Zséda énekli a Micimackó betétdalát
2011. június 08. írta: redbandita

Zséda énekli a Micimackó betétdalát

35 év elteltével a világ leghíresebb medvéje, Micimackó visszatér a széles vászonra. A film betétdalát, „Az én világom” című számot az egyik legkiválóbb hazai énekesnő, Zséda énekli. A dalhoz egy videoklip is készült pár héttel ezelőtt. Az éppen új albumára készülő népszerű énekesnő énekli az „Az én világom” című számot, melyet a varsói klipforgatáson Adriennen kívül még 5 másik ország énekesnője énekelt fel.

Fórum Hungary

Zséda igazán megtisztelőnek érezte, hogy pont őt választották a munkára, ugyanis a felvételt komoly válogatás előzte meg, a legmagasabb nemzetközi elvárásoknak kellett megfelelnie. Nagy büszkeséggel töltötte el, hogy egy olyan nagy költségvetésű szuperprodukcióban vehet részt, amely világszerte ismert. A varsói csapat mindenben segített Zsédának, hogy kizárólag a munkára tudjon koncentrálni.

A stúdióból kilépve Adrienn bevallotta: „a forgatás alatt végig kisfiamra gondoltam és neki énekeltem a dalt, így lett igazán érzelmekkel teli a produkció”. Adrienn és kisfia már nagyon várják, hogy a mozikba kerüljön, és együtt izgulhassák végig a világ legismertebb medvéjének legújabb kalandjairól szóló animációs filmet. Erre már nem kell sokat várni, hiszen Micimackó legújabb kalandjait, a Disney legújabb (?) egész estés filmjét július hetedikétől láthatjuk a hazai mozikban.

Hír forrás és kép: Fórum Hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr952967405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása