Hamarosan a mozikban Jonah Hill új filmje
2016. augusztus 11. írta: redbandita

Hamarosan a mozikban Jonah Hill új filmje

Jonah Hill egyszer a Rolling Stone magazinban olvasott egy cikket két Miamiben élő, sokat füvező, keveset dolgozó, szélhámos srácról, akiknek valahogy sikerült egy több száz millió dollár értékű hadiipari szerződéshez jutniuk, és azután a maguk módszereivel meg is próbálták leszállítani Afganisztánba a sok millió töltényt és fegyvert.

aatd-fp-001r.jpg

A színész, aki egyben producer is, rögtön meglátta a sztoriban a film lehetőségét, és meg akarta venni a jogokat – de elkésett, addigra egy másik filmes nagyágyú, Todd Phillips, a Másnaposok-trilógia rendezője megegyezett a cikk írójával.

Jonah Hill mégsem maradt ki a produkcióból: Phillips ugyanis nagyon hamar jelentkezett nála, és főszerepet kínált: az egyik link, dilis, folyton füvező amatőr fegyvernepper szerepét neki szánta. Hill először tiltakozott, mert úgy érezte, a Phillips-féle forgatókönyv-terv túlságosan is hasonlít A Wall Street farkasá-hoz. De a rendező végül meggyőzte, és a film elkészült: ez a Haverok fegyverben (War Dogs, hazai bemutató: augusztus 18.)

– Ilyen őrült valós történettel még nem találkoztam – nyilatkozta Hill nemrég egy reggeli tévéműsorban. – Ha ez kitaláció volna, rászólnék a forgatókönyvíróra, hogy ennyire azért nem szabad elszállni.

IC Press

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr1310409454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása