Fegyverek órája - Hour of the Gun [1967]
2011. november 06. írta: enbee

Fegyverek órája - Hour of the Gun [1967]

Ma kezdi vetíteni az AMC a Hell on Wheels című 7 részes sorozatát, és ez ismét meghozta a kedvemet a westernekhez. Előtúrtam hát az egyik nagy vadnyugati kedvencemről szóló filmek közül azt, ami korban és történetében is közel állhat ahhoz, amire a Hell on Wheels-től is számítok, mármint nagy vonalakban, és elméletileg. A többit majd kedden meglátjuk.

Az arizonai Tombstone-ban elég feszült a helyzet, és a néző nem igazán tudja, hogy miért. Minden esetre Virgil Earp rendőrbíró (Frank Converse) két testvérével, Morgannel (Sam Melville) és Wyattel (James Garner), illetve az egyik barátjukkal, Doc Holliday-jel (Jason Robards) lövöldözésbe keveredik pár emberrel, és az összecsapásnak halálos áldozatai is vannak. Bíróság elé kerül az ügy, és ekkor körvonalazódik a helyzet: egy helyi üzletember, Ike Clanton (Robert Ryan) a saját emberét szeretné Virgil helyére ültetni, és a lassú, tisztességes út helyett ő a gyors, mocskosat választja: hazudik, megveszteget, gyilkol. Azért az Earpöket sem kell félteni, kiállnak magukért, és végül fel is menti őket a bíró a gyilkossági vádak alól.

Clanton nem tesz le a tervéről, és először Virgilt löveti le az embereivel, majd pedig a választásokon a helyét átvevő Morgant öleti meg. Wyatt úgy dönt, hogy a családját elköltözteti Tombstone-ból, de a vonaton olyan híreket hall, amik hallatán nyilvánvalóvá válik, hogy ennyire egyszerűen nem érhet véget az ügy. A kereskedelmi kamara (anyagi) támogatását élezve Wyatt és Doc embereket gyűjt maga mellé, hogy Clantont elkapja, de persze Ike sem hagyja magát, mint azt sejteni lehet. Tovább szervezkedik, de az embereit egymás után elkapják, és az "üzletember" így egyre nyomatékosabban holtan akarja látni Earpöt.

Egy kivégzés gyilkosság utáni Doc-kal való összetűzés úgy tűnik, észhez téríti Wyattet, és már-már úgy tűnik, hogy maga mögött hagyja az esztelen bosszúját, de ezt a férfi támogatói nem hagyják, inkább magasabb, hatalommal járó pozíciót ajánlanak neki, és megteszik rendőrfőnöknek. Tombstone helyett azonban Mexikóba megy Earp, mert a hírek szerint ott van Clanton is. Elkerülhetetlenül közeledünk egy utolsó, klasszikus vadnyugati, véres párbaj felé.

A film szerintem elég jól tartotta magát a "valós eseményekhez", már amennyire én tudom, (bár vannak nagy, fontos eltérések) de a Fegyverek órájában úgy tűnik, hogy a Clanton és Wyatt Earp közötti harc oka a hatalom, és hát ez nem teljesen így történt.

Earp egy bűnözőt akart elkapni, és ebben a cowboyokkal (akik elég rossz hírnévnek örvendtek) üzletelő Clanton segítségét kérte. Ike infót adott Wyattnek, és ezért cserébe a bűnözőért járó vérdíjat ő tehette volna zsebre, Wyatt pedig learatta volna a babérokat, és remélhetőleg megnyerte volna a rendőrbírói választásokat. Kicsit túl sok a volna... De persze nem lett semmi az egészből, és Clanton onnantól kezdve folyton attól rettegett, hogy a cowboyok elintézik őt, mert a fülükbe jut, hogy eladta őket Wyattnek. Egyetlen módon kerülhette volna el ez: ha megöli Earpöt. És hát munkálkodott is rajta rendesen, hogy így történjen. Teszem hozzá, sikertelenül.

Aprócska megjegyzés, hogy a Fegyverek órája volt Jon Voight első filmje.

Na és hogy jön ez a Hell on Wheels-hez? Először nézzétek meg a sorozat trailerét.

Wyatt Earp az igazságszolgáltatást saját kezébe vevő vadnyugati figurák jelképe. A Hell on Wheels főszereplője, Cullen Bohannon (Anson Mount) is éppen erre készül: bosszút akar állni felesége gyilkosán. Persze küldetésének véghezvitelében gátolják olyan aprócska gondok, mint például az indiánok támadásai, akik az épülő vasutat minden lehetséges módszerrel visszaszorítani igyekeznek. A Hell on Wheels egyébként egy kifejezés azokra a település-féleségekre, amik a vasút építésével együtt költöztek előre, és a profiljukba olyan dolgok tartoztak, mint a szerencsejátékok, az alkohol, és a prostitúció. Bár Wyatt Earp egy-két évtizeddel később volt "aktív", de az ilyen városkákról ő is sokat tudott volna mesélni!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr893359110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása