A magyar az új skandináv krimi, avagy  "az igazat mondd, ne csak a valódit"

Bár az albioni krimiszerelmünk örök, az utóbbi időben a jelentősebb krimik nem a szigetekről, hanem Skandináviából jönnek. Jellemezhetnénk őket a sötét tónusú depresszívebb felütésekkel, az emberi lélek legmélyebb bugyraiban való turkálással, népszerűségüket valószínűleg ennek köszönhetik.

@InterCom

Bátran ábrázolnak benne különféle mentális betegségekkel, vagy devianciával küzdő főhős karaktereket, és ez nagyon sokat segít abban, hogy egyrészt ezeket a betegeket elfogadjuk, másrészt bepillanthassunk sajátos lelkivilágukba.

Ennek a nyomvonalán halad Ujj Mészáros Károly új filmje is, ami a Lizának méltó párja igényességben, és ugyanilyen enyhén morbid vonalat visz végig benne, ám merőben más témát boncolgat.

A történet maga fordulatos, egyáltalán nem kiszámítható, és ezáltal az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket, ám nem ezt az erényét emelném ki ennek a filmnek - bár kötve hiszem, hogy lenne jó film jó forgatókönyv nélkül, és ennek a filmnek remek forgatókönyve van.

A vizuális ábrázolás az, ami ennyire átélhetővé teszi ezt a filmet. A légifelvételek és technika kihasználásán túl olyan vágásokkal dolgozik Ujj Mészáros, amit a szédülős jelzővel lehetne illetni. Olyan, mint amikor gyerekként sokat pörögtünk, és a világ fejtetőre állt, és vele együtt mi is felfordultunk.
Még sose kaptam pánikrohamot, de ezzel a képi világgal el tudom képzelni, hogy milyen az, amikor halálfélelemmel küszködve próbálok levegőhöz jutni. Így nem csak én, hanem bármelyik néző azonosulni tud az egyébként elesett és szerencsétlen rendőrnő karakterével, akinek zseniális megformálója Balsai Mónika.

Budapest még sosem volt ennyire film noir, gyönyörű és piszkos egyszerre. Nem hittem volna, hogy jól áll a városunknak a szmog.

A fő történetszál lassú kibomlása közben elindul Éva (Balsai Mónika) tragédiájának taglalása is, a dirib-darabokból egyszer csak mozaik lesz, és összeáll a kép, ami a régmúltat és Éva betegségét magyarázza.
Azt kell mondjam, hihetetlenül izgalmas ábrázolásmódja ez annak, amit a könyvadaptációkban sokszor elrontanak - a visszaemlékezéseket, amikből a későbbiekben fontos következtetéseket lehet levonni, és megérteni az egész képet.
Éva karakterének sajátos megoldáshorizontja az, ami sokkal többé teszi ezt a filmet, mint egy egyszerű krimi vagy bosszútörténet, jellemzően európai és erőszakmentes ez a megoldás, ami egyúttal nőies is. Bevallom, sokkal hitelesebb lett ezekkel a megoldásokkal és viselkedésmintákkal a karakter, mint a most nagyon sokszor erőltetetten erőszakos női karakterek.
Minden lelki gyengesége ellenére Éva erős, egyúttal igazán lágy és nőies karakter is, mindenféle pszichikai defektusával együtt, vagy talán éppen azért.
(Valamint jó volt végre egy szerelmi szálat a nő szemszögéből látni, egy másiktól pedig tartani egy kicsit, ám ez utóbbi aggódásom teljesen feleslegesnek bizonyult.)
Éva nem szokványos nő - empátiára ugyan képes, ám rettenetesen rosszul kommunikál, és ha mégis rákényszerül a kapcsolatteremtésre, elképesztően elfuseráltan teszi ezt. A lányával kommunikációs deficitben élnek, ám mindketten dolgoznak a kapcsolatukon. Ez is egyfajta fejlődéstörténet, meglepetésekkel.
Egyúttal ez a film egyetlen gyenge pontja - sajnos számomra nem volt hiteles kamasz Bujáki Zsófi, sokszor túltoltnak éreztem az alakítását, főleg a film első részében.

Ha már színészi alakítások - Kulka János egy igazán testhezálló szerepben tündököl, Bede-Fazekas Szabolcs pedig Anthony Hopkins-t megszégyenítően tud rezzenéstelen arccal minden érzelmet megjeleníteni.
Ahogy néztem a filmet, végig arra gondoltam, hogy bizony kicsiny országunk tele van nagyszerű színésszel, és ha végre levedlik ezeket a magyar papírízű-iskolaszagú beidegződéseket, akkor olyan dolgokra képesek, ami a világ bármelyik országában azonnal magával ragadja a nézőt.

A sötét tónusú ábrázolások egyaránt megjelenítik a ma emberének elmagányosodását, valamint remekül összecsengenek a közelmúlt itthoni politikai eseményeivel, amiket mégis képes a rendező egyetemesnek feltüntetni. És az összeesküvéselméletek szerelmeseit se hagyja kielégítetlenül a film.
Legyen az a bürokrácia vagy végrehajtó hatalom, öngyilkosságra készülő vagy lázító forradalmár a személy, a jellegzetes karakterek eltaláltak, ám mégsem hajlanak túlzásokba, a film ábrázolásmódja kiegyensúlyozott.

Szerettem ezt a filmet - a kidolgozott és megjelenített, végiggondolt karaktereit, a sajátosan magyar ízét, mégis európai felhangokkal és univerzálékkal teli képi látásmódját, Budapest ábrázolását, nem beszélve a politikai témáról, és a sajátosan morbid témáit.
Stílszerűen november 1-én - valójában Mindszentekkor, de a naptár szerint Halottak napján - lesz a bemutatója, én biztos megnézem még egyszer, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy jó filmet akar látni.

A hírről itt írtunk