Mom [2013-] Pilot
2013. október 09. írta: redbandita

Mom [2013-] Pilot

Mivel már teljesen utolértem magam a The Big Bang Theory-val és valamivel pótolnom kell a hiányt, ezért gondoltam belenézek az új CBS sorozatba, amit szintén két TBBT író jegyez (megjegyzem komoly részük volt a Két pasi meg egy kicsiben is): Chuck Lorre és Eddie Gorodetsky, akik maguk mellé vettek még egy hölgyet, Gemma Bakert. A főszereplőnk Anna Faris, aki számos vígjátékból ismerős lehet, és aki most egy exalkesz, egyedülálló anyukát alakít. Az első epizód nekem bejött, hiszen tele volt iróniával, fekete humorral, amit én nagyon szeretek, úgyhogy szinte biztosan megnézem majd a következő részeket.

mom.jpg

Mivel a sztori, csakúgy, mint a Big Bang-nél nem igazán jelentős, így inkább a szereplőkről írnék picit, már amit egy rész alapján le tudtam szűrni.

Christy (Anna Faris)

Húúúú hol is kezdjem, teljesen zűrös nőszemély, de azt hiszem én pont ezért fogom kedvelni. Rengeteg hibája van, amit még felsorolni is nehéz volna. Talán az egyik legjelentősebb, hogy éppen leszokóban van az alkoholról. Pasi ügyei mindig is zűrösek voltak, tiniként már teherbe esett, a gimit sem fejezte be, most pincérnőként dolgozik. Van egy tinilánya, valamint egy kisebb fia. Két különböző apától, és a mostani kapcsolata sem mondható ideálisnak. Anyjával nem beszél, lévén ő is alkesz, plusz drogokat is használt anno, egyáltalán nem volt jó anyja Christynek. És ez csak az, amit egy részből megtudtunk róla, vajon mi lesz még??

mom980.jpg

Violet (Sadie Calvano)

Tipikus tinédzser, lázadó természettel, felbolydult hormonokkal, igaz szerelemmel. No ez utóbbi talán kétséges, mindenesetre most úgy érzi megtalálta álmai pasiját, akivel már szexuális kapcsolata is van. Anyjával viszont nagyon rosszul bánik, nem tudja neki megbocsájtani az alkoholmámorban töltött időt.

Roscoe (Blake Garrett Rosenthal)

Christy fia, olyan 8-9 év körüli lehet, de ezt nem mondják meg pontosan, az biztos, hogy még általános suliba jár. Elsőre tudálékosnak tűnt, de aztán elbizonytalanodtam, főleg mikor a vér szerinti apukát is megismerjük.

mom-08.jpg

Bonnie (Allison Janney)

A nagyi, aki legalább akkora forma, mint Castle anyuka volt. Nem tartja évek óta a kapcsolatot a lányával, de most úgy döntenek felmelegítik a káposztát. Nagyon vicces karakter lesz az biztos, de azért örülök, hogy az én anyukám nem ilyen. Ti mit gondoltok?

thumbnail.php2.jpg

0025-lo8jv7.jpgGabriel (Nate Corddry)

Christy főnöke az étteremben, vagy talán egy picit több is. Kicsit olyan lúzernek tűnik, így egy rész után.

Luke (Spencer Daniels)

Violet nem túl okos, de valamiért állandóan félmeztelen pasija. Nekem unszimpi, én biztos kidobtam volna a lakásomból Christy helyében.

thumbnail.php.jpg

Már az első részben feltűnhetett egy ismerős figura

Screen Shot 2013-09-25 at 14.44.53.png

A premieren

Allison+Janney+Celebs+Attend+CBS+Upfront+Event+jOqPe-rJzIRl.jpg

A sorozatról többet megtudhatsz a Facebookról.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr645561222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.10. 08:54:40

hát nekem inkább erőltetett volt semmint vicces.

mondjuk a dadsnél egy fokkal jobb.

redbandita 2013.10.10. 17:38:53

@doggfather: arra gondoltam, hogy lehet, hogy azért nem tetszett, mert ez inkább olyan csajos sorozat, mint a New Girl, nem?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.10. 17:59:27

@redbandita: nem tudom, chuck lore többi sorozatát szeretem/kedvelem ez azokhoz képest volt gyenge.

redbandita 2013.10.10. 18:25:24

@doggfather: na jó ez igaz, azért én adok neki még esélyt néhány rész erejéig. Hátha...
süti beállítások módosítása