Az teljesen egyértelmű volt, hogy a Gru 2-nek fel kell kerülnie a 2013-ban megnézendő filmjeim listájára, részben, mert animációs film és én azoknak nagy rajongója vagyok, de leginkább azért, mert az első részt is nagyon szerettem. Kicsit aggódtam, hogy Gru megjavulása elviszi majd a folytatást egy giccses sztori felé, de szerencsére nem így lett. Az igaz, hogy már nem olyan rossz, mint annak idején (értsd nem akarja ellopni a holdat), viszont szívesen beöltözik Tündérkeresztanyának, és szinte bármire hajlandó három kislánya kedvéért. A lányok is kezdenek cseperedni, de Agnes még mindig cuki. A mignon-ok meg... Háááát majd meglátjátok :)
Hat éven aluliak számára nem ajánlott
UIP Duna Film
Három évvel az első film után, most itt a folytatás és a hírek szerint jövőre, vagy 2015-ben jön a harmadik rész is, ami jelenleg még a Mignons alcímet viseli. Állítólag az már csak a kis sárga lényekről fog szólni, mivel 2010 óta töretlen népszerűségnek örvendenek, ami persze érthető is lévén, hogy nagyon mókásak.
2010-ben a Gru minden tőle elvárt reményt kamatoztatott, félmilliárd dolláros összbevételt hozott az Illumination Entertainment-nek, ami az Universal Pictures 2007 óta működő kistesója. Az Illumination vezérigazgatója, aki a Gru producere is, Chris Meledandri úgy nyilatkozott:
"A Gru hatalmas sikere után nem volt kétséges, hogy lesz folytatás... Az is nyilvánvaló volt, hogy a család történetét fogjuk továbbvinni... "
Így tehát Gru és a lányok (Agnes, Margo és Edit) körül forog az új film, na de azért a minyonok is előkelő helyet foglaltak el a folytatásban. Gru már a jó oldalon áll, szinte minden idejét a lányokkal tölti és bármit megtenne értük, ha kell még a Tündérkeresztanya bőrébe is bújik Agnes kedvéért.
UIP Duna Film
Grut felkéri egy nagyon titkos társaság, hogy nyomozza ki mi folyik a városban, azaz ki próbál meg sorozatos gaztetteket végrehajtani. Gru kezdetben vonakodik, de aztán elvállalja a feladatot, a mihez társat is kap, Lucyt. A szálak összevissza gabalyodnak, lassan mindenki gyanús már, még egy plázába is be kell épülniük ahhoz, hogy a gonosztevőre lecsaphassanak.
UIP Duna Film
Eközben Grunak többféle magánéleti problémája akad pl. Margot megkörnyékezi egy nyálas fiú, de ennél rosszabb, hogy a lány viszonozni látszik az érzelmeket. Agnes egy anyuka után sóhajtozik, Gru pedig nem tudja mit kezdjen a flúgos Lucy iránt fellobbanó érzéseivel.
UIP Duna Film
Ennyi probléma közt talán nem meglepő, hogy Gru nem vesz észre bizonyos dolgokat pl. hogy a mignonok száma folyamatosan csökken, valaki lopkodja őket és gonosz lila, szőrös izékké alakítja át, akiknek céljuk a pusztítás...
Érdemes a filmet feliratosan megnézni, ha tehetitek, mert az eredeti szinkront olyan színészek adták, mint Steve Carell, Kristen Wiig, Ken Jeong, Russel Brad, Benjamin Bratt és így tovább, de persze a magyar szinkron is bővelkedik nagy nevekben, úgy mint Scherer Péter, Csifó Dorina, Nemes Takács Kata, Károlyi Lili.. Azt még hozzátenném, hogy ha sikerül még moziban elcsípnetek a filmet, akkor ajánlom a 3D-s verziót.
Grukedvelők figyelmébe ajánlom ezt az oldalt és ha már a Facebookon jártok, nekünk is nyomjatok egy like-ot :)