Melissa de la Cruz - Álarcban
2011. február 27. írta: enbee

Melissa de la Cruz - Álarcban

Nem tudom, mi lesz a 2011-es listámmal, mert megint egy olyan könyvet olvastam el, ami abban a lajstromban nem szerepel. Nem mintha megbántam volna, hogy megtettem, mert Melissa de la Cruz Kékvérűek sorozatának második kötete megérte az olvasás minden egyes percét. Hangsúlyoznám, hogy az olvasásét, a borítónézegetését semmiképpen sem - még az első részt is sikerült túlszárnyalni a mostani teljesítménnyel. És amilyen jó nekünk, a kép még a gerincen is rajta van! Íme:

Míg Mimi Force New Yorkban a Négyszázas Bált szervezi, hogy olyan legyen, ami a legtökéletesebben alátámasztja az ő ragyogását, addig Schuyler Velencében van Oliverrel (és a fiú apjával), hogy megtalálja Lawrence Van Alent. Két hétig nincs eredménye a kutatásnak, de a "nyaralás" végének közeledtével mégis sikerül megtalálni a nagyapát, aki nem Cordelia, hanem Charles Force előzetes karakter leírását támasztja alá viselkedésével.

Manhattanbe Sky a bál estéjén tér vissza. Úgy gondolja, hogy Cordelia szeretné, ha ott lenne St. Regisben, ezért felveszi anyja régi ruháját, és eleget tesz a kötelességének. Mimi már azt is nagyon nehezen bírta elviselni, hogy Bliss mennyire gyönyörű a smaragdzöld estélyiben, de amikor meglátja Schuylert a klasszikus Chanelben (illetve azt, ahogyan Jack nézi Schuylert a klasszikus Chanelben), akkor teljesen kiakad. Az sem hat éppen nyugtatóan a lányra, hogy Jack egyre kevésbé titkolja, mennyire vonzódik Schuylerhez. Gyakran látni őket együtt, de igazából incselkedésen kívül semmi sem történik. Mimi mégsem bírja elviselni azt, hogy a bátyját más is érdekelheti rajta kívül, ezért úgy dönt, hogy kiiktatja a riválisát. Ebben az iskola új diákja, Kingsley Martin segít neki, aki egyébként teljesen úgy viselkedik, mintha Bliss pasija lenne. Célozgat a szenátor lányának a múltban közöttük történt eseményekre, de a lány semmire sem emlékszik, a fiú pedig nem forszírozza.

Ami Blisst illeti, neki sem egyszerű az élete mostanában. Furcsa álmai vannak, rendszeresen elájul, és nem elég, hogy Dylanről hol azt hiszi, hogy még életben van, hol pedig, hogy halott, még feltűnik ez a Kingsley gyerek is. Az sem segít a rendet vágásban, hogy egy fotózáson (ahol egyébként Schuyler és Jack is ott van) Bliss megharapja, és ezzel akaratlanul is magához láncolja Jonas Jones fotóasszisztensét, Morgant.

Ezek voltak nagyvonalakban az Álarcban bulvár fejleményei, de azért az Ezüstvérű szál is kezd kibontakozni. A legizgalmasabb az lesz, ha az utolsó oldalakon megkezdett Bliss-sztorit a következő kötetben megismerjük, illetve ha kiderül, hogy mi is történt Dylannel. Kíváncsi leszek, hogy az új Régisz mihez fog tudni kezdeni a hatalmával, illetve most, hogy kiderül Schuylerről, hogy képes Gabrielle feladatait részben átvenni, a Konklávé megbízza-e valami feladattal, kap-e tőlük valamilyen rangot? Ja és hát a kézenfekvő kérdés (bár ez ismét a bulvár vonalhoz tartozik inkább): mi lesz Schuylerrel az új családjánál?

Az első kötet beszámolójában kicsit nehezményeztem, hogy a rejtélyes Mayfloweres-Pylmouthos Catherine Carver sztorinak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, és ezt sikerült az írónőnek megismételnie. Ez alkalommal egy Maggie Stanford nevű 16 éves lány száznegyven évvel ezelőtti eltűnésének fejleményeit követhetjük nyomon, akinek olyasmi problémái voltak, mint Blissnek, ezért elmegyógyintézetben is kezelték, míg végül 1870-ben az Ezüstvérű "segítségével" a Négyszázas bálon eltűnt.

Még mindig tetszik ez az újfajta, szokatlan világ, amit Cruz felépített a szereplőinek az ismétlődő ciklussal, és a hatalmas emlékezetekkel, valamint hogy épít a Luciferes legendára. A történet pörgős, nincsenek benne unalmas részek, úgyhogy egyhuzamban simán végigolvasható a kötet. Kicsit a plusz sztorit kellene érdekesebbé tenni, illetve a borítóval valamit kezdeni, de mindezek mellett is 100%, hogy a harmadik kötetet is olvasni fogom. Aztán majd jön a beszámoló is.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr632689809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása