Supernatural - 8. évad 01 - 07. rész
2012. november 17. írta: Szilvásgombóc

Supernatural - 8. évad 01 - 07. rész

A hetedik évadnak ott lett vége, hogy Sammy teljesen egyedül maradt, Dean és Castiel eltűnt miután közös erővel végeztek Dick Romannal. Dean és Castiel a Purgatóriumba kerülnek, ahol Castiel pillanatok alatt magára hagyja barátját.

supernaturalseason81.jpg

Az újabb évad pedig azzal kezdődik, hogy Dean véresen és igencsak koszosan egy erőben találja magát. Első útja egy elhagyatott sírhoz vezet, ahol a csontok fölött felhasítja az alkarját és valamit, ami határozottan nem a vére ráfolyat a csontokra. Pár pillanat múlva már ott áll mellette Benny (Ty Olsson). Benny volt az, aki segített Deannek a Purgatóriumot túlélni és elvezette őt a kijárathoz, cserébe csupán annyit kért, hogy vigye át őt is.

Sam bátyja eltűnése után új életet kezd, mondhatjuk, hogy letelepszik. Egy lány Amelia mellett. (Ejnye Sammy!) Persze tökéletesen érthető, hogy szeretne egy nyugodt életet, hiszen nem volt igazából oda a vadászatért már kölyökkorában sem, a kezdet kezdetén csak az apját akarta megtalálni, megbosszulni Mary (anyjuk) és Jess (barátnője) halálát. Ezt meg is tette, de talán mondhatjuk, hogy elkapta a gépszíj és talán nem is igazán lett volna hova hazamennie, az pedig, hogy Dean eltűnt (talán meg is halt) talán egyfajta jel volt. Sam nem kereste Deant (Ejnye Sammy!) és felhagyott a vadászattal, nem hallgatta le az üzeneteit egyik telefonján sem (Ejnye Sammy!). Saját bevallása alapján látta a jeleket, de nem foglakozott velük, mindig is ilyen életre vágyott.

Dean váratlan felbukkanása felforgatja Sammy új „normális” életét, az alvó Amelia mellől egy szó nélkül távozik. (Ejnye Sammy!) Újra csatlakozik bátyjához, akinek nagyon rosszul esik, hogy öccse egy percig sem kereste, mivel nem tudta hol-merre keresse őt. Dean számára a másik nagy pofon, hogy Sammy felhagyott a családi biznisszel.

Első feladatuk, hogy megkeressék Kevint (Osric Chau). Igen, Sammy őt sem kereste, nem tartotta a kapcsolatot vele. Pedig Kevin számított rá, többször is hívta és segítséget kért tőle. Crowley (Mark Sheppard) a nyomában volt, de ezt Sam nem tudhatta, hiszen a telefonjain az üzeneteket nem hallgatta le. Ez nagy csalódás volt Deannek és valahol Sam is rádöbbent, hogy cserbenhagyta a kétségbeesett fiút. Kis idő múlva kapcsolatba lépnek Kevinnel, aki arra kéri őket, hogy menjenek el az édesanyjához, hogy lássa jól van-e. Hamarosan kiderül, hogy Mrs. Tran nincs túl jól, Crowley és démonjai fogságában van, Dean és Sam természetesen megmentik őt és magukkal viszik, hogy együtt (négyesben) keressék meg a kőtáblát, amin az áll, hogyan kell végérvényesen elpusztítani a démonokat és bezárni a Pokol Kapuját.

Kevin védelmezése, keresése közben természetesen más ügyekkel is foglalkoznak. Furcsa gyilkosság után kezdenek nyomozni, a holttestek szíve hiányzik, a nyomozás során kiderül, hogy az áldozatok ugyanattól a donortól kaptak szerveket ez kapcsolja össze őket. A gyilkosságok hátterében pedig egy Maja Istenség áll. Ez a harmadik epizód, különlegessége, hogy Jensen Ackles rendezte.  :)

A szezon negyedik epizódja egyedi, itt ugyanis nem Dean és Sam a főszereplők. Hanem három fiatal Brian (Leigh Parker), Mike (Brandon W. Jones) és Kate (Britni Sheridan), akik imádnak filmezni. Dean és Sam egy egyetemi városban nyomoznak furcsa gyilkosságok után, a három fiatal szobájában megtalálják a felvételt, ami a fiatalok szemszögéből mutatja be, hogy mi is történt pontosan. Hogyan halt meg Brian és Mike, és hogyan lett Kate vérfarkas.

Idővel Benny jelentkezik Deannél, segítséget kér. Némi bajba keveredett és szüksége van barátja segítségére. Sam megdöbbenésére magára bátyja magára hagyja, mondván van egy kis magánügye, elintézi, aztán jön. De Dean nem sejti, hogy hamarosan egy vámpírfészekben találja magát. Benny meg akarja bosszulni barátnője és saját meggyilkolását is, ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy barátnője nem halt meg, hanem egy lett gyilkosai közül. Vámpír lett. Szüksége van Dean segítségére. Sam persze aggódik mibe keveredett bátyja, így amikor megtudja, hogy egy vámpírfészekben van, azonnal a segítségére indul. De már csak a tisztogatás után ér oda. Sam most találkozik először Bennyvel. Most tudja meg, hogy Benny egy vámpír. Sammy azonnal fegyvert akar rántani, de Dean nem engedi. Itt az ideje, hogy megmagyarázza miért hozott vissza egy vámpírt a Purgatóriummból és miért hagyta elmenni. És miért segít neki, és miért is nevezi barátjának. Sam ennek ellenére közli Deannel, amint Benny okot ad rá ő lesz az aki lecsapja a vámpír fejét.

A hatodik részben ismét találkozunk Garthtal, aki Sam és Dean segítségét kéri. Hamar rá kell jönniük, hogy egy bosszúálló szellemmel van dolguk. Mielőbb rá kell jönniük, hogy kinek a szelleme és ártalmatlanná kell tenniük. A szellem azokat szállja, meg akinek düh van a szívében, akik nem mondják ki miért és kire mérgesek. "Segít" kiereszteni a gőzt. A szellem Deant is hatalmába keríti és kipakol Samnek. Ennek Garth is tanúja, igyekszik megbékíteni a testvéreket. Az epizód során kiderül, hogy Bobby halála után betöltetlen maradt egy, a vadász társadalomban fontosnak számító poszt. Az ezzel járó feladatokat korábban Bobby látta el, hozzá fordult minden vadász, ha segítségre volt szüksége. Deant nagyon bosszantja, hogy ezt a pozíciót Garth tölti be, de mint az epizód végére kiderül Garth nem alaptalanul látja el a feladatokat.

Az epizódok előre haladtával egyre többet tudunk meg Amelia és Sammy kapcsolatáról is. Nagyon hiányzik Samnek, vissza akarja kapni. Sam közli Deannel, hogy csak addig marad amíg Kevint meg nem találják, aztán felhagy a vadászattal és visszatér Ameliahoz. Dean ezt nem veszi komolyan, pedig valami azt súgja, hogy jobban tenné.

Kevin és anyja továbbra is rejtőzködnek a démonok, de legfőképp Crowley elől. Mrs. Tran mindent kitervelt, megcsinálja a fegyvert és elpusztítja a démonokat, akik a fiát fenyegetik. Ehhez némi segítségre van szüksége és ahelyett, Sam és Dean segítségét kérné, megbízik egy kis bosziban. Aki természetesen elárulja őket. Így keverednek bele egy természet feletti árverésbe, ahol Mrs. Tran a lelkét is felajánlja fiáért cserébe. Crowley mindeközben mindent megtesz, hogy megszerezze a kőtáblát és a fiút hozzá, még Kevin anyját is megszállja. Az elszánt Dean pedig annak érdekében, hogy Crowley megölje, még attól sem riad vissza, hogy Mrs. Tran-t megölje.

Dean magát okolja azért, hogy Casst nem tudta megmenteni a Purgatóriumból. Így nagyon megdöbben amikor Cass megjelenik a Földön. Dean mindvégig magát hibáztatja Cass sorsa miatt, de az angyal hamar rávilágít, hogy nem hagyta őt cserben. Egyszerűen csak vezekelnie kellett az addigi bűnei miatt, ezért akart maradni. De egyszerűen nem tudta hogyan mondja meg ezt a barátjának. Casstel egyik percben még Sammel és Deannel beszélget a következőben pedig a Mennyben találja magát, egy angyal azt akarja, hogy jelentsen neki mindent a Winchester testvérekkel kapcsolatban. Nagyon úgy tűnik, hogy nemleges választ nem fogad el.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr24911517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása