Pókembert is be lehet hálózni(?)
2012. október 17. írta: redbandita

Pókembert is be lehet hálózni(?)

Ha egyszer Pókember lendületbe jön, nincs, ami megállítsa: a múlt héten érkeztek az első hírek arról, hogy A csodálatos pókember első részének kulcsfigurái már mind leszerződtek a folytatásra. Az összesen több mint 750 millió dollár bevételt hozó film producerei természetesen nem változtatnak a győztes csapaton: a rendező ismét Marc Webb, a két főszereplő pedig Andrew Garfield és Emma Stone lesz. Pókember egyik specialitása, hogy a szuperképességű lényekkel való küzdelmet földi problémák színezik át – ezúttal, úgy tűnik egy szerelmi háromszög. A rendező ugyanis Mary Jane Watsont, Peter Parker vörös hajú szerelmét is kamera elé szeretné terelni – és ehhez Shailene Woodley-t igyekszik megnyerni magának. A 20 éves színésznő már 10 éve játszik tévésorozatokban, de igazán tavaly figyelt fel rá a világ, amikor George Clooney lányát játszotta az Utódok-ban. A színésznő Kirsten Dunst helyébe léphet: a korábbi Pókember-változatban ő csókolhatta meg a maszkos szuperhőst.

Úgy látszik, nem véletlenül tréfálkozott az év elején George Clooney így:

– Örökbe akarom fogadni Shailene-t. – mondta újságíróknak az Oscar-díjas szupersztár. – Húsz éves, okos, és bármibe lefogadom, hogy elképesztő karriert fog befutni: én pedig szeretném, ha a családomban nagyon sikeres emberek volnának.

A csodalatos pokember_figura.jpg

A Csodálatos Pókember nálunk november 15-én jelenik meg 3D Blu-ray, Blu-ray és DVD mellett 3 különleges kiadásban is. Limitált példányszámban országos hálózatban elérhető lesz 2 lemezes 2D Blu-ray Steelbook, az Xpress hálózatában pedig limitált mennyiségben 2 lemezes 2D BD Maszkos verzió és 2 lemezes 3D BD Figura box is.

Hír forrása: IC Press

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr34848412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása