Kicsit nehezemre megy elkezdeni ezt az élmény beszámolót. Az első bekezdésnek ez az ötödik verziója, és még mindig nem tudom, mi fog kisülni belőle. Az első ötletem az volt, hogy megpróbálom összeszedni az indokokat, miért is kerülhet be egy musical a klasszikus csomagba, hiszen ez a műfaj nem tartozik a legnépszerűbbek közé. Aztán megnéztem, milyen díjakat söpört be a My Fair Lady és rájöttem, hogy túlaggódom a dolgot. Egy ilyen dicsőségfal magáért beszél! Csak Oscarból nyolcat kaptt a következő kategóriákban:

• Legjobb film [Jack L. Warner]
• Legjobb rendező [George Cukor]
• Legjobb férfi főszereplő [Rex Harrison]
• Legjobb operatőr [Harry Stradling Sr.]
• Legjobb jelmeztervezés [Cecil Beaton]
• Legjobb látványtervezés [Cecil Beaton, Gene Allen és George James Hopkins]
• Legjobb hang [George Groves]
• Legjobb filmzene [André Previn]
   

A My Fair Lady főhősnője Eliza Doolittle (Audrey Hepburn), egy egyszerű virágárus lány, aki úgy próbál meg pénzt keresni, hogy ibolyacsokrokat árul a gazdagok környékén. Egyik este egy furcsa alakra lesz figyelmes, aki az emberek között álldogálva bőszen jegyzetel a noteszába. A fiatal lány azt hiszi, hogy a férfi rendőr, és azért jött, hogy őt letartóztassa, úgyhogy megpróbál jelenetet rendezni. A járókelők  Eliza pártjára állnak, a legbefolyásosabbnak tűnő Pickering ezredes (Wilfrid Hyde-White) személyesen kéri meg a rendőrt, hogy hagyja békén a lányt. Csakhogy a rend őre nem a rendet őrzi, hanem a szép kiejtést. Ő ugyanis Henry Higgins nyelvészprofesszor (Rex Harrison), aki nem mellesleg családja révén az angol elit tagja. A két férfi bemutatkozik egymásnak, és kiderül, hogy Pickering ezredes az az amatőr nyelvész, akivel Higgins professzor már több levelet váltott, és nagyon szeretne találkozni.

Eddig nem túl izgalmas a történet. Akkor fordul nagyot a világ, amikor a  férfiak beszélgetése során az (nem) kicsit arrogáns professzor kijelenti, hogy bárkiről elhiszik, hogy egy igazi úriember/-hölgy, amint jó a kiejtése. Fogadást köt a két férfi, hogy a durva tájszólással beszélő Elizát Higgins hat hónap alatt úgy kikupálja, hogy az elit társaság is befogadja őt maguk közé. Eliza először fejvesztve rohan az őrült fazonoktól, de végül visszamegy Higginshez, hogy megtanuljon szépen beszélni, mert bízik benne, hogy akkor elmehet boltos kisasszonynak dolgozni. Eliza beköltözik a professzorhoz, és megkezdődik az "edzés".

A lány nagyon szenved, mert Higgins durván hajtja, de szerencsére ott van Pickering ezredes, aki kedves apa figuraként mindig segít Elizának. Találkozunk Higgins anyjával (Gladys Cooper) is, aki szintén megkedveli Elizát, később a film folyamán fiával szemben az ő pártjára áll. De ne szaladjunk ennyire előre. Szóval Pickering és Higgins tesztként elviszi Elizát a lóversenyre, ahol Mrs. Higgins gondoskodására bízzák őt. Itt találkozik a lány az ifjú Freddy Eynsford-Hillel (Jeremy Brett), aki első látásra halálosan beleszeret Elizába. Hihetnénk, hogy tökéletesen alakulnak a dolgok, de a tuskó Higgins professzor szó szerint tárgyként kezeli Elizát, így természetesen azt sem veszi észre, ha megbántja őt. Vagy, ne adj' Isten, hogy beleszeretett.

Na jó, nem mesélem tovább a történetet, hagyok valami izgalmat a filmre is. Vagy a könyvre. Aki olvasni is szeret, és érdekli Eliza története, az olvassa el G.B. Shaw Pygmalion című drámáját, ami alapján a My Fair Lady készült. Én még nem vettem hozzá a bátorságot, hogy belekezdjek, de kizártnak tartom, hogy ne zseniális legyen. A film is az.

A zenéről eddig nem írtam, de a musical címkre remélem nyilvánvalóvá tette, hogy a szereplők énekelnek és táncolnak. Sokat. Ez csak az egyik ok, amiért első sorban a nőknek ajánlom ezt a filmet, főleg csoportos nézésre, a másik maga a történet. Csajok falkában iszonyatosan jól tudnak egyrészt drukkolni Elizának, hogy álljon már a sarkára, másrészről pedig hüledezni Higginsen és a módszerein. Ja, a zenével kezdtem a bekezdést. Audrey Hepburn annyira (bármennyire is utálom ezt a szót, de akkor is) bájos, még a dalokban is tökéletesen játssza Elizát, és erre kitűnő bizonyíték a lenti videó - az egyik legismertebb dallal a filmből. A daloknál tényleg csak a színészi teljesítményére érdemes oda figyelni, a hangért a kredit egy Marni Nixon nevű énekesnőt illet (kivéve a Just You Wait, Henry Higgins és a Wouldn't It be Loverly c. dalokat, amiben Hepburn is énekel), aki karrierje során más színésznőknek is "kölcsön adta" már a tehetségét. Egyébként ugyan így járt Jeremy Brett is, annak ellenére, hogy ő jó énekesnek számított. Aztán meg figyeljétek Rex Harrisont! Nem csodálom, hogy Oscar-díjjal jutalmazták ezt az alakítását! Kár lett volna, ha nem ő kapja meg a szerepet, hanem Peter O'Toole, ahogyan azt Warner eredetileg szerette volna.