J. R. Ward - Feloldozott szerető (Fekete Tőr Testvériség 5)
2011. szeptember 26. írta: redbandita

J. R. Ward - Feloldozott szerető (Fekete Tőr Testvériség 5)

Az előző kötetben már érezni lehetett, hogy Vishous valamiféle érzelmeket táplál (a személyes kedvencem) a zsaruból vámpírrá vált Butch iránt. Nekem egy kicsit fura volt, ezért féltem is, hogy mi lesz, amikor majd ez a szál kerül a középpontba. De szerencsére kiderül, hogy valójában inkább baráti érzések ezek, mert a szerelem egy nő képében érkezik, ám a lehető legrosszabbkor. Izgalmas, szexualitásban túlfűtött, érzelmes, néhol romantikus kötet került ki ismét Ward kezei közül, amit köszönök neki...

A könyv több szempontból is más, mint az eddigiek, hogy nincs benne annyi harcolás, mint eddig. Amióta Butch kiszívta (szó szerint) a fő alantas erejét, lelkét (nem is tudom hogy hívjam), azóta az alantasok kissé visszahúzódtak, mondjuk lehet sejteni, hogy nem mindig lesz ez így... Vishousról eddig nem sok mindent tudtunk, ám most övé a főszerep. Azt eddig is sejtettem, hogy valami sötét titka van (mint egyébként szinte minden Testvérnek). Eddig annyit tudtunk róla, hogy a szexuális szokásai kissé durvák, és érzelmileg nem kötődik egyetlen partneréhez sem. Az a személy, aki hosszú évtizedek után felkelti az érdeklődését, az egy férfi, Butch. Vishous maga sem érti, hogy ez minek köszönhető, még jövőbe látó képessége sem segít a dolog megfejtésében.

Vishous életveszélyes sérüléssel kerül kórházba, ahol egy emberi doktornő, Jane menti meg az életét. Amikor a testvérek megérkeznek érte, azt kéri, hogy a nőt is hagy vigye magával a szállásra. A testvérek teljesítik kérését és elrabolják Janet. Ez nagyon nem tetszik a Királynak, és magának Jane-nek sem, bár a nő hamarosan (maga sem érti, hogy miért), de érdeklődni kezd a jóképű, furcsa hajú, izmos férfi iránt.

Jane és Vishous egyre több időt töltenek együtt, a külvilág felé úgy tesznek, mintha ennek kizárólag orvosi okai lennének, és egy darabig ők is szeretnék ezt hinni. Mégis eljön a nap, amikor Vishous teljesen felépül, ezért Jane-nek nincs oka a maradásra.

Ahogyan lenni szokott ebben a könyvsorozatban, most is halálos szerelem alakul ki a két teljesen különböző személyiség: Jane és Vishous között. De szerelmük beteljesülését nagyon sok dolog akadályozza, pl. feltűnik a színen Vishous anyja, aki mindent megváltoztató hírrel érkezik.

Ahogyan már írtam ez a kötet más, mint az eddigiek. Például Vishous mellett nagyon fontos szerepet kap Phury is, szinte mondhatjuk, hogy mindketten főszereplők, az események két szálon futnak. Phury lassan teljesen beleőrül abba, hogy gyengéd érzéseket fűt, ikertetsvére, Zsadist felesége iránt. Hozzá kell tenni, hogy nincs könnyű helyzetben, mert a vámpírok, ha szerelmesek lesznek valakibe, akkor elég nehéz kiverniük a lányt a fejükből. Ráadásul azt hiszem, hogy Bella is folyamatosan adja alá a lovat...

Talán azt is írhatnám, hogy van egy harmadik főszereplő ismert mindeközben Johnnal is fontos dolgok történnek, hiszen bekövetkezik az, amire oly régóta várt...

Abban is különbözik ez a kötet a többitől, hogy valaki meghal, aki fontos szerepet játszik az egyik testvér életében. Több az önfeláldozás is, mint eddig. Az Őrző két kedves(?) gesztust is megtesz, és Phury is végleges döntést hoz.

Izgalmakban, fordulatokban, megható vagy meghökkentő dolgokban most sem lesz hiány, annyit mondhatok. Vishous visszaemlékezéseire, pedig különösen felhívnám a figyelmet, azt hiszem ezekből derül ki, hogy miért is lett olyan, amilyen és milyen érzések kötik Butchhoz. Csak ajánlani tudom a Feloldozott szeretőt, mindenkinek, akinek tetszett az első négy kötet. Letehetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr533245319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása