Gesztivál a mínusz első napon
2011. július 25. írta: redbandita

Gesztivál a mínusz első napon

Egyszeri és megismételhetetlen koncerttel indít az idei Sziget, ami kihagyhatatlannak tűnik! Augusztus 8-án (azaz a Prince koncertje előtti napon) Geszti Péter és zenésztársai „több generációs élményben” részesítenek minket; fellép az Első Emelet, a Rapülők és a Jazz+Az. Mindhárom együttes a legnagyobb slágereivel áll ki a közönség elé, de akinek még ez sem elég, annak elárulom, hogy ez lesz az első nagyszabású koncertje Geszti új zenekarának, a Gringo Sztárnak. Ugye, hogy jól hangzik!?

Geszti Péter csaknem 20 éves zenei munkásságának legismertebb dalait élvezhetjük majd egy estébe, egy koncertbe, egy színes egyvelegbe ömlesztve. Így azok a negyvenesek, akik a Csakazértis szerelemre buliztak, azok a harmincasok, akik a Aj lav jút tolták a bakeliten, azok, akik néhány éve még a Ma jól vagyokra szakítottak szerelmükkel és akik a Gringo Sztár Szabadulj fel című számára buliznak nyáron, ők mind ott lesznek.

A zenekarok mind élőben fognak zenélni, ami szintén emel az est színvonalán. A Jazz+Az-ból Dés László, Behumi Dóri, Kozma Orsi, Váczi Eszter, a Rapülőkből Berkes Gábor és Michel és Kiki az Első Emeletből. A két és félórás megakoncerten ott lesz Geszti Péter új formációja, a Gringo Sztár Gereben Zitával és Sapszon Orsival friss, nyári slágereikkel és meglepetés vendégeikkel. Egy dal erejéig a színpadra lép a Balkán Fanatik is és Geszti duettet énekel Zoránnal, aki a technika segítségével egy kivetítőn lesz jelen a színpadon.

„Végre összeállt a program és gőzerővel zajlanak a próbák” – mondta Geszti Péter. „Igyekeztünk egy olyan repertoárt összeállítani, amelyben mindenki megtalálja a maga kedvencét. Kiki egy Első Emelet dalcsokrot énekel majd, a Rapülőktől természetesen lesz Áj Lav Jú, Túr Dö Flanc és a Jazz+Az is hozza a legismertebb dalokat, többek mellett a Csepp a tengerben-t vagy a Megint hétfő-t.”

A Sziget megújult nagyszínpada először a Gesztiválon debütál, ahol a harminc zenész mellett ötven táncos teszi majd igazán felejthetetlenné a koncertet augusztus 8-án, a Szigeten. Erre a napra a belépő 7.900 forint lesz, de az ottalvós bérletesek ingyen láthatják a produkciót.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr523101267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása