VIVA Comet 2014 - ott jártunk
2014. június 12. írta: redbandita

VIVA Comet 2014 - ott jártunk

Mióta csináljuk a Popkultot jártam már jónéhány rendezvényen, de a díjátadók eddig valahogy kimaradtak. Tavaly Loretta és Lámadémon képviseltek bennünket. Idén mivel tudtam, hogy egyik nagy kedvencem, a Punnany Massif fellép, így most beneveztem a Cometre. Nagyon tetszett bevallom őszintén, habár nekem az est fénypontja az volt, hogy készíthettem egy közös fotót a kedvenc együttesem, Irie Maffia MC-jével, Columboval. Volt minden mi szem szájnak ingere: sztárfellépők, vörös (vagyis inkább csíkos) szőnyeges bevonulás, fincsi kaják, elképesztőőően finom fagyi, pia, celebek, no meg persze nőőők! Szóval minden ami egy nagy partyhoz kell!

10167937_769784289746224_4881639476731061878_n.jpgFacebook/popkultblog

Hét órától lehetett érkezni a sajtósoknak, az esemény pedig fél nyolctól kezdődött, amit a VIVA TV élőben is adott, és ma este megismétel. Azt hagy meséljem el Nektek, hogy ilyen nagyobb eseményeken általában a "Press" és a "VIP" személyek általában egy kapun vannak beengedve és közös helyen élvezhetik a műsort, ehetnek finomakat (jelen esetben a KFC szolgáltatta az ételt, de fincsi olasz fagyikat is lehetett enni), ihatnak szinte bármit. Mindezt persze ingyen és bérmentve, és ha azt hinnétek, hogy az aktuális celebek vagy éppen a sztárok nem állnak sorba újra és újra egy KFC-s Twisterért, egy koktélért, egy pezsgőért, vagy egy sörért, akkor bizony tévedtek. A legtöbben végig a büfé részen ülnek/állnak és kivetítőn nézik az eseményt.

Pedig az ülőhelyek sem rosszak, az Arénában most egy külön részleg volt kialakítva, ahonnan nagyon jól rá lehetett látni a színpadra. Esküszöm, hogy a fizető vendégeknek nem volt olyan jó helyük, mint nekünk. Persze leszámítva a leglelkesebb rajongókat, tiniket, akik egymást taposva tolonganak a színpad aljánál/szélénél egy egy pacsiért.

Igyekeztem a Facebook oldalunkon élőben közvetíteni, ami szerencsére kisebb nagyobb zökkenőkkel, de végül egész jól ment. A zökkenőket az okozta, hogy bár volt jelszó nélkül Wifi, szerintem annyian használták/használtuk egyszerre, hogy néha eléggé akadozott.

Egy kicsit én is lemaradtam a vörös szőnyeges bemutatásról, de azt teljes egészében meg lehet nézni a Viva honlapján is. Amikor odaértem még láthattam bevonulni többek között Tóth Gabi, aki megint valami elképesztő ruhakompozícióban érkezett. Megjegyzem az est folyamán minimum még kétszer átöltözött, mert a színpadon is másik szettben volt, és az afterpartyn is egy másik párducmintás hosszúnadrágos overallban volt. Na de térjünk vissza ahhoz a bizonyos szőnyeghez, ahol többek között bevonult Sarka Kata, Radics Gigi Korda Gyuri bácsival, Zola és bandája, Mészöly Géza, a Sugarloaf, Sonia, Lola, Kiszel Tünde.

A gála elején és a szünetekben DJ Metzker Viki zenélt, elképesztő helyről. Nézzétek csak:

metzker_viki.jpg

Az idei Comet-et Iszak Eszti és Sanyóca vezette, míg a vörös szőnyegen és az after partyn Random Marci ostromolta a sztárokat.

iszak_eszti_sanyoca.jpg@redlemon

 

A kb. két órás egyébként tényleg színvonalas, látványos, fény és hangtechnikában nagyon ütős gála alatt fellépett Majka és Ganxta Zolee közösen, majd Cserpes Laura és a tinik kedvence, a Children of Distance, Tóth Gabi és David Correy, valamint Fluor és a Halott pénz. Elsőként halhattuk Kállay Saunders András Juliet című slágerének akusztikus verzióját, Király Viktor is új dallal érkezett. A Punnanys fiúk az Engedd el című slágerükkel álltak a publikum elé. Hien is nagyon látványos produkcióval kápráztatott el minket. Két "világsztár" is színpadra lépett 1-2 dallal: a svéd Ola, és Inna.

Díjat nyert:

  • Az év énekesnője - Hien (A díjat átadta Mészöly Géza és Szász Kitti)

hien_szasz_kitti_u19.jpg@redlemon

  • Az év énekese - Király Viktor (A díjat átadta Cooky, Horváth Szilárd)

kiraly_viktor_kondas_kata_hornyak_boglarka_cooky_horvarth_szilard.jpg@redlemon

  • Az év zenekara - Children of Distance (ők vehették a Superfan díjat is, amire csak a gála ideje alatt lehetett szavazni) Előbbiért a gömböt Pokorny Liától és Bereczki Zoltántól, utóbbit Kovács Patriciától és wheelchairguy, sztárblogger kapta a zenekar.

  • Az év felfedezettje - Diaz és Mentha (A díjat átadta Korda György és Balázs Klári)

balazs_klari_korda_gyorgy_diaz_mentha.jpg@redlemon

  • Legjobb videó - Sonya - Kitchenfloor  

  • A magyar könnyű zenéért díjat nem a közönség, hanem egy szakmai zsűri szavazza meg. Idén a Hooligans kapta ezt a gömböt, akik Szabó Zsófi adta át a díjat.

hooligans_szabo_zsofi.jpg

A ruhák:

Ami még engem érdekelt, hogy ki milyen szerkóban virít ilyen eseményen. Hát voltak nagyon durva, nagyon szép és szerintem oda nem illő szerelések is.

További képek Facebook oldalunkon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr346297942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crass 2014.06.13. 17:17:18

Ritka undorító poltronok gyüjteménye!

popszegecs 2014.06.13. 19:32:45

"könnyű zene" két szóban... a hiányzó 523 vesszőt már nem is
süti beállítások módosítása