jutott eszembe az Üvegtigris, de ez ismét jól sült el. Babetta megvan, kocsma megvan, magyar virtus megvan, kalandvágy megvan, pálinka megvan. Indulhat a buli.
Az akció részére ne úgy gondoljatok, mint az Ötödik elemre, ezt egész más ok miatt mondtam. Mondhatni sosem izgultam, hogy most mi lesz, sőt kifejezetten előre megmondtam, hogy mi a sztori, teljesen kiszámítható, azonban az ötödik elemet hiába vagy 10 éve, hogy utoljára láttam, de az felejthetetlen jelenetet, amikor valami kék lény operát énekel és közben valójában a film legizgalmasabb jeleneti játszódnak le. Úgy látszik ez az opera vs. tücitüci zene remek megoldás a feszültségkeltésre, és Koltaiék is ezt alkalmazták a vége felé, bár ebben a filmben sokkal kisebb kiteljesedést várhatunk, sokkal kevesebb feszültséggel, és majdnem zero izgalommal. Ha valamit mégis érzünk, az a zene miatt van. Ez köszönhető a kiszámítható történetnek is, a vígjátékként definiált műfajnak is, és a közben csilivili ruhában vonagló Szabó Győzőnek és Pindroch Csabának is.
(Érdemes megnézni, mert Bruce-nak itt még volt haja. Szexi. Ahogy narancshajú Milla Jovovich is az alulöltözött múmiajelmezében. – 3:25-től gyorsul be.)
Az sem csoda, ha a Valaki forrón szereti (1959) című film jut eszünkbe, hiszen női ruhákban, táncban, gengszterkomédiában és kínos jelenetekben sem szűkölködik a film. Csak itt nem Florida az úti cél, hanem London.
Ne lepődjön meg senki azon, hogy a film fele angolul, fele magyarul van. Koltai szerint így hiteles, hiszen külföldi sztárokkal dolgoztak (Michael Madsen, Jamelia, Vinnie Jones) ezért mindenki a saját nyelvén szólal meg. Azért a hortobágyi húsos palacsinta egy angol meleg szállodai dolgozó szájából egy üveg pálinka elfogyasztása után viccesen hangzik, ezt be kell, valljam. Nyilván ehhez semmi köze annak, hogy meleg, vagy hogy szállodai dolgozó, csak ezt is belecsempésztem plusz infónak. A Fütyülős meg NEM pálinka, és hiába nem mutatták a címkét, minden jó érzésű magyar ismeri az egyedi üvegét. Amivel egyébként minden rendben van, csak ne léptessük elő a pálinkák sorába.
Összegezve részemről: a gengszterparódiához nem elég az a néhány gengszterparódiából kiszedett színész, Hujber Feri ismét jól alakítja az idióta balekot, a vígjátékok alapjául szolgáló férfiak női ruhában még mindig nem lerágott csont (?), a happyendhez való ragaszkodásunk pedig még mindig idegesít. Guy Ritchi biztos kinyírt volna még pár szereplőt. Egyszer jó volt, talán majd egyszer még egyszer, ha esetleg a tévében műsorra teszik, nem kapcsolom majd el, de ha szinkronizálni merik, akkor de.