A nagy nap - The Big Wedding [2013]
2013. október 11. írta: redbandita

A nagy nap - The Big Wedding [2013]

Anno a 2012-ben megnézendő filmjeim listáján szerepelt, leginkább a szereposztása miatt, hiszen a téma már minden szemszögből fel lett dolgozva. Az egyik szereplő Amanda Seyfried (nevezetesen a menyasszony), aki bár itt egy kisebb karakter, mégis leginkább az ő játéka érdekelt, hiszen minden eddig nálunk megjelent Seyfried filmről írtam már korábban. Nagyon jó kis vígjáték ez, bár szerintem Robert de Niro és Diane Keaton viszi a pálmát, a többi szereplő inkább csak az ő árnyékukban mozog. A téma az esküvő, de ez ne ijesszen meg senkit, mert legkevésbé szól a lagziról a film.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

BW_B1_Online_16.JPGPro Video Film & Distribution

Próbáltam kinyomozni, de nem igazán sikerült, hogy a film premierje miért csúszott közel egy évet, mindenesetre 2013 májusában nálunk is bemutatták ezt a vígjátékot, és idén szeptembertől már DVD-n is elérhető. A film rendezője és írója, Justin Zacham  eddig inkább csak ez utóbbi tevékenységéről volt ismert, nevéhez fűződik pl. A bakancslista című dramedy is. A 16-os karika ne zavarjon meg senkit, természetesen nincsenek véres jelenetek, csak néhány szereplőnk igencsak szabadszájúra sikeredett.

A történet egyébként nem volna annyira bonyolult, ám ahogy az várható a szálak kicsit összekuszálódnak és a végén még magam is meglepődtem egy két fordulaton. Két fiatal, Alejandro (Ben Barnes) és Missy (Amnda Seyfried) esküvőjére, vagy nagy napjára készülődik a család, pontosabban több család is...

TW_09264_R.jpgPro Video Film & Distribution

Alejandrot örökbefogadta anno egy kedves párocska, Don (Robert de Niro) és Ellie (Diane Keaton) ám azóta sok sok év eltelt és a dolgok megváltoztak. Don és Ellie elváltak, sőt 10 éve(!) nem is találkoztak, egy szót sem váltottak, sőt a nő azóta be sem tette a lábát az anno közösen felépített családi házba. Itt egyébként azóta már Don és új párja Bebe (Susan Saradon) laknak.

TW_06656_R.jpgPro Video Film & Distribution

Donnak és Ellienek van még két közös vér szerinti gyermeke is, akik legalább annyira gyagyák, mint szüleik. Esküszöm, hogy még Alejandro a legnormálisabb, nem is értem, hogy a gyámügy, hogy adta oda őt a "furcsa párnak". Na de visszatérve további két szereplőnkre, ott van Jared (Topher Grace), aki orvos, és harminc éves létére még szűz. A család egyetlen lány gyermeke pedig, Lyla (Katherine Heigl), akinek éppen most készül befuccsolni a kapcsolata, mivel nagyon úgy fest, hogy meddő.

TW_02422_R.jpgPro Video Film & Distribution

Azt hiszem ez már önmagában is épp elég gubancnak lehetne az alapja, de ez még semmi... Vannak itt még különös dolgok pl. kiderül, hogy Alejandro vér szerinti anyja is el kíván jönni az esküvőre, aki mélyen vallásos, és teljesen elítéli a válást, így a fiú eddig nem hozta szóba, hogy őt is elvált, pogány szülők nevelték fel. Így most Donnak és Ellienek el kell játszania, hogy ők bizony egy boldog, békés házaspár. De hogyan? A káoszt tovább fokozza, hogy Missy szülei az eljegyzés óta már nem kedvelik Alejandrot és nem igazán támogatják a fiatalokat, Don és Lyla szinte egyáltalán nem voltak beszélő viszonyban az elmúlt években, a férfi pedig épp leszokóban van... De vajon ki lehet e bírni ezt a káoszt pia nélkül???

Ha már alkohol, akkor megemlíteném a szintén alkesz papot, akit Robin Williams játszik, akit láthattunk már hasonló karakterként a Nászfrász című vígjátékban.

Jópofa vígjáték, Diane Keaton vagy de Niro rajongóknak különösen ajánlom, házasodni készülőknek is, vagy azoknak, akiknek van egy két furcsa szerzemény a rokonai között.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr455560797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása