Hűha... Ez azért elég nagy gáz... Aki az elmúlt években valamennyire követte itt a Popkult hasábjain az írásaimat az tudja jól, hogy animációs filmek terén szinte mindenevő vagyok. Mindennek adok esélyt, és mindig hiszek abban, hogy a egy Disney mesét nem rontanak el azzal, hogy szinte az elsőtől az utolsó percig dalolásznak (Jégvarázs), vagy egy Pixar nem tud annyira mellé lőni, hogy abból szinte egy élvezhetetlen alkotás szülessen (Repcsik). De mint a zárójeles példák is mutatják, néha még a legnagyobbak, akik a legtöbb pénzt tudják beleölni egy egy alkotásba, azok is tudnak borzalmasat alkotni... Mint jelen esetben a Dreamworks... Ha ezt tudtam volna biztos nem kerül ez a mozi a 12 legjobban várt közé.

Hat éven aluliak számára nem ajánlott

InterCom

Egyébként valószínűleg a hiba bennem van, mert én sajnos(?) nem ismerem a film alapjául szolgáló Peabody valószínűtlen történelme című sorozatot, ami a hatvanas években a Rocky és Bakacsinon belül volt látható. Az első két évad „Rocky and His Friends” címmel, a többi pedig „The Bullwinkle Show” címmel futott, megálmodójuk és producerük Jay Ward volt. Mr. Peabody és Sherman a „Peabody's Improbable History” című szériában tűnt fel, melyet Ted Key írt, és 91 rövid, négy és fél perces epizódból állt.  A rajzfilm készítői felkérték Jay Ward lányát, Tiffanyt, aki a hagyaték örököse, hogy vegyen részt a produkció készítésében, és segítsen elérni, hogy a Mr. Peabody és Sherman kalandjai méltó legyen a produkció atyjának elképzeléseihez.

„Az eredmény minden elképzelésemet felülmúlta – mondja Tiffany Ward. – Az alkotók hűek maradtak apám elvéhez, miszerint a gyermekekhez sosem szabad felülről beszélni. Ezzel a filmmel családom nagy álma vált valóra: több mint fél évszázad elteltével édesapánk teremtményei eljutottak a vászonra, és így eljutnak a világ legtávolabbi sarkaiba is. Jay Ward nagyon büszke lenne, ha láthatná ezt. Számomra azért is megható ez a mozifilm, mert Peabody figurájában én mindig is apám vonásait véltem felfedezni, aki kivételesen sokoldalú ember volt.”

Abban egy tudós kutya és a gyereke egy időgép segítéségével járják be a múlt híres eseményeit, hogy megismerjék a legendák hátterét. Ezzel még nem is lenne gond, ez volna a Dreamworks mozinak is az alapja, de szerintem annyi mindent akartak belezsúfolni ebbe a másfél órába, hogy attól teljesen keszekusza lett az egész.

A film alkotói kb. 18-20 epizódnyi történetet akartak összehozni ebbe a 90 percbe, ami talán nem volt olyan szerencsés ötlet. Lehet, hogy a kevesebb több lett volna... Mivel azt olvastam, hogy a forgatókönyvet az Így neveld a sárkányodat alkotói készítették (pl. Andrew Kurtzman), így egy sokkal jobb, élvezhetőbb műre számítottam. 

Rob Minkoff, Az oroszlánkirály rendezője már a kétezres évek elején jelezte a Disneynek, hogy szeretné elkészíteni ezt a filmet. Mivel nem kapott pozitív visszajelzést 2003-ban felkeresett egy független céget a mozi legyártásának ötletével. A produkció akkor még élőszereplősnek készült volna, de elég korán becsődölt a dolog. Ezután Minkoff 2006-ban a Dreamworkshöz igazolt és magával vitte az ötletét is, már akkor megegyeztek a film elkészítéséről, de arra csak most került sor. 

Mr. Peabody a világ legokosabb kutyája, de emellett sok minden másban is kiváló: zseniális tudós, üzletember, felfedező, sportoló, mesterszakács. Talán nincs is gyenge pontja, rossz tulajdonsága. Olyan mintha Einsteint, James Bondot, Sherlock Holmest összegyúrták volna. Az általa örökbefogadott fiúról, Shermanről azonban mindezek már kevésbé mondhatóak el. Talán korához képest ő is okos, de azonkívül kétbalkezes, picit(?) lúzer. Egyvalamiben azonban Peabody is éppolyan csetlő-botló, mint bárki más: vért izzad, hogy rájöjjön, miképp kell bánnia hőn szeretett gyermekével.

InterCom

Mr. Peabody eredeti hangja a Modern család Phil-je, Ty Burell, aki a rendező szerint elsőre nem tűnhet jó választásnak, hiszen Peabody és Phil ég és föld, de a színész végül remekelt. Nálunk egyébként Kautzky Armand kölcsönzi a hangját a főszereplőnek.

 „Óriási kihívást jelentett egy ennyire nagyszerű, minden szempontból tökéletes lény megformálása, hisz jómagam annyira tökéletlen vagyok! Peabody szinte semmiben sem hibázik – mesélte Burrell –, leszámítva a gyereknevelést. De létezhet-e szülő, aki nem hibázik?... Mr. Peabodynak még a beszédén is érződik, hogy nem adja alább a tökéletesnél, a makulátlannál. Mássalhangzói kristálytisztán szólnak, hanglejtése nyugodt, egyenletes, szóhasználata pedig minden esetben precíz és kifejező.”

InterCom

Amikor a srácot csúfolni kezdi az osztály menő csaja, akkor Sherman elég rosszul kezeli a helyzetet, aminek még az is lehet a következménye, hogy Mr. Peabodyt alkalmatlannak találják az apai feladatokra. A kutya mindent megpróbál, hogy ne vehessék el tőle a kis srácot. Amikor azonban meghívja a kislányt és annak szüleit a lakásába, akkor a dolgok tovább bonyolódnak. Na persze hála Shermannek...

„Mr. Peabodynak be kell látnia, hogy ő, aki a tudományban mindenkit felülmúl, és aki a legbonyolultabb képleteket és eszmefuttatásokat is villámgyorsan felfogja, nem érti a fiát – mondja Alex Schwartz producer. – Rá kell jönnie és el kell fogadnia, hogy nem mindig ellenőrizheti, nem mindig védheti meg Shermant, és bizony meg kell bíznia a fiúban. Még a zseninek sem könnyű megbirkóznia az egyik legsúlyosabb szülői kötelességgel, az elengedéssel.”

InterCom

Peabody minden tiltása ellenére a kisfiú megmutatja osztálytársnőjének az ún. Voltkompot, ami egy időgép. Persze a csajszi nem elégszik meg ennyivel rögtön ki is akarja próbálni.

Shermannek különleges élete van, és különleges képességei – mondta a rendező –, de mégiscsak egy gyerek. Okos, intelligens, villámgyorsan tanul, az agya, akár egy szivacs, ugyanakkor nem mindig számol tettei következményeivel, és gyakran hamarabb cselekszik, semmint gondolkodna.”

InterCom

Persze minden történetbe kell egy lány/hölgy/nő, aki vagy aki miatt összekuszálódnak a dolgok. Jelen esetben ez egy tudálékos, csinos kislány, Penny, aki Sherman osztálytársa. Eredetileg a Modern család Alex-je, Ariel Winter kölcsönzi neki a hangját. A lány kezdetben egyfolytában Shermant csúfolja, tulajdonképpen addig hergeli, míg a srác már nem tud uralkodni magán és olyasmit tesz, ami egy kisfiúhoz egyáltalán nem illendő. De ki csodálkozik ezen? Szerintem sokan így tettünk volna a helyében, nem? Na mindenesetre a gyámügyis hölgy(?) ezt nem így gondolja, és Mr. Peabodytól elakarja venni a gyereket.

Sherman és Penny a titkos voltkompozás alkalmával az ókori Egyiptomba utazik, ahol is a kilencéves Tutanhamon fáraó eljegyzi a lányt. Egy másik, a reneszánszban tett utazás során meglátogatják Mr. Peabody jó barátját, Leonard Da Vincit, akinek az Oscar-díjra jelölt Stanley Tucci kölcsönzi hangját az eredeti szinkronban. De megfordulnak Trójában is, részt vesznek a francia forradalomban, szóval apa és fia egy percet sem tölt haszontalanul vagy unalmasan.

Miközben Peabody, Sherman és Penny a tér-idő kontinuumban tekeregnek, a kislány szülei, Paul (szinkronhangja Stephen Colbert) és Patty (eredeti hangja Leslie Mann) Peterson a tudós kutya elegáns otthonában vesztegel. (Peabody békülni és barátkozni hívta meg őket otthonába, miután csemetéik hajba kaptak az iskolában.) A szülőknek fogalmuk sincs róla, hogy Penny nem Sherman szobájában játszik, hanem élőszereplős történelmi leckéket vesz, mert Peabody gondoskodott róla, hogy a házaspár számára megálljon az idő.

InterCom

Az animátorok megtartottak bizonyos, állatokra jellemző tulajdonságokat, Mr. Peabodyból felegyenesedett eb, tudatos és magabiztos kétlábú, igazi géniusz lett. Jason Schleifer, a karakteranimációs csapat vezetője szerint a legnehezebb feladat Peabody arcának, pontosabban pofájának megtervezése volt.

„Ha a kamera szemből vette Peabodyt, akkor az előrenyúló pofa egyetlen labdának tűnt, és nem látszott, hogy Peabody mosolyog, mert a labda teljesen kitakarta a szája két sarkát – magyarázza Schleifer. – Minden egyes beállításban el kellett őt fordítani egy picit, hogy kiküszöböljük ezt a problémát, és Mr. Peabody mosolyoghasson.”

Sherman alakjának megformázásához Schleifer és csapata saját gyerekei jellegzetes mozdulatait, gesztusait, mimikáját használta fel. Igyekeztek mindent hús-vér gyerekekről mintázni – mindent, kivéve Sherman fejét. Azt ugyanis a testhez képest hatalmasra méretezték.

„Ez a furcsa arány viccessé és kedvessé tette a figurát – mondja Schleifer –, ugyanakkor problémát is jelentett. A nyak, amelyen ez a szépen fejlett kobak ült, annyira vékonyka volt, hogy ha nem teszünk valamit, egy szimpla hátrafordulásnál a nézőnek az az érzése támadhatott volna, hogy a fej máris lecsavarodik a nyakról. Ezt a kellemetlen benyomást elkerülendő Sherman egész testét együtt kellett forgatni a fejjel, ha a kisfiú oldalra vagy hátrapillantott.”

Apa és fia egyforma, kerek, szarukeretes szemüveget visel. Ez újabb akadályt gördített az animátorok útjába. A vastag keret többnyire kitakarta a két főszereplő szemöldökét, márpedig az animációs filmekben a szemöldök az érzelmek és indulatok kifejezésének rendkívül fontos eszköze.

„Szituációtól függően alakítanunk kellett a szemöldök állásán – magyarázza Schleifer. – Ha Peabody és Sherman izgatottá váltak, fel kellett húznunk a szemöldöküket egészen a homlokuk tetejéig. Máskor, ha például feszülten figyeltek, le kellett ejtenünk a szemöldököt a keret alá, szinte a szemükre.”