A Dal 2013 - első adás (első elődöntő)
2013. február 06. írta: redbandita

A Dal 2013 - első adás (első elődöntő)

Kicsit megkésve bár, de törve nem szeretnék írni Nektek egy pici cikket A Dal című műsorról, ahol a tét a Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutás. Tavaly ugyebár a Compact Disco képviselte kishazánkat, akiket szintén a Dal című műsorban választott ki részben a közönség, és részben a zsűri. Idén harmincan jutottak be az elődöntőbe, akik közül most tízet láthattunk, köztük az X-Faktor jónéhány sztárját (Fehér Zoli, Baricz gergő, Keresztes Ildikó, vagy Gyurcsík Tibi), de a Voice győztese, Pál Dénes is fellépett, valamint Galambos Dorina együttese, a Mrs. Columbo, hogy csak néhány nevet említsek... Hat dalnak van esélye a továbbjutásra: három a zsűri által, három pedig a közönség szavazatai alapján. Azóta már tudjuk, hogy a műsor (legalábbis közszolgálati viszonylatban) egész jól debütált, már ami a nézettséget illeti.

dal1.jpg

A zsűri tagjai

  • Rakonczai Viktor - zeneszerző, zenei producer
  • Walkó Csaba - a Compact Disco frontembere
  • Rúzsa Magdi - énekesnő, zeneszerző
  • Csiszár Jenő - rádiós programtanácsadó, műsorvezető
  • Rákay Philip - az MTV ZRT. intendánsa

1. Fehér Zoli - Nincs baj, tűz van (Burai Krisztián - zene, Geszti Péter - dalszöveg) Egyébként Burai Krisztián maga is induló és ismerős lehet a Voice című műsorból, ahol a párbajig jutott Caramel csapatában...

Csiszár Jenőnek nagyon tetszik, JET - Are You Gonna Be My Girl-jéhez hasonlítja, Philip és Magdi Zoli énekhangjára is felhívja a figyelmet. Csaba szerint többet kéne mozognia, Viktor inkább egy balladát hallgatott volna szívesen. (37 pont a zsűritől)

2. Mrs. Columbo - Játszd újra

A jazz napos oldalát szeretnék megmutatni, a dalt együtt írta a banda. Dorina ruhája/haja (azt hiszem szokás szerint) kiveri a biztosítékot, legalábbis nálam, de a dal meglepően jó. Magdi azt mondja elfogult Dorinával, kiemeli, hogy a lány egy igazi egyéniség, ami egyébként tény és való. Philip szívébe beköltözött a dal, nyarat varázsoltak a színpadra. Jenő szerint hamisítatlan csajos dal, rafinált, kiváló hangszerelést is megdicséri. (38 pont a zsűritől)

3. Baricz Gergő - Húz (dalszöveg, zene - Baricz Gergő)

Már évekkel ezelőtt írta a dalt, még Erdélyben, de most lefordította magyarra. Gergő egy lánynak írta, akit elmondása szerint mindenkinél jobban szeretett. Szegény Kováts Vera... Jenő szerint tiszta, egyenes ballada, nagyon megdicséri. Csaba el van ájulva, "nemzetközi csábítónak" nevezi a fiút. Viktor szerint Gergő hangja nagyon jó, de kis kritikával is illeti, túl sok a zenei rész, kevés a szöveg. (43 pont a zsűritől)

4. Bogi - Tükörkép (Kovacsics Ádám (Unique) - zene, Bata Adrienn (Barbee) - dalszöveg)

A kislány 15 éves és elmondása szerint tavaly még csak néző volt, így idén nagy megtiszteltetés neki, hogy versenyezhet. Philip "Isten hozott a Dalban"- mondja, és örül, hogy ennyi fiatal tehetség van az országban. Magdi is elismeri a lány tehetséget, a retro hangulatot, "le a kalappal". Jenő: "ez a te dalod", gratulál Boginak. (37 pont a zsűritől)

5. Palcsó Tamás - Ezt látnod kell (dalszerző: Palcsó Tamás és Tabár István)

Viktor szerint ez egy hálás zenei stílus, könnyen bekúszik a bőr alá. Ehhez a stílushoz kell a lazaság, de ez még nem ment jól. Walkó Csaba megvédi, sokat mosolygott, és mozgott, szépen énekelt, a "yeee" részt kihagyta volna. Magdi szerint Tomi vitte a dalt a kristálytiszta hangjával, de aggódik mi lesz, ha erősebb ellenfelek jönnek... Nem elég a hang, kell egy dal is. (35 pont a zsűritől)

6. Background - Neonzöld (Benkő Gábor)

Csiszár "új hús a magyar zenei piacon", az énekesnőnek mondja, hogy legyen még bolondabb, a gitáros maga a rock and roll. Magdinak érdekes az egész, a dal belopta magát a fülébe, hangszerelés is érdekes. Viktor is a hangszerelést dicséri, az énekesnőnek mondja, hogy érdekesen idegesítő hangja van, de jó hallgatni :P (35 pont a zsűritől)

7. Gyurcsík Tibor - Örök Harc (Vödrös Márton, Geszti Péter, Molnár Tamás)

Tibor tavaly is indult a Dalban. Philip "ahogy a Tibi belenéz a kamerába, úgy nem néz bele senki", de szerinte egyedül kellett volna előadni, mert Tibi színpadra születette. Magdi szerint ez egy tipikus Eurovíziós dal, gratulál neki. Walkó Csaba szerint nagyon erős dal, fantasztikusan énekelt, "nem kellene a lány része". (41 pont a zsűritől)

8. Keresztes Ildikó - Nem akarok többé játszani (Köteles Leander, Deutsch Gábor, Tisza Gergely)

Viktor: " minden tiszteletem a tiéd, hogy elindultál itt". Üzenet a szakmának, hogy bárki elindulhat, akkor is, ha elért már valamit. Philip szerint Ildikó isteni tehetség, hatalmas alázat van benned, le a kalappal! Csiszár Jenő nem akarja a dalt és az előadót függetleníteni egymástól és nem is akarja. (47 pont a zsűritől)

9. Rácz Gergő - Csak állj mellém (Rácz Gergő, Geszti Péter)

Magdi szerint ez egy nagyon fülbemászó dal, ki fog folyni a rádióból. Csaba szerint az egyik legerősebb dal ebben az első elődöntőben. Csiszár szerint ez nem az ő világa, de egy országnak bejön. (45 pont a zsűritől)

10. Agárdi Szilvi és Pál Dénes - Szíveddel láss (Szabó Zé, Molnár Tamás)

Elképesztő egy páros, én imádom őket :) Philip sok ember szívébe beköltöztetek az utóbbi hónapokban, minden esély megvan rá, hogy egész Európa rátok figyeljen, katartikus élmény volt. Walkó Csaba szerint elképesztő energiát adnak, nagyon az övék ez a dal. Viktor szerint elkezdte őt feltölteni energiával ez a dal, külön külön is megdicséri az énekeseket. (48 pont a zsűritől)

A zsűri szavazatai alapján az első továbbjutó Agárdi Szilvi és Pál Dénes, második Keresztes Ildikó, harmadik Rácz Gergő. A közönség a többi hét versenyzőre szavazhatott. Ez alapján került a középdöntőbe Baricz Gergő, Palcsó Tamás és Gyurcsík Tibor.

Sztárvendégek is voltak, úgy mint Hien, aki Olvia Newton John egy dalával lépett a színpadra. Megjegyzem brutál séróval.

Majd Hujber Feri és Mészáros Árpád Zsolt következett, a Lady Carnevallal, ami nagyon mókás volt, főleg a táncra hívnám fel a figyelmet :)

Most szombaton, február 9-én adásba kerül többek között Janicsák Veca, Odett, Kállay Saunders András, Vastag Tamás, Éliás Gyula, Völgyesi Gabi, Szabó Ádám.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr955065572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása