90210 negyedik évad - Mi van a gimi után?
2012. október 09. írta: redbandita

90210 negyedik évad - Mi van a gimi után?

Annyira belejöttem, a 90210 nézésébe, hogy gyorsan végig is értem a negyedik évaddal is, ami azért baj, mert még csak tegnap volt premierje az ötödiknek, márpedig (csakúgy mint az előzőek) brutális véget ért az utolsó rész. Olyan dolog történik, amire szerintem senki (de én biztos nem) számított. Megjegyzem amikor ezt a cikket írom, még nem tudom, hogyan folytatódik a sztori.  Egyébként mostanra a srácok már "nagybetűs életbe" léptek, leérettségiztek és próbálják élni a felnőttek életét. Nekem eddig ez az évad volt a kedvencem.

ts.png

Annie Wilson (Shenae Grimes)

Az elmúlt évadok alatt nem gondoltam, hogy megfogom kedvelni Anniet, de most ez történt. Legalábbis kezd szimpatikusabbá válni, ami furcsa dolog, hiszen Annie most kezd rosszkislánnyá alakulni. Ez értendő akár szó szerint is, de ebbe még ne menjünk bele. Szóval az előző évad ugyebár azzal zárul, hogy Liam elhagyja Anniet, már legalábbis földrajzi értelemben, hiszen kihajózik és néhány hónapot (konkrétan a nyarat) a tengeren tölt. A lány egész nyáron visszavárja szerelmét, de amikor az megérkezik nem pont úgy sikerül a dolog, ahogy várnánk. Liam megkéri Annie kezét, de látszik rajta, hogy titkol valamit, így a lányzó kénytelen nemet mondani. Annie nem tud elmenni az álmai sulijába, mert Marla rokonai megtámadták a végrendeletet és az ügy lezártáig zárolva van a pénz. Debbie és Ryan Párizsba költöznek, így Annie és Dixon ezt az évet szülői felügyelet nélkül tölti, aminek meg is lesz az eredménye. Dixon nagy bajba kerül, Annie pedig egyedül akarja kihúzni belőle, aminek eredményeképpen ő kerül egy nagyon kilátástalan helyzetbe. Ez az Annie már nagyon távol áll az egykor Kansasből ártatlan bárányként felbukkanó lánytól. Annie szintén Naomi egyetemén köt ki, ha már jobb dolga úgy sincs, sőt össze is költözik vele, miután el kell jönnie a szövetség házából. Korábban ugyanis bekerül az egyik menő lányszövetségbe, és itt ismeri meg Breet (Cameron Goodman), aki olyan dolgokba rángatja bele, amit sosem gondolt volna, hogy megtesz. Annie hosstess lesz, legalábbis kezdetben, de aztán amikor pénzre van szüksége, akkor már szexuális kapcsolatba is kerül egy dúsgazdag üzletemberrel, Patrick-el (Chris McKenna). Amikor Liam véletlenül tudomást szerez a dologról, akkor súlyos baleset éri, ám Annie nincs mellette a bajban, ő inkább Párizsba megy és elkezdi élni az újgazdagok életét, ugyanis nagy nehezen végül megkapja az örökséget. Lelkiismeret furdalása lesz a munka nélkül megszerzett vagyon miatt és jótékonykodni akar, így ismeri meg Preston Hillingsbrook (Nick Zano), aki szintén milliárdos. A közös munka során, az egyik rendezvényen botlik bele a jóképű szörfös srácba, Caleb-be (Robert Hoffmann), akivel csak az az apró probléma van, hogy éppen papnak készül... Hát nem ez Annie legjobb éve, az már biztos.

90210Season4e02d.jpg

Dixon Wilson (Tristan Wilds)

Dixon sem megy végül fősulira, hanem a zenei karrierjét próbálja fényesítgetni. Összeköltözik egy Austin (Justin Deeley) nevű sráccal, méghozzá egy partmenti kis legénylakásba. Az évad során az egykori jófiúból igazán rosszfiú válik, és Dix is megismerkedik a zenei világ sötét bugyraival. Austin tanácsára vesz be egy serkentő tablettát, majd még egyet, és még egyet, amíg nem függő lesz és keményebb drogokhoz kezd nyúlni. Ám egyvalaki van körülötte, aki időben észleli a jeleket és felkarolja Dixont. Hogy ki ő? Adrianna, aki most visszatér Beverly Hillsbe és megfogadja, hogy jóvá tesz mindent, amit tavaly elkövetett. Dixon és Ad egymásba szeretnek, de a lány azt kéri, hogy amíg Dix elvonón van addig szüneteltessék a kapcsolatukat. A mi Dixonunk végigcsinálja a rehabot és úgy tér vissza mintha soha el se ment volna. Továbbra is Ad-et akarja, aki ekkor már beadja a derekát, sőt közös karriert tervezgetnek. A dolgok azonban nem jól sülnek el, és azt gondolom, hogy Dixon nagyon rossz döntést hoz az évad vége felé, aminek talán nagyon súlyos következménye lesz.

90210Season4e18.jpg

Naomi Clarck (AnnaLynne McCord)

Naomi bekerül álmai egyetemére, vicces módon, ő az egyetlen, akinek ez sikerül. Azért vicces, mert ha emlékeztek, akkor már az érettségije is elég furcsára sikerült, ráadásul Naomit sosem a jó tanulmányi eredménye miatt szerettük. Nem igaz? A gimiben mindig is Naomi volt a legnépszerűbb lány, de itt most más a helyzet. Itt senki sem tudja, hogy ki Naomi Clarck, ráadásul már a tanév elején nagy bajba kerül egy rosszul elsült bulinak, és Austinnak köszönhetően.
Az előző évad végén ugyebár Naomi az hitte gyereket vár, de aztán kiderült, hogy nem, így Max mégis elutazott, sőt el is hagyta a lányt. De erről majd egy picit később. Nos Naominak a suliban akad egy nagy vetélytársa, Holly (Megalyn Echikumwoke), aki szintén nagyon menő és dúsgazdag, nem mellesleg Austin exe, így amikor szembesül azzal, hogy Naomi tetszik a srácnak, akkor mindent elkövet, hogy tönkretegye őt. Még olyan aljas dolgokat is, hogy felveszi a kapcsolatot Max-el és visszahívja Beverly-be, amivel tulajdonképpen nem volna baj, csak hát időközben Naomi beleszeretett valaki másba. Max szép lassan összerakja a puzzledarabkákat és ismét elhagyja Naomit, aki ezután Austinnal kezd kapcsolatba, de az is zátonyra fut.

90210Season4e04g.jpg

Naomi úgy gondolja az élete sokkal jobb volna pasik nélkül, ezért munkába temetkezik, rendezvényszervező lesz Holly anyja mellett, majd önálló céget alapít. Ekkor újabb sorscsapás éri, méghozzá szó szerint, ugyanis Jen visszatér a városba, hogy férjet fogjon magának. Ezzel nem lenn baj, csak pont azt a pasit nézi ki, akit Naomi is kiszemel. Megindul a harc kettőjük között, ami úgy néz ki végleg elszakítja őket egymástól. Naomi végül összejön Prestonnal, sőt majdnem férjhez is megy hozzá. 

90210season4e21.jpg

Szakítanak, Naomi ismét hatalmas erővel csap a munkába, egy esküvőt kell megszerveznie, a vőlegény pedig nem más, mint...

Erin Silver (Jessica Stroup)

Silver éve (immáron szokás szerint) nagyon gázos, tragédiák sorozata. Kezdetben jól mennek a dolgai, Adrianna messze van tőle, Naviddal jól megvannak, és bár nem vették fel az egyetemre, de munkát kap a Shirazi stúdióban. De ekkor elindul egy lavina, ami mindent magával húz. Navid titkolózni kezd előtte, majd megkéri, hogy hagyja ott a stúdiót is. A kapcsolatuk kezd megromlani, hiszen eltűnik belőle a bizalom, kénytelenek szakítani. Silver állást kap egy képviselő kampányában, mint videós. A baj csak az, hogy a nő legnagyobb vetélytársa nem mást, mint Teddy nagybátyja. Ez kezdetben nem okoz gondot, szét tudják választani a barátságot és a politikát, de aztán baj történik és a barátságuk talán örökre véget ér. Silver életébe új szerelem érkezik, méghozzá Greg (Niall Matter) személyében, de ez sem tart túl sokáig, mert a férfi is titkol valamit. méghozzá, hogy van egy három éves lánya. Ez még oké lenne, a kislányról azonban kiderül valami, ami sok mindent megváltoztat.

Na ha Silvernek nem lenne elég a szakítás(ok), a Teddyvel való konfliktusa még az is kiderül, hogy nagy eséllyel örökölte anyjától, nagyanyjától a rákot. El kellene végeztetni egy tesztet, és ha az eredmény pozitív, azaz Silver hordozó, akkor elgondolkodni hogyan tovább. Ebben az egész procedúrában Liam a támasza, és szép lassan egymásba szeretnek.

Silvertispity.jpg

A kibontakozó románc persze nem tetszik Liam nőjének, így bekavar és a városba éppen visszaérkező Navid rájön a dologra. Megindul a harc a két fiú között, Silver pedig nem tudja kit válasszon. Egyet tud, hogy gyereket akar, mielőtt még késő lenne. De vajon kitől?

90210-lanter-stroup-steeger-cw.jpg

Adrianna Tate Duncan (Jessica Lowndes)

Adrianna az előző évad végén kis híján öngyilkos lesz, amikor rájön, hogy mindent elveszett, ami fontos volt számára. De az utolsó pillanatban úgy határoz, hogy mindent jóvá tesz. A nyarat Afrikában tölti jótékonykodással, de rájön, hogy ez nem igazán segít rajta, így visszatér egykori barátaihoz. De nincs könnyű dolga a lányok hallani sem akarnak róla, egyedül Liam és Dixon áll vele szóba. Liam munkát is ad neki. Adrianna szinte az egész évadot magányosan tölti, de aztán a többiek is kezdik belátni, hogy Ad tényleg megváltozott. Régebben is kedveltem őt, mondjuk az előző évadban nem igazán, de most megint a szívemhez nőtt. Ad az egyetlen aki észleli, hogy Dixonnal valami nagyon nem oké, és mellette van, amikor kiderül, hogy a fiú drogos lett. Egymásba szeretnek, ami Annienek persze nagyon nem tetszik, de aztán beletörődik. Ad kapcsolata Silverrel a legrosszabb, de aztán ez is megoldódik, méghozzá egy nagyon furcsa helyzet kapcsán. Adrianna és Dixon közös karrierbe kezdenek, de Liam barátnője csőbe húzza a lányt, így néhány fellépésük nem úgy sikerül, ahogy tervezik. Dixon emiatt önálló szerződést kap egy lemezcégtől, majd se szó, se beszéd turnéra indul egy énekesnővel. Ezt Ad szakításként értelmezi és Austin segítségével talán neki is elindul a szóló karrierje, vagy talán mégse...

90210-season4-002.png

Navid Shirazi (Michael Streger)

Navid nekem mindig is a nagy kedvencem volt, ebben az évadban vele is sok rossz dolog történik, így talán ideje korán kell felnőnie. Még az előző évadban bukott le édesapja azzal, hogy kiskorúakat foglalkoztat a pornófilmjeiben, Navid (igazából véletlenül) lebuktatja őt, az apja elmenekül és most a család többi tagja is Svájcba megy, kivéve Navid húgát, aki végzős a West Beverlyben és szeretné befejezni a sulit, így odaköltözik Silver és Navid otthonába. A lánnyal azonban csak a baj van, egy alkalommal Navidnak pénzre van szüksége, így bácsikájához, Omarhoz (Shaun Duke) fordul, ami végzetes hibának bizonyul. Omar odaadja a pénzt, de később súlyos árat kér érte. Navid akarva akaratlanul egyre jobban belekerül Omar bácsi piszkos ügyeibe, így kénytelen titkolózni Silver előtt. Amikor ki akar hátrálni a dologból, Omar Silver életét fenyegeti, így Navid kénytelen a rendőrséghez fordulni. Egy fiatal nyomozónőt kap maga mellé, de neki kell beépülnie Omar bandájába, hogy bizonyítékot szerezzen. Ez persze veszélyes dolog, és majdnem Navid életébe is kerül.

Amikor lezárul az ügy Navid úgy dönt, hogy elmegy tanulni a fősulira, ha már úgysincs aki itt marasztalja. Persze Silver szeretné, ha Navid vele maradna, de nem akarja kisajátítani a fiút és nem engedni, hogy maga életét élje. Na ez hibának bizonyul... Navid elmegy, de nem bírja túltenni magán szerelmén és visszatér, de talán már késő...

navid-and-silver-photo.jpg

Liam Court (Matt Lanter)

Liam is beállt azok közé, akiknek rettentő zűrös ez az évük. Visszatér a hajóról, de látszik, hogy történt ott valami, ami nagyon nyomasztja őt. Többször is megkéri Annie kezét, aki folyton nemet mond. Kiderül, hogy a srác beleszeretett valakibe, méghozzá nemrégiben meghalt kollégája feleségébe. A nő most utánajön Beverlybe, ekkorra már Liam egy parti bár tulajdonosa. Egy darabig együtt élnek, de ekkor...

Liam felveszi a bárba Adriannat, leginkább azért, mert szüksége van segítségre. Pénzre van szüksége, így amikor felajánlanak neki egy modell munkát, vonakodva, de elfogadja. A dolog nagyon bejön és Liam sztár lesz, nem mellesleg dúsgazdag is. De Anniet nem tudja kiverni a fejéből, és amikor tudomást szerez hááát mondjuk úgy, hogy a lány másodállásáról, akkor motorra száll, hogy megmentse kedvesét. Baleset éri, elgázolják, és elég súlyosan megsérül. Ám Annie nem jön vissza párizsi útjáról, Liam ekkor ismeri meg Vanessát (Arielle Kebbel), aki mindennap meglátogatta őt a kórházban, de mi tudjuk, hogy azért teszi, mert ő gázolta el. Csakhamar erre fény is derül, de Liam megbocsájt neki, ám a lánynak hiányzik egy kereke, és szép lassan minden csajjal összetűzésbe kerül. Nagy nehezen, de Liam is összerakja a dolgokat, ám már késő, mostanra túlságosan is sokat bízott Vanessára.

A srác nem igazán veszi észre azt sem, hogy kezd belezúgni Silverbe, amikor szembesül a ténnyel, akkor nagy bajba kerül, hiszen Navid az egyik legjobb barátja.

385964_10150459196696607_254392468_n.jpg

Teddy Montgomery (Trevor Donovan)

Teddy az előző évadban felvállalta, hogy meleg, de akkor még csak a barátai előtt. Most a családja előtt is, de ők elég rosszul reagálnak, nem is igazán akarnak szóba állni vele. A nagybátyja is kb. csak azért veszi fel vele a kapcsolatot, mert politikailag az az érdeke. A bácsi ugyanis képviselőként indul, a legnagyobb ellenfele stábjában dolgozik Teddy nyáron megismert szerelme és ez a két fiatal szakításához vezet. Silver közbenjárásával kibékülnek, sőt Vegasban össze is házasodnak, de a sajtó tudomására jut, és Teddy megint újdonsült férjére haragszik. Pedig nem ő a hibás, amikor ez kiderül, Teddy és szerelme elhagyják Beverly Hilslt. De vajon örökre?

90210-gay-wedding.jpg

Ivy Sullivan (Gillian Zinser)

Ivy a másik nagy kedvencem a lányok között, így nagyon örültem, hogy az előző évadban feleségül ment a szerelméhez, Raj-hoz. Még akkor is, hogyha tudtam, hogy leginkább azért, mert Raj leukémiás és az orvosok nem sok időt jósolnak neki. Ivy és Raj elképesztő egy páros, imádnivalóak együtt, az ember (legalábbis én) úgy érzi, hogy ha létezik igaz szerelem, akkor az pont ilyen. Ők is beköltöznek Naomi új házába, pontosabban annak vendégépületébe, és igyekeznek minden hátralévő időt együtt tölteni. Raj orvosa szerint létezik egy kísérleti stádiumban lévő kezelés, ami talán segíthet, de nagyon sokba kerül. Gyűjtést szerveznek a fiatalok, és Raj elutazhat a kezelésre. Eközben Ivy is az egyetem tanulója lesz, főleg fényképezést tanul. Furcsa módon kezd közel kerülni, Nickhez, a fotós tanárhoz. Úgy fest, hogy Raj kezelése sikeres, így a szerelmesek elkezdhetik tervezni a jövőt, ami furcsa, mert ezzel a lehetőséggel nem számoltak és nagyon mást terveznek. Raj orvosnak akar tanulni, míg Ivy inkább szörfözne vagy fényképezne, főleg, hogy most nyert egy pályázaton, egy Új-Zélandi körutazást. Sokat veszekednek, talán kezd megromlani a kapcsolatuk, ekkor Raj telefonhívást kap az orvosától és megtudja, hogy kezelés mégsem hatott és hamarosan meghal. De ezt nem köti Ivy orrára, inkább hazudik neki és elhagyja őt. A lány teljesen megtörik, de a barátai segítségével talpra áll és elutazik arra az útra. Nick és Ivy járni kezdenek, de ekkor a fiú Afganisztánban kap munkát. Ivy továbbra is próbál erős lenni, fényképez, szörfözik, vagy a barátaival lóg és ekkor megint szerelmes lesz egy Diego (Yani Gellman) nevű srácba. Ám Dixon véletlenül összefut Raj-al, akinek már csak napjai vannak hátra és elmondja Ivynak az igazat, aki fejvesztve rohan a szerelméhez. Raj meghal, amit Ivy már végképp nem tud feldolgozni. Őrültebbnél őrültebb dolgokat művel, ezért a barátai kényszer gyógykezelésre utalják be a pszichiátriára, ami talán drasztikus lépés és nem is biztos, hogy jó. A helyzet tovább bonyolódik, amikor Diego úgy dönt megszökteti a lányt. A fiú illegális bevándorló, így mikor törvényt sért, kitoloncolják...

032112_0758_90210Season3.png

Austin Tallridge (Justin Deeley)

Austin egy rosszfiúnak álcázott jófiú szerintem. Az igaz, hogy folyton bajba keveredik, de sok esetben véletlenül. Szerintem első látásra beleszeret Naomiba, ami nem jellemző rá, tekintve, hogy eddig egy lány mellett sem tudott lehorgonyozni. Mindent megpróbál, hogy elválassza a lányt Max-től, és ráébressze, hogy ők ketten összetartoznak. Sikerül is és egy rövid ideig együtt is vannak, de Austin kissé furcsa conutry sztár apja miatt végül szakítanak. Teszem hozzá, hogy az apát Billy Ray Cyrus alakítja, Miley Cyrus vagy ismertebb nevén Hannah Montana apja alakítja. Austin szintén csak jószándékból egy időre börtönbe is kerül, majd visszatér és ő lesz Adrianna új menedzsere.

251893_10150874670481607_1413228513_n.jpg

Max Miller (Josh Zuckermann)

Amikor kiderül, hogy Naomi mégsem terhes Max nagyon megkönnyebbül és ennek hangot is, amin persze a lány nagyon megsértődik. Szakítanak és Naomi hallani sem akar Maxről, ám Holly felhívja a fiút és megkéri, hogy jöjjön vissza Beverly Hillsbe. Így is tesz és úgy tűnik, hogy Naomival ott folytathatják, ahol abbahagyták, de az okoska fiú kénytelen észrevenni, hogy Naomi Austinba (is) szerelmes és ekkor megint zátonyra futnak. Max ezután eltűnik és csak az évad végén tér vissza, nem is akárhogyan. Max dúsgazdag üzletember lett és épp nősülni készül, a párja, Madison (Caitlin Thompson) pedig éppen Naomit kéri fel esküvőszervezőnek...

90210LettheGamesBegin.jpg

Jen Clark (Sara Foster)

Szokásához hűen Jen jön, mindent felforgat, összetöri Naomi szívét, majd távozik.

naomi.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr274825032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása