Könyv a válásról - Hogyan csináljuk?
2016. augusztus 22. írta: redbandita

Könyv a válásról - Hogyan csináljuk?

Katherine Woodward Thomas házasság- és családterapeuta 2011-ben indította el Tudatos elválás című online kurzusát, mely több ezer embernek segített könnyebben feldolgozni a szakítás fájdalmát. Könyvéből megtudhatjuk, hogy a válást hogyan tehetjük kevésbé kellemetlen folyamattá, illetve olyan tapasztalattá, melyből a későbbiekben építkezhetünk.

unnamed_20.jpg

„A közhiedelemmel ellentétben az idő nem gyógyít be minden sebet. Mi igen.”
Katherine Woodward Thomas Boldogan élni – külön-külön című könyvéből

Váljunk el emberségesen

Egy ötlépéses folyamat, mely során megtudhatjuk, hogyan köszönhet el egymástól egy pár békében, úgy, hogy utána is egészséges, őszinte és kiegyensúlyozott emberi kapcsolatot őrizzenek meg egymással.

Egy kijelölt útvonal, melyet követve a válás során mindkét fél a lehető legkevésbé sérül;

Egy világos útmutató, mely segít továbblépni.

Katherine műve egy egészen új mintát mutat be: azt, hogyan szakítsunk vagy váljunk el úgy, hogy utána képesek legyünk gyorsan felépülni, sőt, újjászületni.”– Rochelle, Egyesült Államok

„Soha többé nem hagyom el magam, és nem engedem, hogy kihasználjanak. Az évek alatt sok pénzt költöttem kurzusokra és könyvekre, de ez a program volt a leghatásosabb, megváltoztatta az életem!”– Beth, Egyesült Királyság

„A tudatos elválás alkalmazása óta eltűnt belőlem a düh. Nincs többé fájdalom.”– Beverly, Egyesült Államok

unnamed_1_1.jpg

Az írónő maga így vall a válásról

„Kulturális kreatívként” mindig is érdekelt, hogy az emberek milyen sokféleképpen tudnak kötődni egymáshoz. Időnként „szeretet-forradalmárnak” hívom magam, mert rengeteg időt gondolkozom azon, milyen képességek és készségek szükségesek ahhoz, hogy boldog, egészséges és harmonikus kapcsolatokat tudjunk kialakítani egymással.

Ahogy sokan mások, én is megszenvedtem szüleim csúnya szakítását, felnőtté válásom során átéltem az összes rossz érzést, amit csak a köztük lévő elfojtott feszültségek okozhattak egy gyermeki lélekben. A mérgező kapcsolati minták kísértettek, egészen a harmincas éveimig, amikor is végre sikerült magamra találnom. Ekkor kezdődött a tanítói karrierem. Bár végzett házasság- és családterapeuta vagyok, és bestsellerszerző, legnagyobb sikeremnek mégis azt tartom, hogy számtalan órát töltöttem elmélkedéssel és beszélgetéssel, hogy az egykori sérült nőből azzá az energikus, kreatív és emberszerető valakivé válhassak, aki ma vagyok. És boldogan jelenthetem ki, hogy e fejlődési folyamat egyik legnagyobb ajándéka ez az újfajta tanítási módszer. Hiszen miután a férjem és én tíz év után úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk tovább, képes voltam a válást másképp kezelni, mint anno a szüleim (akiket isten áldjon, mindketten nagyon jó emberek és nagyon szeretjük egymást, nincs harag a szívünkben.)

És a volt férjemmel közös utazásból született meg a tudatos elválás 5 lépése.

Azóta ezrek követték a példámat, hogy megírják a saját „boldogan élni – külön-külön” történetüket, új mintát létrehozva arra, hogyan fejezhetjük be romantikus kapcsolatainkat egymásra figyelve, gyűlölködés nélkül.

Hiszem, hogy legnagyobb kihívásunk az életben – ezért legnagyobb győzelmünk is – az, hogy felülkerekedünk azon, ami majdnem elpusztít bennünket, és egy jobb, reménytelibb életet építünk belőle.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr6911493654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása