Agymenők - The Big Bang Theory S07E015 - S07E023
2014. május 11. írta: redbandita

Agymenők - The Big Bang Theory S07E015 - S07E023

Elmaradtam vele, pedig még mindig az egyik legjobb sorozat. Ez egyébként nem teljesen a trehányságomnak köszönhető, hanem az évadzáróhoz közeledve valahogy mindig igyekszem takarékoskodni az epizódokkal. Szerencsére már most tudni lehet, hogy még legalább három évig követhetjük nyomon a kockák mindennapjait, hiszen berendelték már a nyolcadik, kilencedik és tizedik évadot is. Már csak azon kell izgulni, hogy az Agymenők ne jusson az Így jártam anyátokkal sorsára, azaz ne laposodjon el a későbbiekben sem! Egyelőre ettől nem kell tartani, hiszen a srácok viccesebbnél viccesebb jelentekkel szórakoztatnak minket.

the-big-bang-theory-45998_big.jpg

7X15 The Locomotive Manipulation

Megint elérkezett a Valentin-nap, ami idén sem múlik el nyomtalanul még a kedvenc kockáink életében sem. Ami talán érdekesség lehet, hogy ebben az évben Sheldon (Jim Parsons) várja leginkább, méghozzá azért, mert Amy egy nagyon kedves dologgal lepi meg. Howardékkal közösen mennek el egy működő nosztalgiavonatos vacsorára, de Sheldon még ezt is képes elrontani. Szerencsére azonban a végén szépít.

tumblr_n0nf0fiba41rn4qwao1_250.gif

Eközben Penny (Kaley Cuoco) és Leonard (Johnny Galecki) vigyáznak Raj kedvencére, Fahéjra, ám egy óvatlan pillanatban a kutyus rátalál egy doboz bonbonra, így irány az állatorvos.

rs_885fd822163711eea7b.jpg

7X16 The Table Polarization

A fiúk komoly dilemmába ütköznek, pedig csak egy ebédlőasztal megvásárlását tervezik. Pontosabban Penny javaslatára Leonard szeretne egy asztalt venni, hogy Raj-nak(?) ne kelljen a földön ülnie mikor együtt kajálnak. Na de... Mint tudjuk Sheldon nem bírja a változásokat, így persze új asztalt sem szeretne. A dolgok odáig fajulnak, hogy Sheldon elindul, hogy szakítson Amy-vel (Mayim Bialik). Hogyan jut erre a döntésre? Nem meglepő módon egy igencsak nyakatekert elmélet kifejtésével.

Csakhogy Amyt sem kell félteni. Könnyen rájön, hogyan tudja úgy manipulálni Sheldont, hogy ne csak a szakítást kerülje el, hanem talán még egy picivel közelebb is kerüljön a fiúhoz.

rs_66b059d248ac71a4af.jpg

Eközben Howard (Simon Helberg) nagy lehetőséget kap: visszamehet az űrbe. Ám felesége és barátai szerint ez nem jó ötlet...

rs_78b5e0298f2262b728.jpg

7X17 The Friendship Turbulence

Kiderül, hogy Sheldon miért szekálja évek óta Howard-ot, amikor csak tudja. Ennek eredményeképpen Bernadette (Melissa Rauch) ráveszi a férjét, hogy próbáljon kedvesebb lenni barátjával, aki végül elhívja őt egy Houston-i hétvégére is. 

rs_14446fdb557300d98e7.jpg

Penny autója lerobban, neki pedig esélye sincs, hogy újat vegyen. Penny ugyanis jó ideje munkanélküli már, hiszen eddig nem igazán kapott jó szerepeket, a majmos film folytatásának lehetőségét pedig ugye visszadobta, amin Leonard-el többször össze is veszett. A srác most valami nagy dologgal lepi meg szerelmét.

Raj (Kunal Nayyar) Amy tanácsára felregisztrál egy társkereső oldalra és talál is egy megfelelő randipartnert, csakhogy nem mer írni neki, és ráveszi Amy-t, hogy segítsen neki. A dolog furcsán sül el, ráadásul Raj is hozzá a szokásos anticsajozós formáját.

rs_436c8eeb47072baf86e.jpg

7X18 The Mommy Observation

Elérkezik Sheldon és Howard közös kirándulásának hétvégéje. A repülőn a két barát talán minden eddiginél szorosabb kapcsolatba kerül, amivel nekünk nagyon vicces perceket szereznek. Aztán Sheldon iszonyatosan kínos helyzetbe kerül. Konkrétan rajtakapja mélyen vallásos anyját (Laurie Metcalfe), amikor az éppen egy férfival szeretkezik. Sheldon és Howard ekkor egy bárba menekülnek, ahol Wolowitz elmesél egy történetet saját gyerekkorából és bármely furcsa ez hat Sheldon érzelmeire(?) és mégsem lesz örihariban az anyukájával. Újra felkeresi, de az ügy nem megy túl simán...

rs_653ec35c36b99a8d0a1.jpg

A többiek eközben azon törik a fejüket, hogy mivel is töltsék az estét, amikor megérkezik Stuart (Kevin Sussmann) és össze nem esik a padlón, holtan. Valaki megölte...

rs_5236d6a7b7b2a29dc34.jpg

7X19 The Indecision Amalgamation

Pennyt felhívják, hogy ha akarja mégis eljátszhatja a majmos film második részében a szerepet. Nagy dilemma után Penny végül rábólint, még akkor is, ha a forgatókönyv nagyon béna. Még Will Wheaton-től is tanácsot kér, aki állítása szerint maga is szokott olyan szerepeket elvállalni amikhez semmi kedve.

rs_47114143fe0ada4c9f3.jpg

Raj-al valami hihetetlen dolog történik: egyszerre két lánynak is csaphatja a szelet, amit persze megint elbaltáz. Az egyik lány, Emily (Laura Spencer), aki pár résszel ezelőtt Amy-vel akart felszedetni. A másik az általam nem kedvelt, Lucy.

rs_50cfac87259339ee91.jpg

Sheldon eközben hatalmas dilemmába ütközik, amivel még majdnem Amyt is az őrületbe kergeti: PS4 vs XboxOne...

rs_2421fa38b15f9cd19db.jpg

7X20 The Relationship Diremption

Miután Sheldon szakít a Húrelmélettel, igyekszik feldolgozni a fájdalmas szakítást (a Cosmo segítségével), no meg némi alkohollal, ami néhány(?) kellemetlen telefonüzenethez vezet. Azért a reggeli ébredés se semmi :D

rs_94547ababf01647ca75.jpg

Howard ráveszi Raj-ot, hogy duplarandizzanak, de akkor még ő sem gondol arra ami ezután következni fog... Ugyanis kiderül, hogy Howard és Emily ismerik egymást. Hogy honnan az azt hiszem nagyon sok poén tárgya lesz még a következő epizódokban is.

rs_81880a0c7b8ac3116ee.jpg

7X21 The Anything Can Happen Recurrence

Mivel Penny el van keseredve a nem túl jó filmes szerepe miatt, Sheldon pedig továbbra sem tudja hogyan tovább, így Leonard-el karöltve úgy döntenek visszavezetik a Bármimegtörténhet csütörtököt. Éppen éttermet keresnek amikor belefutnak a túlórázó(?) Bernadett-be és a betegeskedő(?) Amybe. Penny és Sheldon megsértődnek a két lány árulásán és maguk indulnak a kalandos éjszakába, ami egy jósnőhöz is elvezet.

rs_5397bed6f5a15feb573.jpg

Eközben Raj és Howard megnéznek együtt egy borzalmas horrorfilmet, hogy Raj felkészülhessen a következő randijára Emilyvel.

7X22 The Proton Transmogrification

Sheldon éppen az év (számára) egyik legjobb ünnepére készül, a Star Wars napra, ám szomorú hírt kap. Az általa nagyon kedvelt Proton professzor meghal, és a temetése éppen május 4-re, a Star Wars napra esik, így a fiú úgy dönt nem megy el. Leonard és Penny elmennek, és sor kerül a sokadik lánykérésre.

rs_808091d81e9c8ca30bf.jpg

A temetés ideje alatt Raj és Howard vigyáznak Sheldon-ra, aki próbál úgy tenni, mintha hidegen hagyná barátja halála, de mi azért sejtjük, hogy a maga módján gyászolja a professzort. 

Amy és Bernadett nagy meglepetéssel készülnek a "nagy napra" és végül az egész banda együtt ünnepel.

rs_86528c38c2711b149b.jpg

7X23 The Gorilla Dissolution

Howard vesz az anyjának egy futópadot, de a nő már a beszerelés előtt lesérül, sőt hat hétig ápolásra szorul. Bernie és Wolowitz együtt próbálják meg ápolni, de nem megy zökkenőmentesen a dolog.

rs_8192266cf91c346761.jpg

Raj és Sheldon moziba mennek, ahol belefutnak Emily-be, aki éppen egy másik férfival van ott.

rs_6083128dcfa9524eee4.jpg

Pennynek sikerül még a rettentően béna majmos filmből is kirúgatnia magát, nagyon elkeseredik, de az este vége mégis jól alakul. Penny és Leonard végre megteszi, amit talán évek óta elvárunk tőlük.

rs_5493adb7ab11763c266.jpg

Képek forrása itt

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr326148199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.13. 13:22:01

kicsit hullámzó egy luk egy fa volt az érzésem. Egyik rész jó volt a másik gyengébb, de még mindig jó a sori összességében az tuti.
süti beállítások módosítása