Az ifjú Dorian Gray naivan, óriási szemeket meresztgetve érkezik meg Londonba, hogy átvegye nemrég meghalt nagyapja szerepét a család élén. A nagyvilági élettől messze felnőtt fiú próbál beilleszkedni a társasági életbe - ebben újonnan szerzett barátai, a festő Basil Hallward, és a széles körben tájékozott Lord Henry Wotton vannak a segítségére.

Dorian (Ben Barnes) egyre magabiztosabban mozog az új életében, de nagyapja "jelenléte" a házban napról napra jobban nyomasztja. Basil (Ben Chaplin) készít a fiúról egy arcképet, amit aztán lecserélnek a nagypapa portréjával. Ez, és Lord Henry (Colin Firth) pártfogása egyre inkább felszabadítja Doriant. Beleveti magát az életbe, szórakozni jár, nőkkel mulat. Megismerkedik, és beleszeret az ifjú színésznőbe, Sibyl Vane-be (Rachel Hurd-Wood) akivel kezdenek komolyra fordulni a dolgok, ezért Henry eltakarítja a lányt az útból.

Szerelme elvesztése nagyon megviseli Doriant, ám új felfedezést tesz, ami egyből helyre rázza. Úgy tűnik, hogy a sérülések, amiket elszenved, a róla festett portrén jelennek meg, az ő testén nyomuk sem marad. A festmény tehát felkerül a padlásra, hogy senki ne lássa, mivé válik a képmás, Dorian pedig beleveti magát az életbe, és élvezi azt minden lehetséges módon.

Basil új kiállításához kölcsön kérné a remekművét, de Dorian - érthető módon - nagyon tiltakozik. A festő nem hagyja annyiban a dolgot, ezért komoly büntetés a jussa: halál.

Kétségtelen, hogy Dorian kezd megőrülni. Minél jobban elhatalmasodik fölötte a betegség, minél inkább habzsolja az életet, a portréja annál jobban kezd elrothadni. Henry-t gyermeke születése, és Basil elvesztése lassan észhez téríti, így Dorian viselkedése egyre gyanúsabbá válik számára.

A kapcsolatot már csak levélben tartják egymással, és mikor évek múltával Dorian visszatér Londonba, szemmel láthatóvá válik, hogy menyire nagy gond van vele. Henry már őszülő öregember, a lánya gyakorlatilag felnőtt, de Dorian ugyan olyan fiatal maradt, mint mikor legutoljára találkoztak. Lord Wotton még így is hajlandó lenne minden komorságot és gyanús cselekedetet maguk mögött hagyva újra barátként tekinteni Dorianra, de azt nem nézheti jó szemmel, hogy a férfi meghódítja a lányát, Emily Wottont (Rebecca Hall).

Dorian elmeállapotának az teszi be igazán az ajtót, amikor szembesül a lelkét ábrázoló portréval. Úgy dönt, hogy jó útra tér, de már túl késő a tabula rasához.

A film szerintem tökéletesen visszaadja azt az őrületet, amin Dorian fejében végbe megy, ráadásul úgy, hogy az még Oscar Wilde tetszését is elnyerné. Hogy az alig húsz éves fiút összehozta a sors Henry-vel és Basillel, az tulajdonképpen megpecsételte a sorsát, amit esélye sem volt elkerülni. A legnagyobb tragédia a történetben, hogy amikor Doriannak lehetősége lett volna arra, hogy tiszta lappal indulva újra kezdhesse az életét, akkor Henry ismét közbe lép, leleplezi a titkot, és véget vet az egész történetnek. A végső lezárás azonban Dorian döntése lett.

Az olyan filmek, mint a Dorian Gray 2009-es feldolgozása egészen meghozzák az ember kedvét ahhoz, hogy unalmasnak hitt klasszikusokat olvasson.