Egy nő és egy férfi a viharban összezárva egy hatalmas házban - mi lesz ennek a vége? Vagy gyilkosság, vagy szex. Az Éjjel a parton története nem Stephen King, hanem Nicholas Sparks fejéből pattant ki, ez alapján szűkítsétek a kört.

Adrienne (Diane Lane) egyedül neveli két gyermekét (Mae Whitman és Charlie Tahan), miután a férje (Christopher Meloni) elhagyta őket. Mivel a kölykök apuval Floridába utaznak, a nőnek akad egy kis szabadideje, amit (a helyett, hogy magával foglalkozna, inkább) segítség nyújtással tölt. Elutazik Rodanthe-ra, ahol barátnőjének, Jeannek (Viola Davis) van egy megörökölt panziója, és elvállalja, hogy gondoskodik az utószezon egyetlen vendégéről, amíg a tulaj üzleti ügyben elutazik.

Dr. Paul Flanner (Richard Gere) azért jött a szigetre, hogy beszéljen Robert Torrelsonnal (Scott Glenn), akinek a felesége az ő műtőasztalán halt meg. A panzióba megérkezvén először még kimérten viselkedik Adrienne-nel, de lévén csak ők ketten lakják a hatalmas házat, egymás társaságára vannak utalva. Közös vacsi, egy kis ivós ereszd el a hajam, és máris közelebb kerülnek egymáshoz a szereplők. Mindkettejüknek van éppen elég magánéleti gondja, és bár totál idegenek egymásnak, valahogy mégis sikerül megnyílniuk, ami segíti őket a gyógyulásban. Mire a beharangozott, hatalmas vihar eléri a szigetet, Adrianne és Paul már barátok, és csak egy aprócska lépés választja el őket attól, hogy szeretők is legyenek. Mire az idő kitisztul, ez is megtörténik.

Kevés időt tölthetnek együtt a szerelmesek, mindkettőjüknek el kell hagyniuk Rodanthe-t. Adrianne hazautazik a gyerekeihez, ahol arról kell döntenie, hogy engedve lánya követelésének, visszafogadja-e hűtlen férjét, vagy elkezdjen végre magával törődni. Paul a fia után indul Chilébe, hogy helyre hozza a megromlott kapcsolatukat. Amíg a párocska távol van egymástól, levélben tartják a kapcsolatot.

Paul hazatérésének estéjén Adrianne vacsorát főz a férfinak, és izgatottan várja, hogy végre megérkezzen. Csakhogy az ajtón nem kopogtat senki. Másnap Mark, Paul fia (James Franco) keresi fel Adrianne-t, egy hatalmas dobozzal a kezében. Nem éppen jó híreket hozott.

Ha nem láttatok/olvastatok másik Nicholas Sparks történetet, akkor az Éjjel a parton egy nagyon jó kis film. Fordulatos, nem túl elrugaszkodott (kivéve Amanda pálfordulását), szerethető. Viszont. Egyetlen percre sem tudtam nem gondolni arra, hogy mekkora koppintás az egész! Láttátok az Üzenet a palackbant? Na a két film váza szinte tökéletesen ugyan az. A főszereplők magányosak, akik gyorsan egymásba habarodnak, aztán szétválnak, hogy következhessen a szomorú befejezés. A levelek írása fontos elem, ettől lesz kicsit más az átlagos romantikus filmektől, de jobb lett volna valami eredetibb megoldás. Kétszer ellőni ugyan azt a "poént"? Nem kóser...

A Sparks filmek közül ezt néztem meg utoljára, és lehet, hogy csak ezért most fakadok ki, de nagyjából egyetlen olyan fontos részletet sem láttam, ami egy másik filmjében ne lett volna benne. Oké, a helyszínnél ez nem zavart, mert Észak- és Dél-Karolina gyönyörű, és nagyjából az sem zavarna, ha a világ filmtermésének 50%-át itt forgatnák, de ez elég vékonyka jóváírás a többi negatívum mellett.

Most, hogy így lehúztam az egész filmet, szeretnék visszautalni arra, amit két bekezdéssel feljebb írtam: maga a film nem rossz! A kritika inkább az írónak szól, nem pedig a rendezőnek vagy a színészeknek. Ők kitettek magukért, Diane Lane például kifejezetten tetszett. Az, hogy Sparks a járt utat a járatlanért nem hagyja el, nem az ő hibájuk.