X-Faktor 2013. 10. 13 - Az első döntés megszületett
2013. október 14. írta: redbandita

X-Faktor 2013. 10. 13 - Az első döntés megszületett

Nos miután szombat este megnézhettük a 12 versenyző első élő fellépését, vasárnap estig kellett várnunk a párbajokra, no meg a kiesőre. Ami egyébként szerintem marha nagy hülyeség, értem, hogy így több az SMS, ergó több a bevétel, csak nem hiszem, hogy emberséges az énekesekkel szemben. Na mindegy ez van, fogadjuk el. Az est sztárfellépője egyébként a tavalyi győztes, Oláh Gergő volt. A Tovább mögött megnézheted a párbaj dalokat, és elárulom a kieső nevét is.

1107935_1381691310_960x721_000000.jpg@RTL Klub

Ahogyan szombaton, úgy vasárnap is a 12 versenyző közös fellépésével indult a műsor, amit egyébként ezúttal Lilu egyedül vezetett. A kis X-ek egyébként Polyák Lilla Valami más című slágerét énekelték.

Aztán következett a sztárfellépő, Oláh Gergő, aki egy saját szerzeménnyel, egy új dallal érkezett a színpadra, amit feleségéhez írt.

Végül nagy nehezen csak elérkeztünk az eredményhirdetéshez, Lilu felsorolta a továbbjutókat és végül Eckert Nóra, az MDc és Tóth Marcell maradt a színpadon. Én kis naív azt hittem, hogy idén majd tényleg úgy lsz, hogy aki a leggyengébben muzsikált az fog kiesni, de persze nem így lett. Tóth Marcellt (gondolom ByeAlex rajongói, hiszen a kissrác az unokaöccse) tovább juttatták, így Nórának és a fiúknak kellett párbajozni. Egyébként Marci is érezte szerintem, hogy neki kellett volna kiesnie, mert az este folyamán többször is elpityeredett, és úgy ölelgette a párbajozókat.

A párbajt Szikora Robi csapata, az MDC kezdte

Majd következett Eckert Nóra

Lássuk be, hogy mindkét produkció jobb volt, mint Tóth Marci szombati előadása, de ez mit sem számított, a mentoroknak dönteniük kellet. Ők pedig végül 3-1 arányban az MDC-t küldték haza, hát úgy néz ki a a csapatoknak továbbra sincs szerencséjük a hazai X-Faktorban...

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr875567833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása