Daisy- Százszorszép
2010. július 10. írta: redbandita

Daisy- Százszorszép

A Daisy egy 2006-ban forgatott romantikus dráma. Három főszereplője van, így ebből már következtethetünk, hogy egy szerelmi háromszög épül fel a szemünk előtt. A történet Hollandiában, nagyrészt Amszterdamban játszódik. Ezt a filmet érdemes megnézni! Nem csak lányoknak ajánlom!


Először megismerünk egy fiatal festőlányt, Hye Young-ot. Elmeséli nekünk történetét. Egy fiúra vár, akit az igazinak hisz. Egy fiú, akivel még sosem találkozott, de mégis szerelmes belé. Hogy miért? A százszorszép (daisy) miatt. Na ezt most kifejtem!
Szóval történt egyszer, hogy Hye Young egy vidéki kis faluban volt a nagyapjával, és imádott a lány ott festeni. Mindennap kiment a rétre és festett: százszorszépeket, napraforgókat stb. Mindig átment egy farönkön, ami egy folyó fölött feküdt. Egy napon megbotlik, és beesik a folyóba. Nem lesz baja, de többé nem megy a rönk felé. Inkább más tájakat fest le.
Egyszer arra megy és látja, hogy valaki épített egy hidat és odatette a lány táskáját. A lány nem tudja ki építhette, de a levegőbe kiálltja, hogy köszöni…
Hazatér Amszterdamba. Mindennap küld neki valaki egy csokor vagy egy cserép százszorszépet. Hye biztos benne, hogy a „hídépítőtől” kapja. Innentől kezdve vár rá!
 
Közben dolgozik is, portrékat készít egy amszterdami téren. Egy nap leül a székébe egy férfi egy cserép százszorszéppel. Hye biztos benne, hogy Ő az. Végre eljött érte! A férfit Jeong Wool-nak hívják. Ő is elmeséli történetét. Ebbe nem mennék bele. Annyit árulok el, hogy a férfi rendőr. Találkozgatnak. A lány nem kap többé százszorszépet…
De ekkor sorsfordító esemény történik! Egy lövöldözés tör ki a téren. Eltalálják mindkettőjüket. Hye a találat miatt megnémul. A rendőrnek nem lesz baja, de el kell mennie Koreába dolgozni.

Ekkor megismerjük a harmadik szereplőt, Park Yi-t. Mondhatni ő a rosszfiú. Ő egy bérgyilkos. De olyan dolgokat mesél el nekünk, amiből kiderül nem is rossz ember.
A szerelmi háromszög többször összegubancolódik. De nagyon izgalmasan alakulnak az események.

Ismét nem szeretném lelőni a poént! Szó szerint! Azért írom, hogy szó szerint, mert több lövés is eldurran, és a szerelmi háromszög fogyatkozni kezd! De nem mondom el, hogy kivel mi történik, mert érdemes megnézni ezt az izgalmas, romantikus filmet!
Viszont a jó hír, hogy ehhez a filmhez nem kell zsebkendő. Megható, de nem az a sírósfajta!

 

 Értékelés:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr542142884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása