Shrek 2 [2004]
2012. szeptember 03. írta: redbandita

Shrek 2 [2004]

A Dreamworks legelőször a Shrek esetében döntött egy folytatás mellett, és be is jött nekik, mert a  zöld ogre története másodszor is nagy siker lett. Három évvel az első epizód után, szinte minden ott folytatódott, ahol anno abbamaradt. Shrek és Fiona boldogan éldegélnek a mocsárban, mindaddig amíg nem kapnak egy meghívást Fiona családjától, akik szeretnék megismerni újdonsült vejüket. A baj csak az, hogy a szülők nem tudnak Shrek háááát származásáról. Shrek minden rosszallása ellenére, Fionával és Szamárral nekivágnak a nagy útnak Túl az Óperenciá-ba. Természetesen csak úgy, mint az elsőben most is rengeteg kaland, izgalom szegélyezi az utat és az ottlétet is, aminek következtében mi könnyünket csorgatva nevetgélünk. Sőt itt ismerjük az új szereplőt, Csizmás Pandúrt, aki később ugyebár kapott a Dreamworkstől egy önálló filmet is.

shrek2.jpg

Shrek és Fiona még szinte a mézesheteket éli meg, amikor váratlan vendégük érkezik, méghozzá Szamár, aki nagyon úgy fest, hogy szakított újdonsült szerelmével és mivel nincs hová mennie, így az ifjú házasokhoz költözik. Így éppenséggel jelen van, amikor megérkeznek a követek a királyi udvarból, hogy Shreket és Fionát meginvitálják Túl az Óperenciánba. Hárman együtt vágnak neki az útnak, még akkor is, ha Shrek az elejétől fogva rossz ötletnek tartja...

Az út hosszú, nagyon hosszú, és Szamárral elég idegőrlő is... "ott vagyunk már?" Ki ne emlékezne erre, aki valaha is látta ezt a filmet :) Mi nézők nevetünk, de Shrek és Fiona valahogy nem találja mulatságosnak. Az amúgy is feszült helyzetben, Szamár idegesítő dolgai még nehezebbé teszik az utat, és ekkor vallja meg Fiona, hogy a szülei még nem is tudják, hogy az őt sújtó átok, nem egészen úgy bomlott fel, ahogy egy tündérmesében történt volna...

shrek2pic.jpg

Ahogyan az várható, a királyi pár, de főleg Fiona apja és az egész királyi udvar is fel van háborodva Fiona választásán. A legjobban a Jótündérkeresztanya, aki valamiféle megegyezést kötött a királlyal, arra vonatkozóan, hogy az ő fia, Szőke, fogja megmenti a lányt a toronyból és elvenni feleségül. Itt kell kitérnem rá, hogy ebben a filmben a Dreaworks alkotói már nemcsak a Disney mesékkel szálltak szemben, hanem olyan klasszikusokkal is, mint a Keresztapa, vagy a Mission Impossible. Nincs is ezzel semmi gond, nekünk ettől csak még viccesebbé válik a film.

131677_galeria_shrek2_13.jpg

Na visszatérve a sztorihoz... A Jótündérkerestanya újabb megállapodást köt a Királlyal, minek következtében megismerjük az új szereplőt, Csizmás Pandúrt, a látszólag kis cuki cilamilát, aki azonban igazi bérgyilkos. Egy kis baleset következtében nem tudja megölni Shreket, sőt ő szorul segítségre, Shrek pedig megmenti és ezzel le is kötelezi a spanyol macsót, őőőőő macsekot :)

cila.jpg

Shrek, Szamár és Csizmás Pandúr együtt indulnak a Keresztanya varázsital gyárában, abban reménykedve, hogy találnak valami olyan szert, amitől helyre jön Shrek és Fiona házassága. Végül egy szépítő szer mellett döntenek, amitől Shrek emberré változik, és Fiona is szépséges lesz. Ám a gonosz Keresztanya nem akarja hagyni, hogy a pár egymásra találjon és ezért nagyon csúnya dolgokra is hajlandó.

4506.jpg

Akinek tetszett az első rész, annak mindenképpen ajánlom ezt a filmet. Egyébként ez a rész is sokkal inkább felnőtteknek szól, mint gyerekeknek, szóval nyugodtan merem ajánlani a 16 év felettieknek is, egészen a 99 éves korosztályig. Jó szórakozást mindenkinek :)

Végül a film egyik betétdala:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr814741686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása