2 nap New Yorkban - 2 Days In New York [2012]
2013. február 11. írta: redbandita

2 nap New Yorkban - 2 Days In New York [2012]

Mingus és Marion tulajdonképpen egy békés, boldog kapcsolatban élnek. Mindaddig amíg a nő családja, akik közül senki se százas meg nem érkezik egy hétvégére New Yorkba, rokonlátogatóba. Mindketten túl vannak már egy házasságon, és mindkettőjük neveli gyermekét is, de arra nem számítanak, hogy marion családja mekkora felfordulást okoz. A film női főszereplője, Julie Delpy, aki egyébként a rendező is. De nem először csinálja, hiszen a 2 nap Párizsban, illetve A grófnő-nél is ez volt a felállás. Vicces, de eléggé fekete humorral rendelkező film, így viszont legalább a pasik figyelmébe is merem ajánlani.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.

bpfilm_2days_in_NY_clp.jpgBudapest Film

Elöljáróban elmondanám, hogy nem összekeverendő a 2007-es 2 nap Párizsbannal, ahol szintén Marion a fotós hölgy két napos viszontagságait látjuk és ott is Julie a főszereplő és a rendező. A két film között mégsincs túl sok kapcsolat, mondom ezt az alapján, amit olvastam róla, mert ezt még nem láttam, pedig régóta tervezem. Na de most térjünk vissza New Yorkba!

Már önmagában az is vonzó volt számomra, hogy nem egy Hollywood-i szuperprodukcióról beszélünk, hanem egy német-francia vígjátékról, pontosabban szatíráról. A téma így elsőre ismerősnek, vagy már egy kicsit uncsinak is tűnhet: van egy pár, akiknél minden jól megy, amíg meg nem jelenik a rokonság. Láttunk már hasonlót nem is egyszer pl. Apádra ütök, Kőkemény család, Anyád napja stbstb. De higgyétek el itt most valami más fog történni, olyan amire nem lehet felkészülni!

_2DA1800.jpgBudapest Film

Mingus (Chris Rock) rádiós műsorvezető, újságíró, aki túl van már egy rossz kapcsolaton, melyből egyetlen jó dolog maradt hátra: a kislánya. Marion (Julie Delpy) is hasonló cipőben jár, leszámítva, hogy a gyerkőce fiú. Egymásra találnak ők ketten, mostanra már együtt is élnek, minden jól alakul, amíg Marion családja egy hétvégére nem látogat New Yorkból. Na abban a családban senki se százas, igazából nem is értem, hogy Marion hogyan lett normális, ha ilyen emberek között nőtt fel. A kis család Franciaországból érkezik a messzi New Yorkba, és két nap alatt szeretnék felfedezni kb egész Amerikát.  Jön Marion édesapja, testvére és annak szintén félhülye barátja... Marion apját egyébként a színésznő igazi édesapja, Albert Delpy alakítja. Az ámokfutás megkezdődik...

2DaysinNY-372 - copie.jpgBudapest Film

Hogy mi is a baj velük? Nos mindannyian őszinték, talán túlságosan is azok... Marion és Mingus kapcsolatának minden gyengeségére rátapintanak, rákérdeznek és a férfit többször a sárga földig alázzák megjegyzéseikkel, hozzászólásaikkal, kérdéseikkel. Marion testvére, Rose (Alexia Landeau) nyíltan beszél szexualitásról, szerelemről jó és rossz kapcsolatokról. Szabadszájúsága mellett probléma vele, hogy gond nélkül mászkál ruha vagy nagyon kevés dolgot elfedő ruhákban. Na meg mérhetetlen nagy szexuális étvágya, amelyet nem csak párja, Manu (Alexandre Nahon) iránt táplál, hanem kb minden hímneművel szemben. Nagyon úgy fest, hogy még Mingusra is szemet vet, ami persze Marionnak sem tetszik. Az amúgy is folyton civakodó testvérpár furcsa kapcsolatának ez nem igazán tesz jót...

2DaysinNY-1042.jpgBudapest Film

Marion apja folyton megjegyzéseket tesz Mingusra, persze nem pozitívakat, emellett elég furcsa és (számomra ijesztő) ember is: kinézete, öltözködési stílusa, viselkedése stbstb. Én vele szimpatizáltam legkevésbé a film során, igazából szerintem be se engedtem volna a lakásomba, mert valamiért mindig egy őrült szociopata sorozatgyilkos jutott volna eszembe róla...

Marion és Mingus kapcsolata nagyon megsínyli ezt a két napot, szinte a szakítás veszélye fenyeget, de érdemes e az őrült rokonság miatt felrúgni egy jól működő románcot!? Hiszen a családját senki sem válogathatja meg, ráadásul ott lebeg a szemük előtt, hogy két nap és túl lesznek rajta. De vajon kibírják-e? Ráadásul mindeközben ki akarják költöztetni őket. Marion pedig élete egyik legfontosabb kiállítására készül. Vagy készülne...

Ajánlom a filmet azoknak, akiknek tetszett a Két nap Párizsban, akik szeretik Delpy munkásságát, akik kedvelik Chris Rock humorát és mindenkinek, akinek vannak furcsa szerzetek a családjában :)

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr305066330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása