General Press augusztusi megjelenései
2016. augusztus 13. írta: redbandita

General Press augusztusi megjelenései

A nyár utolsó hónapjában is lesz miből válogatniuk a romantikus regények, a történelmet kedvelőknek és a gyerekeknek is.

Dirk Husemann - A király elefántja (megjelenés augusztus 22.)
Egy elefánt, amelyen két birodalom sorsa múlik.

802-ben arab csapatok törnek be a Frank Birodalom nyugati határvidékére: városok és falvak, sőt kolostorok is áldozatul esnek a pusztításnak. A bagdadi kalifa azonban már belefáradt az állandó háborúskodásba, ezért úgy dönt, a béke jeleként nem mindennapi ajándékot küld Nagy Károlynak – egy elefántot. Az állatot egy különleges küldöttségnek kell eljuttatnia Aachenbe: Marzúk, az előkelő arab és három társa, a zsidó Isaak, a császár követe, valamint szász szolgája, Thankmar kapja meg a népek sorsát alakító feladatot. Ha ugyanis a küldetésük kudarcba fullad, annak beláthatatlan következményei lehetnek: újra fellángolna a háború Nyugat és Kelet között. A vállalkozás nem kevés kockázattal is jár, hiszen sokan, akikkel útközben találkoznak, a pokolból elszabadult démonnak tartják az elefántot; ám akadnak olyanok is, akik maguknak akarják megkaparintani a különös teremtményt. Ráadásul a követek között egyre nő a feszültség… Hosszú és veszélyes utazás veszi kezdetét, de azzal egyikük sem számol, mekkora áldozatokat kell hozniuk, amíg elérik küldetésük célpontját.

139451171.jpg

A király elefántja letehetetlenül fordulatos kalandregény, amely a kora középkori Európa veszélyes világába kalauzolja el az olvasót. Izgalmas beszámoló egy Keletről Nyugatra tartó utazásról, amelynek tétje nem más, mint hogy két, alapjaiban különböző világ tud-e békében élni egymás mellett.

Linda Castillo - Vihar után (megjelent augusztus 4.)

Painters Millen tornádó söpör végig, sérülteket, hatalmas pusztítást hagyva maga után. A romeltakarítás során egy cserkészcsapat emberi maradványokra bukkan. A kiérkező Kate Burkholder rendőrfőnök rögtön gyilkosságra gyanakszik, pedig a csontok legalább harminc éve ugyanazon a helyen feküdtek. Ki az áldozat? És kinek állt érdekében egy pajta alá rejteni a holttestet? Talán a mellette talált eljegyzési gyűrű segíthet azonosítani az áldozatot, vagy elvezethet a gyilkoshoz, de amikor végre a rendőrség elindulhatna egy nyomon, az amish közösség zárt ajtajain kell döngetnie.
Kate fiatalon szakított amish gyökereivel, mégis könnyebben szóra bírhatja a közösséget, de az elvakult hit, a tolerancia hiánya újabb akadályokat gördít a nyomozás elé. Az évtizedes családi titkok családi titkok maradnának, ha egy hajdani ártatlan szív rá nem döbbenne arra, hogy az élete egészen másként is alakulhatott volna. Kate pedig nem tehet mást, mint hogy az idővel is harcba száll azért, hogy a szemet szemért, fogat fogért elvet ne követhesse senki az ügy lezárásáig…

139451164.jpg

Mary Alice Monroe - Nyárutó (megjelenés augusztus 31.)
Ott az otthonunk, ahol szeretnek minket.

Amikor a nagyanyja meghívja magához Harpert és nővéreit a dél-karolinai tengerparton álló házába, a zárkózott, munkamániás lány csak egy hétvégét akar maradni nála. Ám miután összeveszik zsarnokoskodó anyjával, úgy dönt, az egész nyarat a szigeten tölti. Az új környezetben azonban nagyon elveszettnek érzi magát: sehová sem tartozik igazán, és rádöbben: nem tudja, mit is kezdjen az életével. Ám ahogy telnek-múlnak a napok, a testvéreivel mind jobban egymásra, illetve önmagukra találnak, a nyár végére pedig Harper biztos lesz abban, hogy sorsa a festői szépségű tengerparthoz és a nagyanyja házához köti. Ahhoz azonban, hogy valóra váltsa álmait, sok akadályt kell még leküzdenie. Vajon lesz-e elég ereje, hogy kiálljon magáért, illetve elég bátorsága ahhoz, hogy megnyissa a szívét a családtagjai és egy nem mindennapi férfi előtt, aki mellett igazán boldog lehet?

nyaruto_vegleges_500.jpg
Mary Alice Monroe szívmelengető regényében folytatódik a
Nyári emlékek és a Nyári fuvallat című kötetekben megismert három nővér története, amely jól példázza, hogy a feltétel nélküli szeretet megtapasztalása alapjaiban formálhatja át életünket.

Mary Balogh - Lánykérés (megjelenés augusztus 22.)

Lady Muir magányosan sétálgat a tengerparton; óvatosan halad az egyenetlen földsávon, borzongva figyeli a tengert, miközben az életéről gondolkodik. Aztán egyszer csak a meredekebb utat választva elindul a falu felé, a csúszós köveken azonban kificamítja a bokáját. Ekkor váratlanul egy férfi jelenik meg az egyik szikla mögül, hogy a segítségét felajánlva Stanbrook hercegének kastélyába vigye.
Lord Trenthamet a barátai bízták meg azzal a feladattal, hogy találjon magának feleséget a tengerparton, egy hölgyet, akit rangja, vagyona és katonai hőstettei lenyűgöznek, és aki rögtön igent mondana a lánykérésre. De hiszen a part teljesen kietlen, rajta kívül csak kósza sirályok fordulnak meg arra! Most mégis itt egy karcsú, szőke asszony, aki a segítségére szorul.
Véletlen lenne, vagy a sors rendelte így, hogy az ízig-vérig lady és a nyers, szókimondó lord találkozzanak? Két – látszólag – gyökeresen eltérő életfelfogás, ízlés kerül egymással szembe, mégis, ahogy az idő halad, a két ember megismeri egymást, megismeri a másik legmélyebb vágyait, titkait, és talán arra is rádöbben, hogy minden különbözőségük dacára az a bizonyos lánykérés valóban megtörténhet.

139451170.jpg

Mary Nichols - Két világ (megjelenik augusztus 15.)

Louise Fairhurst kimerült, megviselt tanítványaival az éj leple alatt érkezik meg egy barátságos norfolki faluba. Hosszú út áll mögöttük. Egyenesen Londonból jönnek, de nem azért, hogy egy jót kiránduljanak – kitelepítették őket, miután Hitler lerohanta Lengyelországot, és a kormány a főváros bombázásától tartott.
A fiatal tanárnőnek hirtelen nagy felelősség szakad a nyakába: nemcsak a gyerekek nevelőjeként kell helytállnia a vészterhes időkben, de anyjuk helyett anyjuknak is kell lennie. Bár a szokatlan feladat félelemmel tölti el, furcsamód mégis felszabadítólag hat rá: így végre elmenekülhet elnyomó, erőszakos apja uralma alól. A gyerekekkel együtt szép lassan beilleszkedik a falu lakóinak életébe, és barátokra is talál, de a háború pusztításait mindnyájan megszenvedik. Aztán egy véletlen folytán összeismerkedik Jan Grabowskival, egy lengyel pilótával, a két világ találkozása pedig megrázó változásokat hoz mindkettejük életében…
Mary Nichols regényének főhősei a háború poklában küzdenek a boldogságukért, miközben próbálnak hűek maradni önmagukhoz.

139451169.jpg

Sven Nordqvist - Merre van Pettson? (megjelent augusztus 12.)

Findusz rajzolt valamit Pettsonnak. De hol lehet az öreg? Hiába kérdezi, sem a tyúkok, sem a tehenek, de még a muklák sem tudják a választ.

139451166.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3410409688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása