Pár hónappal a nagy chicagoi vámpír coming-out után, a 26 éves doktorandusz, Merit élete fenekestül felfordul. Való igaz, talán nem a legjobb ötlet késő éjszaka egyedül átvágni egy sötét parkon, de még az adott helyzetben sem nagyon számít az ember arra, hogy megtámadja egy vámpír, és megcsócsálja a nyakát. Még szerencse, hogy a "jó" vámpírok is a környéken voltak, és nem hagyták Meritet meghalni. Vagy hát mégis. Csak nem úgy. Ééértitek.

Szóval a lányt megtámadta a vámpír, de Merit, mielőtt még az eszméletét elveszítette volna, látta ahogyan támadója eliszkol, és két másik vámpír siet a megmentésére. Csak napokkal később tér magához az immár vámpír Merit, és megy haza lakótársához, hogy elkezdhesse új életét - vámpírként.

Persze a dolog picurkát bonyolultabb, mint első blikkre látszik. Az emberek tudnak a vámpírok létezéséről, akik egy-egy nagyúr által vezetett házakban - udvartartásokban - laknak, és többségük még csak embervért sem iszik. A renegátok létezése azonban titok, mert hát minek idegesíteni az embereket elszabadult, nem szabályok szerint élő vámpírok létezésével, mikor még az első sokkon próbálnak csak túllépni?

Na hát Merit a harmadik legnagyobb, a Cadogan-ház ifjú tagja lehet, ha úgy dönt, hogy felesküszik. Másik megoldás a renegát lét lenne, de az teljes kitaszítottsággal járna, ami ugye elég rossz dolog. Merit mégis komolyan jojózik, hogy mihez kezdjen, mert hát eleve nem ő akarta, hogy vámpír legyen, és keményen neheztel a cadogan vezetőjére, Ethan Sullivanre, amiért nem adta meg neki a választás lehetőségét.

A könyv persze nem csak Merit vívódásáról szól, van benne némi kis akció is. Ehhez az alapot egyrészt (micsoda meglepetés) a Merit és Ethan közötti vonzalom adja, másrészt azok a gyilkosságok, amelyeknek Merithez külsőre nagyon hasonlító lányok esnek áldozatul, minden alkalommal egy-egy házra utaló bizonyítékkal a helyszínen. Azért nem kell aggódni, a helyzet megoldódik, a bűnös elnyeri "jutalmát", Merit pedig gyorsan beújít egy pasit magának, aki természetesen nem egy akárki, hanem a legrégibb észak-amerikai vámpírház, a Navarre házból való Morgan - titulus direkt kihagyva.

A könyvben egyébként nem csak vámpírok szerepelnek, hanem azt általános paranormális listáról többen is felbukkan, bár nagyobbacska szerep egyenlőre csak a mágusoknak jut, lévén Merit "edzője" és a szobatársa is az. Ők ketten, mármint az edző és a szobatárs, gyorsan egymásra is találnak, és meglehetősen aranyosak együtt, a maguk temperamentumos módján.

Kedvenc idézet a könyvből:
"- Azt mondtad, mágus! Mágus! - mutatott vissza az edzőterem felé. - Ez nem mágus! [...]
- De igen, az. Hidd csak el, tudom. Csaknem áldozatul estem annak a kis ujjhegyből szórt villámnak.
- De hát fiatal! Mennyi lehet, huszonnyolc?
- Huszonkilenc. Miért, mit hittél, hogy néz majd ki?
Megvonta a vállát.
- Tudod, hogy öreg lesz. Ősz, hosszú, fehér szakállal. Koszlott köpönyegben. Szeretetre méltó. Bölcs, de egy kicsit olyan szórakozott professzor féle.
Elnyomtam egy vigyort.
- Azt mondtam, mágus, nem azt, hogy Dumbledore. Szóval szexi - vontam vállat. - Lehetne rosszabb is."

A lányok olykor harapnak egy kellemes szombat délutáni olvasmány, a ya fantasy mainstream kellős közepéből: vicces, de nem túl vicces; akciódús, de nem túl akciódús; szerelmes, de nem túl szerelmes; szexi, de nem túl szexi. Semmi extremitás, csakis az arany középút. Az írónő biztosra ment a karakterek megalkotásával, semmi rizikósat nem vállalt be, maradt a jól bevált receptnél: egy makacs főhősnő számítónak tűnő, de irtó szexi vezérrel, egy cuki, de annál karakán legjobb baráttal, elhidegült szülőkkel, egy olyan hódolóval, akiért a nők majd' megvesznek, és lehetne folytatni.

A könyv mellett szól, hogy jól olvastatja magát, és talán pont ez az ismerősség az oka annak, hogy hamar ráérez az ember a chicagolandi vámpírok hosszú-hosszú történetére. Mert hogy angolul már 9 kötet jelent meg, tehát ha valaki két hétre nyaralni megy, és bírja az angolt, akkor Merit el fogja tudni szórakoztatni.

Merit történetének első felvonása szerepel a 2014-es várólistámon.