Jocelyn Butler élete egészen 14 éves koráig teljesen normálisan zajlik, valahol Virginiában, egy kisvárosban. Egy nap azonban rendőrök jönnek érte az iskolába, és közlik vele, hogy a szülei és a testvére autóbalesetben meghaltak. Fogalmunk sincs, mi történik a következő 8 évben a lánnyal, de hirtelen a helyszínünk már Edinburgh Skóciában, Joss pedig egy 22 éves pályakezdő író, aki éppen költözni készül - a Dublin Streetre. A könyv korhatáros!

Joss indulna a sokadik albérletet megnézni - a Dublin Streetre -, ám a taxijára lecsap egy másik utas is. A férfi, mert hát természetesen férfi a vetélytárs, azt javasolja, hogy ne húzzák az időt alkudozással, osztozzanak meg a fuvaron. Így is tesznek. Beülnek az autóba, és pikk-pakk felforrósodik a levegő! A pasi ugyanis dögös. Nagyon. Jóképű, izmos, jól öltözött, és ami teljesen szokatlan, hogy hatással van a 4 éve pasi nélkül létező Jossra. A férfi is rámozdul Jossra, de a lány játssza az érdektelent, a külvilágnak és saját magának egyaránt. A Dublin Street közelébe érvén úgy ugrik ki a taxiból, mint a nyúl, csak hogy szabaduljon a dögös pasastól.

Joss "interjúja" jól megy a főbérlővel, egy nagyjából vele egykorú, szeleburdi, kicsit naiv, de 100%-ban életvidám lánnyal, akit Ellie-nek hívnak. A lakás, bár kicsit drága, nagyon jól felszerelt, gyakorlatilag luxus kategória, és bár Joss eddig kifejezetten spórolósan bánt az amúgy tetemes örökségével. úgy dönt, ha Ellie elfogadja őt, akkor szeretne beköltözni a Dublin Streetre. Ellie-nek is szimpi Joss, úgyhogy kezdődhet a dobozolás.

A lányok meglepően jól kijönnek egymással, a kifejezetten zárkózott Joss kedveli Ellie-t, de hamar vége a nyugalomnak: megjelenik Ellie bátyja! Kitaláljátok, hogy ki ő? Igen, a pasi a taxiból. Braden Carmichaelről hamar kiderül, hogy nem csak "jóképű, izmos, jól öltözött", hanem gazdag, magabiztos, kötelesség tudó, és a legújabb hobbija, hogy Joss agyát húzza.

Imádtam a könyvet! Első betűtől az utolsóig. Még csak a hetedik oldalon jártam, amikor konkrétan sírtam rajta, és ez azért nálam nem fordul elő gyakran. A szereplők tökéletesek, egyedül Rhian meg a pasija lóg ki a sorból, akik a semleges és az idegesítő között gumiztak oda-vissza, de a többiek... Joss hamar közel került a szívemhez, szeretem az olyan karaktereket, akik okkal gubództak be, és nem csak vmi vélt, vagy éppen minimális sérelem miatt. Szerettem, ahogyan Joss fejlődik. Ahogy kinyílik, ahogyan dolgozik a problémáján. Ellie, hát őt nem lehet nem imádni. Ahogy kínlódik Adammel, az zabálni való, de a legjobban a benne lévő kettősséget szerettem. Egy törékeny nebáncsvirágnak tűnik, de olyan erő lakozik benne, amit csak a hozzá közelállók ismernek igazán. Bármikor örökbe fogadnám kishúgnak, és még azt sem bánnám, ha jönne vele Hannah meg Declan, ne adj isten a családi ebédek is.

Na és ott van Braden. Hát jaj. Igazi Férfi, nagy F-fel, és ez mindent elmond róla. Nem csodálom, hogy Joss egyből elájul tőle, én is lefolytam volna a taxi üléséről az első percben. És most nem arról van szó, hogy jó a dumája, illetve hogy (okkal) magabiztos, hanem a többi tulajdonságáról is. Ahogyan imádja Ellie-t és a családját, ahogy soha nem lépi át a határt Jossal, ahogyan a barátnő témát kezeli, ahogyan ő az, aki többet akar a "szerződésben foglaltaknál". Oké, tud ő piszkos módszerekkel is operálni, de nem bújik el, hanem ott van, amikor csattan az ostor, hogy vállalja a következményeket. És bár az írónő lezárta a regényt a kötet végén, van folytatás (decemberben jelenik meg magyarul, London Road címmel), csak azt sajnálom meglehetősen, hogy abban nem Carmichaelék térnek vissza. 

Kedvenc idézet a könyvből (előre bocsánat, de hosszú lesz) 18+!!!:
- Ha megpróbálsz faképnél hagyni, elgáncsollak. - Bár nem nézett rám, tudtam, hogy halálosan komolyan beszél.
Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy így átvert. Morcosan húztam vissza a székemet az asztal alá.
- Faszkalap!
- Ezek után elvárom, hogy ma éjszaka a mocskos szádba dughassam a farkam - nézett rám Braden összeszűkült szemmel. [...]
- Ne hülyéskedj!
- Bébi - nézett rám Braden lesajnálóan -, szopásban nem ismerek tréfát.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki fuldoklik. A pincér még éppen elcsípte a romantikus megjegyzést, kipirult arca volt rá a bizonyíték.
- Mit hozhatok? - krákogta.
- Nos - válaszolta Braden, aki szemmel láthatóan fütyült rá, hogy kihallgatták -, én egy steaket kérek, közepesen átsütve. Te mit kérsz? - mosolygott rám szelíden, majd ivott egy korty vizet.
Azt hitte poénos.
- Úgy tűnik, kolbászt.
Braden félrenyelte a vizet, és köhögőrohamot kapott.

A Dublin Streetet a 2014-es várólistámról húzom ki nagy lelkesedéssel.