Párkapcsolati kibeszélőkönyv került a könyvesboltokba
2016. február 16. írta: redbandita

Párkapcsolati kibeszélőkönyv került a könyvesboltokba

Az Athenaeum Kiadó adta ki nemrégiben a Hogyan mondjam el neked..?! című kibeszélőkönyvet, amit én is kipróbálhattam a kiadó jóvoltából. Bevallom azt gondoltam, hogy a kötet egy újabb tanácsadó jellegű "szakirodalom" lesz, de nem az! Annál sokkal jobb! Itt mi magunk vagyunk az írók, a párunkkal közösen tölthetjük meg tartalommal az üres oldalakat.

hogyan_mondjam_el3.jpg

Kicsit furcsa volt nekem, hogy mikor belelapoztam a könyvbe, üres lapokat találtam benne. Először nem értettem mi ez... Aztán kiderült, hogy ez nem egy hagyományos könyv, mert annál sokkal több! Olyan, mint egyfajta társasjáték, melyben, ha őszinték vagyunk, akkor akár javíthatunk is a párunkkal való kapcsolatunkon.

Ez elsőre (és talán másodikra is) elég furcsán hathat, de nem az! Nekem szerencsém is volt, mert a párom abszolút vevő volt a dologra, kíváncsian várta mi fog kisülni ebből. Be kell vallanom köztünk nincsenek jelentős gondok, ha vitatkozunk akkor is olyan "hatalmas" problémákon, hogy miért nem szóltál, hogy elfogyott ez vagy az, vagy nekem tetszett ez a film stb. Mégis kiderült az elmúlt két hétben, hogy mi is megtudjuk tölteni az oldalakat olyan dolgokkal, amik újdonságként hatottak a másikra. 

img_20160216_163515.jpg 

A könyvben különböző fejeztek vannak, mint pl. rossz szokások, az együttélésből adódó súrlódások, szexuális életet érintő kérdések stb. Minden fejezet elején kapunk egy kis segítséget ahhoz, hogy mivel volna érdemes megtölteni az adott (üresen hagyott) oldalakat. Például a Kibír-lak részben írhatunk olyasmikről, hogy miért kell mindig felhajtva hagyni a WC ülőkét, vagy miért kell a kiköpött fogkrémet a mosdóban hagyni, vagy miért nem szóltál, hogy elfogyott a vaj, vagy miért hagyod szanaszét az alsónadrágodat. Persze ezeket érdemes kedvesen leírni, hiszen nem az a cél, hogy kritizáljuk a másikat. Mi például abban is megegyeztünk, hogy ajánlani kell valamilyen megoldást, vagy kompromisszumot az adott ügyre, tulajdonságra, szokásra. 

Van olyan fejezet is, hogy Megszoksz vagy megszöksz. Itt a párunk idegesítő szokásairól írhatunk. Pl. ha azt szeretnénk, hogy leszokjon a dohányzásról. Leírhatjuk, hogy zavar minket, a cigi füst, és javasolhatjuk a leszokást segítő nikotinos rágót. 

A lényeg az, hogy az éppen naplót író fél egyedül írjon a könyvbe, és egyedül is olvassa el azt. Így nagyobb eséllyel vagyunk teljesen őszinték. Hiszen az volna a lényeg, hogy a szóban nem megfogalmazható, vagy éppen kicsit sértő vagy kínos dolgokat is megoszthassuk egymással. 

img_20160216_163244.jpg

A könyvhöz tartozik egy rózsaszín illetve egy kék elektrosztatikus könyvjelző is, ezt mindig rá tudjuk tapasztani a könyv borítójára. A másik fél így tudni fogja, hogy "üzenete érkezett"... Szerintem nagyon jópofa, akár ajándékba is tökéletes. Nászajándéknak is tökéletes!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr168396150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása