Avagy Isten hozott Dublinban! Az ír fővárosban még az ősszel jártunk, és azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy estünk szerelembe mindannyian. Bár az idő októberre már elég hűvös volt, és a rengeteg zöld helyett többnyire sárgás-barnás természetet láttunk magunk körül, ha tehetnénk, biztosan visszatérnénk. Remélhetőleg fogunk is.

Mindenképpen szeretném azzal kezdeni a beszámolót, hogy az utat magunk terveztük és szerveztük, így a sok megnézett hely mellett még több kimaradt látványosság van, amikre egészen egyszerűen már nem jutott időnk. Mert hát lássuk be, egy nyaralás során soha nincsen mindenre elég idő... Ezek szerint kénytelenek leszünk egyszer még visszamenni :)

Dublin és a Wicklow-hegység a Guinness Bárból

Tehát októberben rohamoztuk meg az ír fővárost, amit a helyiek Baile Átha Cliath néven emlegetnek. Na jó, ez így nem igaz, mert ők is Dublinnak hívják, de például a közlekedési táblákon az angol mellett minden utcának és városrésznek kint van az ír megfelelője is. Egészen pontosan fordítva: elöl az ír, utána az angol. Mert ha van érzékeny téma a szigeten, akkor az angolokhoz való viszony egészen biztosan az. A google tanulsága szerint a 2006-os népszámlálás szerint Dublinban akkortájt alig fél millióan laktak, az agglomerációval együtt ez a szám majdnem elérte az 1,7 milliót. További infó, hogy a város neve a Dubh Linn (fekete tő) anglicizált változatából ered,   a Baile Átha Cliath név pedig annyit tesz, hogy a Rőzsefonattal Megerősített Gázló Városa. Még egy indok, hogy imádjam a városnevek fordításait!

Ha az ember repülővel érkezik Dublinba, Írország már a landolás előtt megnyeri magának a látogatókat. Dublin ugyanis a sziget keleti partján fekszik, ahol a Liffey folyó az Ír-tengerbe torkollik, így a kontinensről érkezők a partszakaszt már ereszkedés közben, viszonylag közelről látják. Maradjunk annyiban, hogy sok volt a "hűűűű" meg az "aaaaaah" a gépen. Erős a gyanúm, hogy akik mondjuk Liverpoolból érkeznek komppal, azok sem panaszkodnak a látvány miatt.

Malahide

Akiknek a szállodájukhoz maguknak kell transzfert biztosítani, azoknak ajánlom a Dublin Bus akár több napra megváltható rambler ticketet, ami nem a nálunk megszokott bérlet megfelelője, hiszen a teszem fel öt napos jegyet (aminek az ára 25€) nem muszáj öt egymást követő napon felhasználni, és felszállhatunk vele a gyors Xpresso, valamint a repülőtéri Airlink járatokra is. Aki a városközponthoz közel szerzett szállást, annak egyébként csak a reptéri fuvarról kell gondoskodnia, a legtöbb látnivaló normál gyalogtávon belül van. Mondom ezt én, aki egyébként nem egy nagy sétafikálós. A mi szállásunk eléggé messze volt, így minden nap buszoztunk, és bár villamossal gyorsabban megtettük volna az utat, a ramblerjeink ide nem voltak érvényesek. Ennek tehát érdemes utána nézni ideje korán. A belvárosi buszmegállókban egyébként felirat jelzi, hogy milyen buszok érkezése várható, és azt is, hogy mennyi idő múlva. Ezek meglepően pontosak voltak. Arra viszont oda kell figyelni, hogy a menetrendek azt jelzik, mikor indulnak a buszok a végállomásról, nem pedig hogy az adott helyre mikor érnek!

Na közlekedésről ennyit. Egyébként ha eltéved az ember, akkor sincs gond, mert a helyiek nagyon segítőkészek, és beszélnek angolul. Bár az utcán szembejövők közül minden harmadik szintén turista, de lehet velük is próbálkozni, elvégre térkéjük nekik is van. Ha meg nincsen, akkor a bajtársiasság jegyében együtt kóborolhatunk tovább elveszve.

Wicklow Nemzeti Park

A Monument of Light, becenevén Spire of Dublin gyakorlatilag egy 121 méteres tű ami (azt hiszem nevezhetjük így) Dublin főutcájának, az O'Connell streetnek a közepén áll. A helyiek nyufóját nem olyan nehéz kiszúrni, bár sokkal kevésbé van szem előtt, mint az hinnénk. Könnyű megközelíthetősége miatt jó kis kiindulási pont a barangolásokhoz, és nem utolsó sorban az egynapos buszos kirándulások többsége is a környékről indul, ezért hasznos is belőni magunknak. Ennél északabbra mi nem nagyon jártunk, nem hiába, mint már írtam, kevés volt az idő... Mindegy, amint elindulunk a tűtől a boltokkal szegélyezett O'Connell Streeten, elhaladunk az O'Connell szobor mellett, és átvágunk az O'Connell hídon, meg is érkezünk a történelmi városrészbe, ahol minden utcasarkon valami látnivaló fogad. Na itt konkrétan nem lehet eltévedni, mert bármerre is fordul az ember, száz méteren belül biztosan akad valami, amit úgyis meg akart nézni. Példának okáért, ha átjövünk a Liffey-n a már említett O'Connell hídon, szinte bele botlunk egyből a Trinity College épületeibe, mögötte a hatalmas College Greene-nel. Ha délre haladunk, a következő tömbön belül olyan nevezetességek helyezkednek el, mint a National Gallery of Ireland, a National Museum of Ireland és a Mansion House, ami 1715 óta szolgál a mindenkori polgármester rezidenciájaként.  Hopp, már meg is érkeztünk egy másik hatalmas parkhoz, a St Stephen's Greenre, amit a Trinity College épületeivel a Grafton Street, egy shoppingolónak must-see sétálóutca köt össze.

Haladjunk egy picit nyugatra. A St Stephen's Greentől tíz percnyi sétára van a St Patrick's Cathedral (ha eddig angol neveket írtam, akkor ez sem lesz Szent Patrik Székesegyház), Dublin egyik leghíresebb látványossága. Ha innen északra indulunk tovább, csak hogy egy tömböt járjunk be, akkor a Trinity College vonalában egy újabb templomba ütközünk - a Christchurch Cathedralba. Míg a St Patrick's helyén már az ötödik században is templom állt, ide "csak" a viking időkben emeltek fatemplomon, ám ez a városfalon belül volt, míg az előző azon kívülre esett. Ha már idáig elsétáltunk, érdemes a Christchurchel szemközt lévő Dubliniára is egy pillantást vetni, főleg a történelmet kedvelőknek, vagy a gyerekekkel utazóknak.

18+ - Before-after kép a saját kézzel csapolt sörről a Guinness Storehouse-ból :)

Ha visszaindulunk keletnek, a Temple Baron át, a Dublin Castle valamint a City Hall mellett rengeteg pubba térhetünk be (késő délutántól oda érdemes betérni ahol sokan vannak: jó sörök, jó élő zene, jó hangulat), amíg meg nem érkezünk a már említett Bank of Ireland elé, a Trinity College-hez. Ezen a történelmi városrészen belüli tömbön kívül persze rengeteg látnivaló akad még. A Liffey-től délre van még G.B. Shaw szülőháza, a Kilmainham Gaol (börtön) és Kilmainham Hospital, a Meeting House Square, valamint a kihagyhatatlan Guinness Storehouse. A folyótól északra egy másik szeszfőzdét is meglátogathatunk, az Old Jameson Distillery-t. Természetesen rengeteg templom, színház és galéria van, amit érdemes legalább kívülről megnézni, valamint a James Joyce Cultural Center és a Dublin Writers Museum is érdekes programokkal várja a látogatókat.

Tudom, ez így elég sok. És tömény is. Én azt tudom ajánlani, hogy első dolgunk legyen egy városnéző túrára befizetni, amivel feltérképezhetjük a várost. Egy kis személyes tapasztalatszerzés után csak könnyebben tud az ember dönteni, hogy mit nézzen meg közelebbről is, és miből volt elég annyi, amennyit már látott. Van például gyalogos városnézés, lehet kétéltűvel is menni, sőt ingyenes is akad, ahol a guide aztán tényleg kiteszi a lelkét, mert ő csak a borravalókra számíthat.

Glendalough

Nagyot akart a szarka alapon három városon kívüli kirándulást is szerettünk volna bepasszítani az időnkbe: egyet  Észak-Írországba, egészen pontosan Belfastba, a másikat a sziget nyugati felére, a Moher-sziklákhoz, a harmadikat pedig a Dublintól délre eső Wicklow hegységbe. Ebből sikerült a harmadikat megvalósítani, és azt sem a tervezett bérelünk-egy-autót-aztán-nyomás módon, hanem külső segítséggel, egy buszos túrán. Utólag persze cseppet sem bánjuk, hogy így döntöttünk, mert a guide egy hihetetlen humorú öreg úr volt, és őszintén szólva magunktól lehet, hogy egy csomó "látnivaló" mellett elmentünk volna. Így viszont láttuk a Liffey forrását, a Lough Tay fekete vizét, a Wicklow és a Sally Gapet, Glencree barakkját, Glendalough tornyát, templomát, temetőjét és tavait, valamint a P.S. I Love You-ból ismert kis kőhidat :)

Dublin persze nem csupa szerelem volt. Például egyik nap kibuszoztunk Malahide-ig, hogy gyönyörűséges tengerpartot is lássunk, ha már arrafelé járunk, és októberhez mérten még talán szép időnk is volt a végére, de majdnem két órán át vártunk egy olyan buszra, aminek menetrend szerint jönnie kellett volna, valójában azonban a színét sem láttuk. A másik negatívum pedig az ételek voltak. Nem ültünk be semmi gourmet helyre, csak ha megéheztünk, kerestünk valami szimpatikusnak tűnő éttermet és rendeltünk, ami jónak tűnt, de kifejezetten finomat egyszer sem találtunk. Úgy tűnik, ez is a jövőbeli nyári Dublin-látogatásra marad.

Utóiratként egy kis aktualitás a Guinness Storehouse egyik gerendájáról. Beannachtaí na Féile Pádraig oraibh!