A Rocklegendák második részében egy szintén nagy zenekart mutatok be Nektek. Sőt már most megígérem, hogy a júniusi zágrábi koncertjükről is beszámolok Nektek. Az is hozzátartozik a történethez, hogy ide s tova 15 éve várok arra, hogy kijussak egy koncertjükre. Magyarországon, 1996 nyarán, a Hajógyári szigeten csaptak fergeteges buli, ahova én a magam kis 9 évével nem mehettem ki. Pedig már akkor imádtam őket. Aztán csak vártam, hogy visszajönnek hozzánk, hát eddig nem jöttek. Így ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor bizony Mohamed megy a hegyhez.
Így a júniusi koncertre már nagyjából október óta megvan a jegyem! Szóval nincs más dolgom, mint tűkön ülve várni erre:
A zenekar frontembere Jon Bon Jovi, akinek eredeti neve Jon Frank Bongiovi, a névhasonlóság miatt gyakran azonosítják magával a zenekarral. Holott Richie Sambora jellegzetes és lenyűgöző gitárjátéka is meghatározó. Mindegyiküket ki lehetne emelni valamiért, de ők együtt alkotják azt a bizonyos egészet, amit most bemutatok Nektek.
Ma már minden menedzsmenti és egyéb, a zenekarral kapcsolatos feladat Jon kezébe összpontosul. Több helyen is olvastam, hogy igazi munkamániás. Ennek ellenére boldog családi életet él, 4 gyerkőcével, és feleségével (gyermekkori szerelmével) Dorotheaval.
Jon a sikert kihasználva zenekart szervezett, mely felvette a Bon Jovi nevet és Jon is nevet változtatott. Az 1984-ben kiadott első albumuk felkerült a Top 40-es listára, második lemezük (1985) aranylemez lett. Ezután következett a nagy lehetőség, a Medison Square Gardenben léphettek föl a ZZ Top előzenekaraként. Majd előzenekarként turnézták végig az Államokat a Scorpionssal és a Kissel.
Mindezek ellenére az igazi áttörést harmadik albumuk hozta, a Slippery When Wet 9 millió példányban eladott lemez. A You Give Love A Bad Name és a Livin' On A Prayer a toplisták első helyéig meg sem álltak. A hatalmas sikert kihasználva készítették a következő lemezüket a New Jersey-t, már kiadása pillanatában a sikerlisták első helyére került. 1990-ben Jon elkészítette a Young Guns című film zenéjét, ami lemezen is megjelent Blaze Of Glory címmel. Díjat sajnos nem kapott, de a zenét jelölték Grammyre és Oscar díjra is.
Három legnagyobb kedvencem a Born to be my Baby, In these Arms, és a már említett I’ll be there for you. A Born to be my Baby videóját általában végig vigyorgom, kicsit mókásan néznek ki.
Az In these Arms videója azért is érdekes, mert megmutatja a "köztes állapotot", ami a nagy haj és a mostani hát mondjuk így konszolidált megjelenésük között van.
Szerintem semmi sem bizonyítja jobban, azt hogy egy zenekar tényleg ért a zenéhez, (hogy úgy mondjam, a vérében van,) mint amikor a színpad előtt állsz és azt a hangzásélményt kapod, amit vártál. Sőt nem is azt, hanem még jobbat, és csaptok egy vad éjszakát.
Utálom azt, amikor az ember elmegy egy koncertre és nem ismeri fel a hangot, a zenét tulajdonképpen magát a dalt. Ellenben imádom azt, amikor gondol egy nagyot a zenekar és a rockos ütős sikereket unplugged köntösben, izgalmasan adják elő. Ők egy ilyen banda, már tűkön ülve várom, hogy Zágrábban felhangozzanak az első dallamok. Remélem ezt is hallhatom.
