Levy L. Smith - Az üldözött (Dark Love 2.)
2011. november 29. írta: redbandita

Levy L. Smith - Az üldözött (Dark Love 2.)

A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, az Sandra megszökött a suliból, ahol démonná akarták tenni. Most éppen Luke-al, Donnieval és az ikrekkel bujkál. Ám nagyon úgy fest, hogy a megpróbáltatások még nem értek véget Sandra Palmer számára. Sőt!

B839704.JPGSandra nagy veszélybe kerül az előző kötet végén, konkrétan az élete egy hajszálon múlik. Szerelme, Donnie már csak úgy tudja megmenteni, hogy vámpírrá változtatja. Ezt Sandra elég vegyes érzelmekkel fogadja, tulajdonképpen örül annak, hogy túlélte, de vajon képes-e Donnie mellett leélni az életét? Vagy el tudja-e felejteni a múltját, az otthonát, az édesanyját?

A sorsom egy hullámvasút, a pályát azonban nem láttam magam előtt. Sohasem tudhattam, mikor zuhanok a mélybe, és melyik pillanatban emelkedek újra a csúcsra. Most azonban, kétségtelenül fent voltam, és kezdtem megnyugodni Donnie mellett...

Sandra és Donnie kapcsolata megromlik, mert szinte semmiben nem értenek egyet. A fiú szinte mindenről érzelemmentesen beszél, például arról is, hogy Sandrának el kell felejtenie a régi életét és soha többé nem léphet kapcsolatba senkivel sem a múltjából. Erre két ok miatt is szükség van, az egyik, hogy Sandrára kivetették hálójukat a démonok és szinte bármit megtennének, hogy a szolgálatukba állítsák, a másik, hogy Sandra nem fedheti fel vámpírként magát.

A lány nagyon vagy egyre nehezebben viseli Donnieval való vitáit, és édesanyja hiányát. Talán ezek vezetnek oda, hogy amikor Donnie elküldi Luke-ot, akkor Sandra a legnagyobb titokban, de a fiúval tart. Luke örül ennek, hiszen régóta szerelmes Sandrába, ám ekkor még nem sejtik mennyi bajt okoznak "kis kirándulásukkal".

Luke megígéri Sandrának, hogy hazaviszi édesanyjához, ám a démonok már útközben rájuk találnak. A támadások nagy részét visszaverik, és szép lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

Visszatérnek Sandra egykori otthonába, ahol látszólag minden a legnagyobb rendben. Látszólag. Ugyanis olyan dolgok derülnek ki és olyan dolgok történnek, amire Sandra sohasem számított. Az események elfajulnak, és végül Sandra édesanyja életveszélyes állapotban kerül kórházban. Donnie ekkor ismét rájuk talál és ismét kihúzza Sandrát a csávából, de valamin már ő sem tud segíteni... Sandra hatalmas árat fizet, azért, mert nem hallgatott Donniera.

De ekkor még nem érnek véget a megpróbáltatások, mert az utolsó oldalakon újabb démontámadás történik, ráadásul Donnie és Sandra nem tudnak segíteni bajba jutott társaikon, mert fényes nappal van és ezért nekik a pincében kell bujkálni. A ház váratlan látogatói elmennek, de Luke is eltűnik. Donnie úgy véli a fiú magától ment el, Sandra azonban biztos benne, hogy elrabolták. Hát gondolom erre is fény fog derülni a harmadik és egyben befejező részben, Az elrabolt szívben.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr623421755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása