Az utóbbi idők egyik legjobban tetsző könyve volt a számomra, kb. 2 nap alatt kiolvastam, ami nálam nem igazán gyakori. Mondjuk tény, hogy (mivel könyvtári könyv volt), így a határidő is szorított, de a valódi ok az volt, hogy nem tudtam lerakni. Utálom a könyveknél azt a jelzőt, hogy letehetetlen, mert ma már kb mindenre ráfogják. De ez tényleg az és már alig várom, hogy hozzájussak a második kötethez, a Változatlanhoz (Changeless). Angolul már további három kötet is megjelent (Heartless, Timeless, Blameless), úgyhogy remélem, hogy előbb utóbb nálunk is meg fog. A könyv egyébként nem a megszokott vörös pöttyöt viseli, hanem arany színűt, ami annyit tesz, hogy inkább a felnőtt korosztály a célközönség, nem a tini vagy fiatal felnőtt.

Amikor a könyv hátulját olvastam valahogy nem fogott meg az egész, de mondom adok neki egy esélyt, elvégre még úgysem olvastam arany pöttyös könyvet. De milyen jól tettem, hogy belekukkantottam, mert nagyon tetszett és már alig várom, hogy a történet folytatását is elolvashassam. A sztori egyébként egy kicsit bonyolultabb, mint azt a vörös pöttyösöknél megszoktuk. Persze itt is eléggé központi szál a szerelem, de nem olyan banális módon van jelen, mint a tiniknél. A főszereplőnk Alexia Tarabotti pedig kicsit sem hasonlít a korábban vöröspöttyös könyvekből ismert fruskákra. Az igaz, hogy Miss Tarabotti is önfejű, makacs, a nyelve is eléggé fel van vágva és ha kell harcolni is képes, de mégis van jellembeli különbség.

Alexia 25 éves, és mivel a regény a XIX. században játszódik, ezért vénlánynak számít, tekintve, hogy még nem ment férjhez, sőt igazából udvarlója sem akad. Ha mindez nem volna elég "pecsét", akkor el kell áruljam, hogy Alexia nem is igazán az a porcelánbőrű szőke makulátlan szépség, ami pl. két féltestvérét jellemzi. Alexia édesapja olasz származású volt és ez bizony a lányon is meglátszik: sötétebb bőr, furcsa orr, testesebb alkat stb. De nem csak ezt örökölte a lány édesapjától, hanem valami mást is. Vagyis inkább NEM örökölte: Alexiának ugyanis nincs lelke, természeten túli lény. Erről azonban nem sokan tudnak, leginkább a korban már elfogadott vámpírok, vérfarkasok stb lények ismerik a lány valódi kilétét. Nekik muszáj is tudniuk, hiszen a lány egyetlen érintése semlegesíti az ő természet feletti képességeiket, szinte emberré válnak a lány kacsója által. Durva, mi?

Angliában járunk, ahol is a természet feletti lények most kezdenek beilleszkedni az emberek közé, persze Viktória királynő számos szankcióval illeti őket az emberek és talán a lények védelme érdekében is. A vámpírok pl. nem ihatnak emberből, csak annak beleegyezése után. Erre a célra külön hááát alkalmazottjaik vannak. A farkasemberek pedig telihold idején szépen leláncolják magukat, mint megannyi hasonló történetben.

Többféle szervezet is működik az országban a rend fenntartása érdekében. Az egyik ilyen a NYIHA (Természetellenes Személyek Nyilvántartó Hivatala), amelynek az egyik (helyi) vezető személyisége, egy alfa farkas, Lord Conall Maccon. Aki egyébként az én (egyik) kedvenc karakterem a könyvben és nem túl meglepő módon a főszereplő hölgyünké is. Miss Tarabotti és Lord Maccon egyfolytában egymás vérét szívják (már nem szó szerint), szócsatákat vívnak, izzik köztük a levegő, szinte az első perctől tudhatjuk, hogy ebből még lesz valami...

Lord Maccon helyettese, az ún. béta azaz Lyall professzor szintén nagyon szerethető karakter, mindig kiáll Miss Tarabotti mellett, kezdettől fogva szimpatizál vele. Az írónő egyébként (a könyv hátuljában is megtalálható) interjúban elmondta, hogy a professzor az egyik kedvenc szereplője a regényben.

Na de miről is szól ez az egész könyv? Hiszen két szereplő civakodására, még ha azok nagyon üdítőek is NEM épülhet egy egész regény. Valami történik a városban, és többen nyomozásba kezdenek az ügyben: a NYIHA ügynökei is, a város egyik legnagyobb vámpírkirálynője is, de maga Alexia is. A városban sorban tűnnek el a kóbor vámpírok, és farkasok, valaki vagy valakik elrabolják őket, és ez persze többeknek nem tetszik. Alexiát is többször megpróbálják elrabolni, így Maccon gróf egyfajta háziőrizet alá veszi, de még ez sem segít. Amikor Alexia meglátogatja egy vámpír barátját, Lord Akeldamat, akkor mindkettőjüket foglyul ejtik, és egy (kezdetben) ismeretlen helyre viszik, ahol Alexia egyre több ismerősbe belefut...

Mivel már elárultam, hogy vannak következőkötetek is, így azért elég egyértelmű, hogy Alexia nem hal meg, sőt ki is szabadul. De higgyétek el, hogy a szabadságát nem adják könnyen és egyedül nem is sikerülne az akció. Azt sajnos nem árulhatom el, hogyan zárul a könyv, sem azt, hogy milyen meglepetéseket tartogat Alexia és Conall kapcsolata, mert akkor több poént is lelőnék egyszerre. Mindenesetre annyit mondhatok, hogy fordulatokban nem lesz hiány, de még azt is hozzátenném, hogy izgalmakért sem kell a szomszédba mennünk, sőt mi több erotika is van benne bőven, némi romantikával fűszerezve, na és persze rengeteg humor.

Annyit talán elárulhatok, hogy a könyv végén Alexia új munkát kap, lélekőr lesz, ami egy igen fontos poszt az ún. árnyékkormányban, ahol rajta kívül még két döntéshozó van az ún. potenta (aki a vámpírok érdekeit képviseli) és a déván (aki meg a farkasokét). Alexia magánéletében is óriási változás következik be, ami előreláthatólag a második kötetben további jó kis részek kibontakozását vetíti elő.

Nekem nagyon tetszett Gail Carriger könyve, és biztosan elolvasom majd a másodikat is, amiről igyekszem itt is beszámolni. Ami számomra is meglepő, hogy Alexia karaktere egyelőre nem idegesít, pedig, aki szokta olvasni a könyvajánlóimat az tudja, hogy a női főszereplők általában nem a szívem csücskei. Azt mondjuk nem mondanám Miss Tarabottiról sem, hogy a kedvencem, de többször is mosolyt csalt az arcomra, és több helyen tényleg szurkoltam neki. A kedvencem azonban mégiscsak (egyelőre legalábbis) Lord Maccon marad.