Csodagyerekek a világ szolgálatában
2015. július 24. írta: redbandita

Csodagyerekek a világ szolgálatában

Beethoven, Mozart, Mendelssohn, Picasso, Leonardo Da Vinci – csak néhány név azok közül, akiket csodagyerekként tart számon a világ. A történelemből kiindulva azt hihetnénk, csak a művészekre jellemző a zsenialitás, pedig számos olyan gyermek él, akik a tudományok vagy a sport terén rendelkeznek rendkívüli képességekkel. Szerencsére szupererejüket sokan hajlandók a világ szolgálatába állítani, akárcsak Veszélyes Henry, a Nickelodeon legújabb sztárja.

nick_hu_vh.jpg

7 éves korában már operált az indiai származású Akrit Jaswal, akinek 146-os IQ-ja korosztályában a legmagasabb Indiában. 10 hónaposan járt és beszélt, 2 évesen írt és olvasott. 7 éves volt, amikor az egyik szomszéd kislány keze annyira megsérült egy tűzben, hogy az öklét sem tudta kinyitni, a műtét után azonban újra tudta használni az ujjait. Akrit Jaswal mostanában az orális génterápiáról tart előadásokat.

 Gregory Smith 2 évesen olvasott, 10 évesen egyetemre járt és mindössze 13 volt, amikor már motivációs előadóként, gyermek- és békejogi harcosként ismerték a nevét. Kétszer jelölték Nobel-díjra, számos tévéműsorban szerepelt - többek között az Oprah-showban is - és elnökökkel, vallási vezetőkkel, valamint népnevelőkkel folytatott megbeszéléseket. Arról álmodik, hogy egy nap minden gyermek félelem nélkül élhet egy olyan világban, ahol béke uralkodik.

 Nem büszkélkedhetnek hasonló intelligenciával a Hercules-testvérek, az viszont bizonyos, hogy ők a világ legerősebb emberkéi. A 10 éves Giuliano Stroe és öccse, a 8 éves Claudiu izomzata az idősebb sportolókéval vetekszik, és arról álmodnak, hogy felnőve igazi testépítők lesznek majd. Céljuk eléréséért naponta több órán át emelgetik a súlyokat, videóikkal pedig milliókat inspirálnak mozgásra világszerte.

 Sokkal lágyabb húrokat penget a 15 éves Gáll Isis. A hárfazene magyar nagyágyúja 3 éves kora óta álmodja meg saját zenéit, amiket eleinte édesanyja kottázott le neki. Alkotói módszerét Mozartéhoz hasonlítják: legalább olyan termékeny és spontán, mint a világhírű komponista. Isis zenélt már a brüsszeli Concert Noble palotában, a Parlamentben, a Szépművészeti Múzeumban, a Nemzeti Galériában és a Magyar Tudományos Akadémián is.

 Kreativitásával, eredményeivel, „szuper képességeivel” példaként áll a korosztálya előtt, akárcsak a Nickelodeon sztárja, Veszélyes Henry. A 13 éves fiú a várost védelmező Hőskapitány segédjének szegődik, és a bűnüldözés izgalmas és kalandos világában hősként segíti az elesetteket.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr707658050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása