Egy hete még Mulanról meséltem nektek, most pedig egy újabb Disney-áldozat élő szereplős feldolgozásáról fogok beszámolni. A filmnek már a címe is elég árulkodó - Az új világ az 1600-as évek elejére röpít vissza minket, a nyugati civilizáció által érintetlen amerikai kontinensre. Igen, ez kérem szépen Pocahontas története!

Megérkeznek az angol hajók az új világ partjaihoz, és a férfiakból álló legénység bizakodik. A letelepedésre kiszemelt terület tökéletesen védhető, a föld dús, a folyó gazdag, a környéken ólálkodó bennszülöttek békések, barátságosak. Ilyen szép kilátások mellett nem csoda, ha Newport kapitány (Christopher Plummer) megkegyelmez a hajóút alatt lázítás miatt elítélt Smith-nek (Colin Farrell). Az optimista időszaknak azonban hamar végeszakad, miután a jócskán megfogyatkozott készleteket tolvajok dézsmálják, ráadásul a gabona is megkukacosodik. Az egyre feszültebb helyzetnek a telepes-indián barátság látja kárát. Newport kapitány a helyzet megoldására azt találja ki, hogy ő visszahajózik Angliába utánpótlásért, cseppet sem szimpatikus helyettesét (David Thewlis) megteszi a kolónia vezetőjévé, Smith-t pedig egy csapat emberrel elküldi az indiánok városába, hogy tárgyaljon a "Nagy Királlyal".

Szegény Smith ráfázik a küldetéssel, és az indiánok fogságába kerül. A törzsfőnök, Powhatan (August Schellenberg) kihallgatásán nem sikerül olyan válaszokat adnia a feltett kérdésekre, amik megfelelőek lennének, és ez majdnem az életébe kerül. Ha nem lép közbe egy fiatal lány, Smith egészen biztosan meghal. Powhatan válla fölött a lány az "angyal", aki Smith életéért könyörög, Opechancanough (Wes Studi) pedig az "ördög", aki Smith kivégzésével fitogtatná a törzs erejét. Powhatan végül a lánynak, a lányának (Q'orianka Kilcher) enged, és Smith életben marad, hogy taníthassa Pocahontast.

Smith kapitány bajban van, mert Pocahontas, Powhatan legkisebb gyermeke teljesen elvarázsolja őt eszével, jóságával és szépségével. Nem csak a lány az, ami elveszi Smith eszét, hanem az egész törzs is, akik bár "barbárok" és "primitívek", mégis egy olyan tökéletes társadalomban élnek, amilyenre Smith mindig is vágyott. Az új világ meghódította a férfit.

A király elengedi Smith-t azzal az üzenettel, hogy a telepesek tavasszal térjenek haza Angliába. A kolónia azonban teljesen leépült, Newport vissza sem tért Angliából, az emberek pedig éhesek, betegek, és/vagy haldokolnak. A totális káoszból Smit kerül ki parancsnokként, és megpróbálja gatyába rázni az embereket, de bármit is csinál, a gondolatait Pocahontas köti le. Mindig. A lány is valahogy hasonlóképpen érezhet, mert egyszer csak, a tél kellős közepén, indiánok jelennek meg a város kapujánál, és prémeket, élelmet hoznak a telepeseknek. Smith próbálja magát lebeszélni a lány iránt érzett szerelméről, de nem jár sikerrel: tavasszal újra együtt vannak. A férfi azt fontolgatja, hogy maga mögött hagyja az életét, és a törzshöz csatlakozva együtt élne Pocahontassal.

Azonban Powhatan megtalálja azokat a kukorica hajtásokat, amiket az angolok csakis az indiánok, vagyis Pocahontas segítségével ültethettek el. Mivel ez egyértelmű jele annak, hogy az alkut nem áll szándékukban betartani a telepeseknek (tavasszal irány vissza Angliába), az indiánok rajtaütnek az erődön. A kapitánynak és Pocahontasnak választania kell saját népe, és a szerelme között. Mindketten a sajátjaikat mellett tartanak ki. A támadás során rengeteg ember meghalt, többek között Pocahontas kedvenc testvére (Kalani Queypo) is. A lány sem ússza meg könnyen, őt a törzs árulása miatt kitaszítja, az apja megtagadja. Mivel Smith nem hajlandó a száműzött hercegnőt felhasználni a kolónia védelme érdekében, Argall kapitány (Yorick van Wageningen) megfosztja őt a parancsnokságtól, és kényszermunkára fogja, valamint megkínoztatja. Végül mind Smith kapitány, mind pedig Pocahontas rab(szolga)ként végzi az erődben - ennyit az önfeláldozásról.

Talán már senki nem számított rá, de az angol hajók mégis visszatértek, így a túlerő eldöntötte a viszálykodás végkimenetelét a kolónia javára. A király visszarendeli Smith kapitányt Londonba, hogy kinevezze őt egy olyan expedíció élére, ami mindig is a férfi álma volt. A kapitány kihajózik, és magára hagyja a kikupálódó félben lévő Pocahontast. Nyolc héttel később, ahogyan azt a kapitány meghagyta, közlik a hercegnővel, hogy a férfi meghalt. A lány teljesen összetörik, teljesen magába zárkózik. Még így is megakad rajta John Rolfe (Christian Bale) szeme, aki végtelen türelemmel tanítja, udvarolni kezd neki, és végül visszahozza az életbe. A férfival megy, mikor az a saját farmjára költözik, és miután Rolfe megkéri a kezét, feleségül megy hozzá, családot alapítanak. Pocahontas, vagyis mostmár Rebecca már élvezni tudja ezt az újfajta boldogságot, amikor kiderül, hogy Smit kapitány él. Most a hercegnőn a sor, hogy meghozza a saját döntését.

A film szerintem elképesztő. Egyrészt mert törekszik az igazság látszatának megtartására (nem attól gonosz valaki, hogy indián vagy angol), másrészt pedig mert olyan bensőséges hangulatot teremt, ami egyedülálló. És ezt ne úgy tessék érteni, hogy szétfolyunk a szerelmes részeknél, bár részben ez is igaz. Attól ilyen különleges a film hangulata, hogy a három főbb szereplőnek halljuk a belső monológjait, így mindig őszintén tudjuk, hogy mire gondolnak, mitől félnek, és mire vágynak.

Azért csak nem illik ennyire egyértelműen elköteleződni a film mellett, muszáj rá rosszat is mondani. Az utolsó 20 perc. Az nem tetszett. Sokkal egyszerűbben is le lehetett volna zárni ezt a filmet, így kicsit hatásvadász lett. Oké, hogy Hollywood, meg nagy sztárok és minden, de icuri-picurit kevesebb csillogásra számítottam. Még szerencse, hogy a legvégét nem rontották el. Mondjuk azért arra kíváncsi lennék, hogy a filmből mennyi a törénelmileg is igazolható tény. Vagy ünneprontó vagyok?