Aki már tavaly ősszel is olvasott minket, az könnyen rájöhetett, hogy elég sok pilotot megnézek. Csak úgy, "soha nem lehet tudni, mibe szeretsz bele" alapon. Az idei szezonra is írtam magamnak egy listát az érdekesebbnek tűnő darabokról, ám erről elöljáróban csak annyit, hogy a Last Resort dobogós volt rajta. És hogy ez miért érdekes? Mert a beszámolók sorát ezzel a sorozattal nyitom meg.

Last Resort

A hatalommal együtt felelősség is jár. Ezt Marcus Chaplin kapitánynál (Andre Braugher) jobban senki nem tudja. Főleg mikor a másodlagos csatornán támadási parancsot kap, a célpont pedig Pakisztán. Az atomtengeralattjáró kapitánya már majdnem teljesíti a parancsot, de Sam Kendallal, a parancsnok-helyettesével (Scott Speedman) úgy döntenek, hogy az elsődleges csatornán is megerősítést kérnek. Ezért a lépésért komoly árat kell fizetniük.

Történik ugyanis, hogy a megerősítés helyett egy torpedót kap a Colorado. Az amerikai sajtóban megjelenik, hogy a pakisztániak kilőtték a tengeralattjárót, ezért pedig ugye válaszcsapás jár, és tulajdonképpen ugyan ott vagyunk, ahonnan eredetileg elindultunk, aprócska számítási hiba azonban, hogy a Coloradó kitért a lövedék elöl, és egy eldugott szigeten "kikötött" kárt felmérni. Hamar rájönnek, hogy a saját tengerészetük támadta meg őket, ami az álmos könyv szerint nem túl sok jót jelent. Chaplin videó üzenetet küld haza, és kijelenti, hogy akik 200 mérföldes körzetben megközelítik a szigetet a helyzet tisztázásáig, azokat lelövik. Ja, és hogy még nehezebb legyen a helyzet, a legénység is két részre oszlik: vannak, akik elismerik a kapitány döntését, és vannak azok, például Joseph Prosser fedélzet mester (Robert Patrick), akik szerint a kapitánynak nem volt joga nem végre hajtani a parancsot, de mivel megtette, így hazaárulóvá vált az egész legénységgel egyetemben.

Persze nem csak a Colorado nagykutyái szerepelnek a sorozatban, ott van az a csapat SEAL, akiket még az egész parancs megtagadós herce-hurca előtt kimentettek a vízből (James King - Daniel Lissing marad a katonákkal), a szigeten működő radarállomás alkalmazottai Sophie Girard (Camille De Pazzis) vezetésével, a helyi kocsma tulaja (?) Tani Tumrenjack (Dichen Lachman), valamint az otthonról figyelők: Kendall felesége, Christine (Jessy Schram), Shepard hadnagy (Daisy Betts) admirális apukája (Bruce Davison), valamint a Coloradot nagyon-nagyon spécivé varázsló kísérleti technológia kitalálója, Kylie Sinclair (Autumn Reeser). Ebből is látható, hogy több frontos összecsapásra lehet számítani a Last Resortban.

Ahhoz képest, hogy a Last Resort a legjobban várt sorozatok közé tartozik, nekem egy kicsit csalódás volt. A kiinduló sztori az, amire számítani lehetett, Grace megosztó szerepe pedig még fel is dobja az egészet, de a sziget - ami egyrészt roppant jelentéktelen, másrészt viszont van rajta egy radar állomás - elég művire sikeredett. A karakterek is ilyen ellentmondásosak, mintha nem mindenki kidolgozását tartották volna fontosnak. Az összes létező és felhasználható klisét ráaggatták a szereplőkre: van háborúban meghalt gyerek, otthon maradt feleség (aki legalább még nem terhes) és befolyásos apa, de az érintetteket pont ezek a klisék határozzák meg legjobban, ergo szükség van rájuk. A nagy pálfordulások azok, amik első körben kevésbé érthetőek. Itt főleg Prosserre gondolok, aki egyik percben még nagy haverja mind a kapitánynak, mind Grace-nek, a következőben meg már hazaárulózik és gyilkosságra uszít. Meg persze itt van ez a King nevű elitünk is, aki minden eddigi SEAL-tapasztalatunkkal ellentétesen nem az osztagával tart, amikor azok dobbantanak, hanem beül Tani kocsmájába, és csak várja - egy kis pia társaságában -, hogy jöjjön az elkerülhetetlen. Nem túl SEAL-es, úgy gondolom.

Lényeg a lényeg: ha sikerül kicsit többet kimozdítani a cselekményt a szigetről, és fenntartani azt az izgalmat, amit a háttérben lévő sakkjátszma jelent, akkor nézős a sorozat. Ha az otthoni front belangyosodik, vagy jön ez a szigeten berendezkedős blama a fight-back helyett, akkor cancel. Részemről mindenképpen.

Revolution

Ülök a számítógép előtt, írom ezeket a sorokat, az olvasólámpám felkapcsolva, a hátam mögött meg megy a tévé, de csak lenémítva, mert különben zenét hallgatok. Ezek után belegondolni, hogy milyen lenne, ha elmenne az áram, de nem öt percre, hanem örökre... Hát maradjunk annyiban, hogy enyhén rémisztő. És ez az alapsztorija a Revolutionnak. Elmegy az áram a Földön, és tizenöt év múlva hirtelen a középkorban találjuk magunkat, ahol íjakkal és kardokkal harcolnak egymás és a kialakult köztársaságok ellen az emberek az élelemért, és az életben maradásért. Isten hozott Eric Kripke egyik megálmodott jövőképében.

A történet főleg a Matheson család körül forog. Egyből azzal indítunk, hogy Ben (Tim Guinee) a két gyerekével, Charlie-val (Tracy Spiridakos) és Dannyvel (Graham Rogers) egy vidéki faluféleségben él, ám jönnek a Monroe Köztársaság milicistái, és Danny forrófejűségének köszönhetően balhé tör ki. A végeredmény, hogy egy katona és Ben Matheson meghal, Dannyt pedig Neville kapitány (Giancarlo Esposito) őrizetbe veszi és elhurcolja. Charlie (aki tisztára, mintha Brookly Decker kishúga lenne) még tud beszélni pár szót az édesapjával, aki arra biztatja a lányt, hogy keresse meg a nagybátyját, Miles-t (Billy Burke), aki majd segít neki Danny-t kiszabadítani. Charlie el is indul, és vele tart apu angol barátnője, Maggie (Anna Lise Phillips), valamint az egykori tech guru barát, Aaron (Zak Orth) is.

Az út során Nate (JD Pardo) csatlakozik a bandához, akinek úgy tűnik, hogy nagyon bejön Charlie, de mikor megtalálják Miles-t, a férfi első pillantásra rájön, hogy a fiú nem az, akinek mondja magát. Nevezzük nevén a gyereket: Nate a milícia tagja, és azt a feladatot kapta, hogy találja meg Miles-t. Charlie pedig egyenesen hozzá is vezette. És hogy miért kellett Miles-t megtalálni? Hamar kiderül az is. Miles alapította meg régi katonatársával, Sebastian "Bass" Monroe-val (David Lyons) a Monroe Köztársaságot, majd valamilyen okból, amit egyenlőre még homály fed, dobbantott.

Van csavar is a sztoriban. Ben és egy titokzatos csoport előre tudott az áramszünetről. Amikor pedig meghalt, egy medált bízott Aaronra, ami képes valahogyan áramot termelni, bár ezt Aaronék még nem tudják. Bass azért keresteti Miles-t, mert szerinte egykori barátja is beavatott, csakúgy, mint a testvére, és Monroe nagy terve, hogy ő egyedüliként a Földön rendelkezni fog áramforrással, amivel pedig uralkodhat minden és mindenki felett. Nem mondom, nagyszabású terv. Egyébként Ben halottnak hitt felesége, Rachel Matheson (Elizabeth Mitchell) titokban a Monroe Köztársaság "vendégszeretetét" élvezi, de mindeddig Bassnak nem sikerült megtudnia tőle azt, amit akart. Talán majd a fogságba esett Danny megoldja a nyelvét - mármint Monroe ebben reménykedik.

A Last Resorthoz hasonlóan itt is megvan a nagy összeesküvés, amiről senki nem tud semmit, mert az érintettek vagy meghaltak, vagy az ismeretlenség ködébe vesztek. Ez nyilván jó pont. Akárcsak az, hogy a Revolution disztopikus világa szimpatikusabban van megtervezve, mint tavaly a Terra Nováé volt, és itt most a szimpatikust nem úgy értem, hogy szívesebben élnék ebben a jövőben, hanem hogy valószínűleg több pénzt/időt költöttek a látványvilágra, mint a TN készítői. Valami mégsem klappol. Egyszerűen nem izgalmasak az epizódok (az első hármon vagyok túl), semmi várakozás nincsen bennem, hogy jaj jöjjön már a köv. rész, a szereplők sem nőttek a szívemhez, még az sem zavar túlságosan, hogy (és most spoilerecske jön) az egyik főszereplőnek hitt karakter máris meghalt. Talán ha a romantikus szálak kimaradnának, és a politikai harcok lépnének előtérbe, ahogyan a köztársaságok az áram visszakapcsolásának titkáért küzdenek, akkor izgalmasabb lenne a sztori. Erre viszont konkurens hatalom nélkül egyenlőre túl sok esély nincsen.

A Terra Novát is valahol a harmadik rész környékén hagytam abba. Nagy valószínűség szerint ez a sors vár a Revolutionra is.