A hihetetlen család - The Incredibles [2004] - A hősök köztünk élnek
2014. március 22. írta: redbandita

A hihetetlen család - The Incredibles [2004] - A hősök köztünk élnek

A napokban felröppent a hírt, hogy 2015-ben folytatást kap a szuperhős család életéről szóló mozi. A rendező, Brad Bird 2004-es interjúiban még hallani sem akart egy esetleges folytatásról, ám nemrégiben a Variety magazin értesülései alapján elterjedt a hír, hogy jövőre mégis elkészül a második epizód. A Disney/Pixar egyébként a Verdákat is folytatni akarja, de még nem tudni mikor ugyanis a következő projekteket már jóval korábban beharangozták: Inside Out (2014 nyara), The Good Dinosaur (2015 ősze), valamint Szenilla nyomában (2016 nyara). Mindenesetre e cikk most a 2004-ben debütált moziról szól, amely megannyi kisfiúnak vált nagy kedvencévé!

Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető

a_hihetetlen_csalad_poszter.jpg

2005-ben négy Oscarra jelölték, köztük a Legjobb animációra, amit meg is kapott. A rendező, Brad Bird korábban a Warner Bros.-nál dolgozott és a Hihetelen család ötlete már akkor létrejött a fejében, de ők nem akarták megcsinálni, így fogta magát (no meg az ötletét) és átment a Pixarhoz. Bird a "felelős" egyébként a Simpson család című sorozatért is, később a L'ecsó-t is ő rendezte, és a Mission Impossible: Fantom protokollt is. A hihetetlen családnak egyébként írója is, és ezen a pályán sem tétlenkedett korábban sem, hiszen ő írta a L'ecsót, valamint a hírek szerint ő fogja a Hihetetlen család folytatását is. 

The-Incredibles-Movie-Wallpaper-Widescreen-Free.jpg

A Hihetetlen család a Pixar hatodik filmje. A Walt Disney Pictures mutatta be és a Buena Vista Distribution forgalmazta az Egyesült Államokban 2004.november 5-én, az Egyesült Királyságban 2004. november 26-án; Magyarországon utóbbinál egy nappal előbb került a mozikba az InterCom forgalmazásában. Az Egyesült Államokban kétlemezes extra változatban került a DVD a boltokba (mind a szélesvásznú és a teljesképernyős verzió) 2005. március 15-én. Az Internet Movie Database adatai szerint 2005 legkeresettebb DVD-je lett 17.38 milliós eladással.

A film összesen 261 441 092 dollárt hozott az Egyesült Államokban, ahol így az ötödik lett az éves listán, és 369 995 000 dollárt a világ többi részén, ahol így az év negyedik legjobbjaként futott be. Ez a Pixar második legsikeresebb filmje a Némó nyomában után.(Wikipedia)

A sztori egy kicsit kacifántos (már ha arra gondolunk, hogy egy gyerekeknek szóló animációról beszélünk). Szóval ott kezdődik a történet mikor még a szuperhősök aranykorukat élték, mindenki szerette és tisztelte őket. Ekkoriban ismerkedünk három főszereplővel: Mr. Irdatlannal, Nyúlánykával és Fridzsiman-nel. Mindhárman az emberek megmentésére tették fel az életüket, és ebben segíti őket, hogy mindannyian rendelkeznek különleges képességekkel: hatalmas erő, elképesztő rugalmasság vagy éppen fagyasztás. 

screenshot-med-02.jpg

Mr. Irdatlan és Nyúlányka éppen az esküvőjükre készülnek, ám a férfi még gyorsan megment egy férfit. A dolog azonban elég rosszul sül el és a férfi bepereli őt, ami perek sorozatát indítja be. Hiszen, mint tudjuk Amerikában mindenki imád perelni... A dolog odáig fajul, hogy betiltják a szuperképességek használatát, minden szuperhősnek vissza kell vonulnia, hétköznapivá válni.

The-Incredibles.jpg

Így érkezünk el Bob Parr-hoz, a biztosítási ügynökhöz és feleségéhez, Helenhez, akik immáron három poronty szülei. De a beilleszkedés nem könnyű, Bob utálja hétköznapi életét, a srácok pedig azt, hogy nem büszkélkedhetnek spéci képességeikkel. Bob-ot meglátogatja régi barátja, Lucius (régi nevén Fridzsiman) és a két férfi heti tekézésére indul, de igazából még sosem jutottak el a tekepályára. No ne gondoljatok rosszra, nem csajozni járnak. Titokban a rendőrségi rádiót hallgatják és próbálnak segíteni a bajba jutottakon.

Bob a munkahelyén nézeteltérésbe keveredik a főnökével, ami odáig fajul, hogy végül elveszíti a munkáját. Ezt azonban nem akarja otthon bevallani, ilyen szempontból pont jókor jön egy titokzatos nő, Mirage felkérése, aki ismeri a férfi múltját és szuperhősi feladattal bízza meg. Egy szinte lakatlan szigeten kellene egy robotot megfékezni, Bob nem tud ellenállni a kísértésnek és odamegy.

Az egykori szuperhős bár kissé berozsdásodott mégis sikerrel tér haza, sőt felkeresi egykori divattervezőjét, aki új rucit készít neki. Erre szükség is lehet, mert Mirage megint felkeresi Bob-ot és újabb megbízással látja el. Mr Irdatlan a helyszínre érve szembesül az igazi gonosztevővel, akiről kiderül, hogy egy régi ismerős. Bob nagy bajba kerül...

Helen rájön, hogy a férje sántikál valamiben, szerencsére ő is eljut a kissé őrült divattervezőhöz, aki ekkora már az egész család csinos piros ruhájával elkészül. 2004 óta ez egyébként olyan népszerű, hogy számos beöltözős bulin, farsangon előkerül. Még sztárok is viselik, itt éppen Mariah Carey és családja.

mc_nc.jpg

Helen és a srácok új rucijukban indulnak az apuka megmentésére, és persze számtalan veszélyes, de látványos és nagyon izgalmas kalandba keverednek. Azt nem tudom, hogy gyerkőcöknek mennyire félelmetesek ezek a jelentek, én mondjuk lehet, hogy egy 5-6 éves kissrácot nem ültetnék ez elé a mozi elé, de mondjuk egy 8-9 évesnek biztos, hogy tetszeni fog.

incredibles12853.jpg

Ha felkeltettem az érdeklődésed, vagy nosztalgiáznál, mert már rég láttad, a mese akár ezen a linken is megnézhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr95870835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása