A cím sokaknak ismerős lehet Richard Gere és Edward Norton főszereplésével film is készült a könyvből, ami hasonlóan zseniális. Évekkel ezelőtt láttam. Kíváncsi vagyok milyen lesz újra megnézni, most hogy már olvastam a könyvet is. Hamarosan erről is beszámolok. Na de vissza a könyvhöz.
 

William Diehl könyvének címe Legbelső félelem. A történet szövevényes és izgalmas. Az olvasót mindig éri valami meglepetés, igaz én tudtam, hogy mi lesz a vége, de mégis mohón faltam az oldalakat. A borítón az áll pszichológiai rémregény, és igen valóban hátborzongató. Persze mindemellett jogi dráma is.

A történet arról szól, hogy egy nagy nevű, kissé talán túl nagyképű és a szakma által túl magabiztosnak mondott ügyvéd, Martin Vail harcol, hogy megmentse 19 éves védencét, Aaron Stamplert a villamosszéktől. A halk szavú, udvarias, tisztelettudó, kedves, vallásos és rendkívül intelligens fiút azzal vádolják, hogy brutálisan meggyilkolta jótevőjét, Rushman érseket.
 

Az érsek brutális kivégzése hatására mindenki a fiú halálát akarja, csupán Marty és csapata "hisz" a fiúnak, amikor azt állítja, hogy „kiesett az idő”. És hogy miért tettem idézőjelbe a hisz kifejezést?! Mert ahogy Marty kifejtette, nem az a lényeg, hisz-e az ügyfelének, hanem, hogy a rá bízott feladatot sikerrel végezze el. ennek érdekében minden módszert megragad, hogy bizonyítsa védence ártatlanságát. Martin Vailről tudni kell, hogy egy igazi cápa, nagystílű ügyvéd, minden bűnös őt akarja, ő pedig meg is védi őket. Ennek persze az állam látja kárát. Ezért kapta Marty a büntető feladatot.

 

A fiút pszichiáterek vizsgálják, hogy megtudják, vajon mitől lehet olykor emlékezet kiesése, és hogy mégis mi hozhatja elő. A védelem nevében Molly Arrington, vizsgálja Aaron Stamplert. A vádat Jane Venable képviseli, aki 3 neves pszichiátert kér fel arra, hogy vizsgálják meg a fiút. Nem árulok el nagy titkot, h azt mondom a két oldal eltérő véleményre jut.

Így hát a nyomozással megbízott segédek mindent előtúrnak, amit csak lehet, hogy mentsék a fiút. Így derül fény arra, hogy több áldozat is van, aki a fiúhoz köthető; és rengeteg mocskos dolog kerül a védőügyvéd birtokába. A köztiszteletben álló érsek sem olyan, mint a ma született bárány, így akár még motivációt is találhatnak a gyilkosságnak. Ha lerántja a leplet az érsek titkos kis életéről (ami meglehetősen perverz), nem csak egy köztiszteletben álló ember emlékét gyalázza meg, hanem a város egész vezetésének tyúkszemére lép rá. Nem utolsó sorban pedig kirántaná a talajt az egyetlen jó dolognak a lába alól, ami Rushman érsekhez köthető, ezzel pedig hontalan gyerekeket taszítana az utcára. Nem épp egyszerű a képlet. Most már csak az a kérdés, hogy mi használja ezek közül a fiú érdekeit, és hogyan is hasznosíthatná a megszerzett információkat.
 

Na és akkor itt jön a nagy svéd csavar. Mert hát túl egyszerű lenne, ha csak így egy „sima”, kis tárgyalással le lehetne zárni a sztorit. Ugyanis a vizsgálatok során Molly tudomására jut, hogy a fiú eddigi élete során igen eltérő vallási és szexuális nevelésben részesült. Ami egy fejlődő személyiségben óriási károkat okozhat. Ezt tetézi a családi háttere, és a szerelmi élete is. Mindezeket összeadva Molly arra a következtetésre jut, hogy elképzelhető, hogy az idő elvesztését tudathasadás okozza. De mindez, hogyan bizonyítható? Mert az igaz, hogy a védelem képviselői, ha közvetve is de találkoztak Royyal, de túl kevés az idő, hogy a pszichiáter nő „tanulmányozhassa” az esetet és Royyal is megismerkedhessen. Már ha egyáltalán tényleg így van… Marty minden eshetőséget figyelembe véve készül fel a tárgyalásra. Csupán egy dolgot hagy figyelmen kívül. Mi van akkor, ha valójában nem Aaronnak, hanem Roynak van alteregója?

 

 

 

Még két könyv folytatja a történetet. Szóval hamarosan jelentkezem a folytatással.