Philippa Gregory - A Boleyn örökség (A Tudorok 3.)
2014. január 10. írta: redbandita

Philippa Gregory - A Boleyn örökség (A Tudorok 3.)

Nagyon régen írtam már A másik Boleyn lányról, ami tulajdonképpen az első általam olvasott regény volt az írónőtől, és időrendben az is jelent meg legelőször, csakhogy azóta kiadtak egy ún. előzménykötetet is, ami történetileg megelőzi A másik Boleyn lányt, így hivatalosan mostmár azt tekintik a Tudorok sorozat első darabjának (aminek címe Az álhatatos hercegnő) . Azt még nem sikerült beszereznem és elolvasnom, de a harmadikat igen, így most arról írnék Nektek. Különösebben nem függ össze, vagy legalábbis egymás nélkül is érthetőek a könyvek, így aki nem sorrendben olvasta/olvassa az se essen kétségbe.

bk009382nagy.jpg

Néhány évvel azután járunk, hogy Boleyn Anna és George Boleyn is tragikus véget ért, Mary Boleyn pedig szerencsésen megúszva a dolgot elhagyta Henrik udvarát, hogy normális életet kezdjen férjével és gyermekeivel. Ám mi most e regény olvasóiként ismét VIII. Henrik udvarában járunk, akinek megint új felesége van, vagy mondjuk úgy, hogy két feleség közötti időszakát éli. Az elbeszélő ezúttal a már megözvegyült Jane Boleyn.

Jane Boleyn volt ugye George felesége, így Anna sógornője, és ő volt az, akinek segítségével, vagy akinek árulásával mindketten életüket vesztették. Nekem már az első részben is unszimpi volt, állandóan férje után kémkedett, ahelyett, hogy mondjuk megpróbált volna javítani a házasságukon. Állandóan kevert kavart, nem igazán foglalkozott vele, ha ezzel másokat bajba sodort, így került férje is börtönbe, majd a másvilágra.

Jane megözvegyült, így most Anna és George gonosz nagybátyja segítségével próbál új férjet találni. A bácsika hamar rájön, hogy ezzel tudja legkönnyebben manipulálni az asszonyt, egy férfi beígérésével kb. bármire rávehető az asszony. Úgy ugráltatja, ahogy akarja.

Mint mondottam Henrik éppen két feleség közötti időszakát éli, éppen azt próbálja kieszelni hogyan tudna megszabadulni Klevei Annától és tudná elvenni a szemtelenül fiatal és nagyon buja (finoman szólva) Howard Katalint. Akik egyébként tűz és víz egymáshoz képest. Klevei Anna egy okos, értelmes, előkelő asszony, aki még tanácsokkal is el tudja látni Henriket. Míg Howard Katalin csak egy butuska kislány, aki fel sem fogja igazán, hogy mi is történik körülötte.

Klevei Anna úgy kerül az udvarba, hogy a nyelvet sem beszéli száz százalékosan, ami nyilván nem segít a beilleszkedésben. Rendkívül éles eszű, nyilván ennek is köszönheti, hogy ő legalább életben maradt azután is, hogy Henrik ráunt. Ez ugye nem annyira jellemző a király exeire. A hölgyről bővebben itt.

250px-Anne_of_Cleves,_by_Hans_Holbein_the_Younger.jpg

A kis Howard lányt igazából csak a szép ruhák, a bálok, az ékszerek, no meg persze a férfiak érdeklik. Nyilván nem imponál neki a már korosodó, elhízó, rohadó lábú királlyal ágyba bújni. Főleg, hogy udvartartásában sok fiatal férfi is megfordul. Katalin vagy becenevén Kitti egyébként Boleyn Anna rokona lévén, hogy annak apja illetve Katalin apja testvérek voltak. Howard Katalinról némi infó itt.

Howard_Katalin.jpg

Az biztos, hogy a korszak szerelmeseinek, vagy a Tudorok után érdeklődőknek kihagyhatatlan darab. Egyébként erről a két feleségről maradt fent a legkevesebb hiteles történelmi adat, ahogy az a fülszövegből is kiderül, így elég sok minden az írónő képzelőerejének a szüleménye, de ez semmit sem von le a regény értékéből. A következő kötete, A királynő bolondja már Mária hercegnő udvarában játszódik.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr755750356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása