Phillips Kapitány – 2013
2014. március 06. írta: .loretta

Phillips Kapitány – 2013

  • Igaz történet. Tom Hanks a főhösünk.
  • Kalózok is vannak – nem, nem Johnny Depp. Ez nem az a film. Paul Greengrass rendezte.
  • Oscar jelölések száma: 6. Oscar díjak száma: 0. Ez ne tántorítson el senkit, érdemes megnézni!
  • Nincsenek hősök, hús-vér emberek vannak.

philips.jpg

Intercom

Igaz történet. Tom Hanks a főhösünk.

2009 márciusában történt, hogy Richard Phillips (Tom Hanks), a Maersk* Alabama** nevű amerikai teherhajó kapitánya sokadik útjára indult. Miután elbúcsúzott családjától, hajója egy omani kikötőből futott ki, a fedélzeten 2400 tonna áruval és 200 tonna segélyszállítmánnyal. Az első tisztnek feltűnik, hogy a szomáliai partok mellett vezet az útjuk.*** Tudják, hogy arrafelé sok a kalóz, akik a teherhajókat veszik célba. Phillips aggódik, mert a hajó fegyvertelen, a legénység sincs felkészülve semmiféle harcra, ezért biztonsági gyakorlatot rendel el.

phillips1.jpg

Intercom

* Ez egy dán óriáscég, Koppenhágában van a központja, és övéké az Alabama, Phillips kapitány hajója. 1996 óta ez legnagyobb tengeri szállítással foglalkozó vállalat a világon. Több mint 600 hajójuk van.

** Egy kisebb szállítóhajó, összesen 155 méter hosszú, ennél még a Titanic is majdnem kétszer hosszabb volt, pedig az utasokat szállított.

*** Phillips kapitány ugyanis nem az ajánlott útvonalon, hanem egy rövidebben vitte a hajóját. A hosszabb út egy nappal tovább tartott volna, ez pedig többe került volna a cégnek (üzemanyag és bér). A legénység kilenc tagja ezért beperelte a céget és kártérítést kérnek, mert szerintük a kapitány és a cég hibás döntései miatt került veszélybe az életük. A filmben erről az egészről egy szó sincs.

 Infok innen.

Kalózok is vannak – nem, nem Johnny Depp. Ez nem az a film. Paul Greengrass rendezte.

Ám alig kezdenek hozzá a gyakorlathoz, két hajót látnak közeledni. A kapitány mindent elkövet, hogy átverje és távolodásra bírja őket, ám a terv nem válik be, és az egyik hajó fegyveres legénysége megtámadja őket.^ Muse (Barkhad Abdi), a vezetőjük közli, hogy váltságdíjat követelnek…^^

phillips2.jpg

Intercom

^ Az Alabama legénysége kapott kiképzést arról, hogy mit kell tenniük egy kalóztámadás esetén. Volt a hajón egy biztonsági szoba is, amit direkt kalóztámadásokra helyeztek el. A legénység tizennégy tagja ide menekült.

^^ 2009-ben még tilos volt kereskedőhajón fegyvert viselni. Az amerikai hajóknak azóta már elvileg nemcsak szabad, de kötelező is fegyveres őröket magukkal vinniük, de a tanulmány szerint ennek ellenére is csak az összes szállítóhajó harmadán voltak fegyveres őrök 2011-ben.

Infok innen.

 

"Egyetlen felelős cég sem vállalhatja, hogy a legénysége tűzharcot vívjon az óceán közepén. Nem arról van szó, hogy a legénység nem tudná megtanulni megfelelően használni a fegyvereket, egyszerűen a jelenlegi helyzetben a kalózok túl komoly tűzerőt jelentenek ahhoz, hogy egy több ezer tonnás rakománnyal haladó hajó kockáztassa, hogy komoly sérüléseket szenvedjen."

El Szajed Háder tengerészkapitány, Egyiptomi Nemzeti Hajózási Vállalat

A teljes interjú itt olvasható.

 

Oscar jelölések száma: 6. Oscar díjak száma: 0. Ez ne tántorítson el senkit, érdemes megnézni!

Legjobb film

 

„Sok jó produkció készült az elmúlt évtizedben a nemzeti biztonság és terrorizmus témakörében, de azt akartam, hogy ez a film egy még nagyobb konfliktusra mutasson rá – a tehetősek és a nincstelenek konfliktusára. Phillips és Muse patthelyzete izgalmas tengeri túszdráma, mely egyúttal azokról a nagyobb erőkről is szól, melyek a világot formálják napjainkban.”

mondta Greengrass, aki dokumentumfilmesként kezdte karrierjét, de a thrillerek világában is tudott már bizonyítani (A Bourne-ultimátum, A Bourne-csapda). Ez a kettősség mutatkozik meg ebben a filmben is: a rendező fő szempontja az volt, hogy ne az újságok szalagcímeiből ismerhető túszmentő siker-sztorit mesélje el, ugyanakkor a lehető leghitelesebben akarta visszaadni a történteket.

PhillipsKapitany_foto_junket.jpg

Intercom

Legjobb adaptált forgatókönyv

 

 „Szomáliát megtizedelte az 1991-ben megbukott katonai diktatúra összeomlását követő polgárháború. Ugyanakkor elterjedt az illegális halászat, miután az EU szigorította szabályait. A kalózkodás lényegében reakcióként kezdődött a külföldi túlhalászatra; a korábbi halászok elfoglalják a hajókat és váltságdíjat követelnek értük, ez a bevételi forrásuk. A szervezett bűnözés része lett, igazi globális szervezettel, a háttérben nemcsak afrikai, hanem európai és észak-amerikai befektetőkkel. A teherhajók ellen küldött fiúk – amilyen Muse és csapata – csak a vége egy hosszú, összetett láncolatnak, melynek szereplői irányításuk alatt tartják a rendkívül jövedelmező üzletet.”

- mondta el Michael Bronner társproducer, aki a film kedvéért mélyen beleásta magát a szomáliai kalózkodás történetébe, és az azt működésben tartó gazdasági folyamatokba.

Phillips_kapitany_jelenetfoto_1.jpg

Legjobb vágás

 

 „Paul elmagyarázta, hogy kézikamerákat fog használni, nem lesz kamerakocsi, sem a megszokott eszközök; és kérdezte, hogy ez rendben van-e számomra. Természetesen azt mondtam, hogy igen, de őszintén szólva azt vártam, hogy amikor megérkezünk, a szokásos közeg fogad. Nem így történt. Még csak nem is állítottuk be a jeleneteket. Reggelenként összegyűltünk, másfél-két óráig átbeszéltük őket, aztán az egészet egyben felvettük – akár 18 vagy 20 percet is –, ahelyett, hogy rövid felvételekre szabdaltuk volna őket. Ez különleges módszer, mely homlokegyenest más, mint amit a legtöbb filmes – mármint a hollywoodiak – követnek.” – mondta el Hanks.

Greengrass módszerének egyik jó példája az a jelenet, amikor a kalózok először kerülnek szembe az Alabama legénységével. A hitelesség érdekében úgy döntött, hogy a szomáliaiakat alakító színészek egyáltalán nem találkoztak a többiekkel, csak a felvétel közben, amikor megtámadják a hajót.

Legjobb férfi mellékszereplő

 

Hanks négy ellenlábasát hosszas keresés után választották ki, ugyanis olyan színészeket kerestek, akiknek van szomáliai kötődése. A válogatás során a jelölteket csoportokban is tesztelték, hogy lássák, hogyan működnek együtt. Már ekkor feltűnt négy fiatalember, akik nem részesültek képzésben.

Phillips_kapitany_jelenetfoto (7).JPG

BARKHAD ABDI (Muse) ezzel a filmmel debütál színészként.

 

„Paul azt mondta, nemcsak színészeket keres, hanem azt akarja, hogy kalózokká váljunk. Így aztán néhány hét kemény munkájával azokká váltunk. Nem tudtam úszni. Meg kellett tanulnom mászni. Nem lehetett félni. Amikor a létrán voltam, 30 méter magasan a víz fölött, csak arra tudtam gondolni, hogy muszáj felérnem a tetejére.”

meséli Abdi.

A négy színész megtanulta kezelni a kalózok hajóját is, mintha azon nőttek volna fel.

 

+ Legjobb hang, legjobb hangvágás jelölés.

 

Nincsenek hősök, hús-vér emberek vannak.

A film képi világának megteremtésében Barry Ackroyd is segédkezett. Ackroyd gyakran két-három kézikamerát is használt egy-egy jelenethez. Szerinte ez a fajta munka felszabadítóan hat a színészekre is.

 

„Ha azt mondjuk nekik, hogy menjenek, amerre akarnak, és mi követjük őket, az nagy szabadságot ad nekik. A színészek többet nyújtanak, a kamera pedig jobban visszaadja az érzéseket, a hangulatokat. Ebben a filmben a kameramunka különösen kapcsolódik az érzelmi pillanatokhoz, váratlan dolgokat ragad meg, melyek nincsenek a forgatókönyvben. Az volt a célunk, hogy a kamera egyszerű megfigyelő legyen, és olyan őszinte, amennyire csak lehet. Ugyanakkor nem dokumentumfilmet csináltunk. Inkább a stílus annyira hiperrealista, hogy a nézők sok szemszögből láthatnak minden pillanatot és a szereplők minden döntését. Az emberi oldal érdekelt minket.”

A filmben végigkövethetjük, ahogy Philipps kapitány hőssé válik, de nem szuperhőssé, nem lesz Iron man vagy Batman, hanem tetteivel mutatja meg, hogy mi a helyes irány. Kapitányként óvja a legénységet, saját életét áldozná értük, de megmutatkozik az emberi oldala is, ahogy magához tér a sokkos állapotból és összeomlik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr725844548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TmT 2014.03.06. 12:22:30

Szerintem nem válik hőssé Philips kapitány, sőt. (Az "igazit" a legénysége be is perelte a felelőtlensége miatt, és azt hiszem, hogy joggal.) Ha már hősök kellenek, akkor inkább a kalózok válnak hőssé, szívbemarkoló ezeknek a földönfutóknak az előre tudható és értelmetlen halála.
Amúgy jó film.

.loretta · http://popkult.blog.hu/ 2014.03.06. 12:30:35

@TmT: A film alapján mondtam ezt, mert ha azt nézzük, ami a filmből kiderül, akkor azt mondja a kapitány, hogy mindenki aláírta az útvonalat. És ehhez képest a kapitány feláldozta saját magát értük, szerintem így nézve hőssé válik. Az, hogy a valóságban mit tudtak, és mennyire tértek el, és miért perelték be, más kérdés.
Azért a kalózokat hősnek nem nevezném. Én is sajnáltam őket persze.

TmT 2014.03.06. 13:42:51

@.loretta:
Felelőtlenség: egyedül ment a hajó, a többi hajónál a partvidéket jobban megközelítve. A kalózkodásról mindenki tudott. Szerintem ez felelőtlenség, legfeljebb nem erre fókuszál a film.
Hős kapitány: ez a dolga. Nem jelölhet ki túszt a legénységből.
A kalózok: számunkra elképzelhetetlen körülmények között tengődő éhezőket kergetnek ki a nyílt óceánra egy ócska motorcsónakkal. Amint kiderül, hogy baj van, kinnhagyják őket 3 napi távolságra a kikötőtől. Nincs vizük, nincs mit enniük, nem tudnak aludni. És a zsákmányból semmit nem kapnak. Hát mi ez, ha nem hősiesség? A bunkert egyetlen kézigránáttal megrohamozó katona is hős, mindegy, melyik oldalon áll.

.loretta · http://popkult.blog.hu/ 2014.03.06. 14:07:14

@TmT: igazad van, hogy felelőtlenség volt, de tényleg nem erre fókuszál a film.
A másik dolog az érdekes, hogy valóban kapitányként ez volt a dolga, de szerinted hányan tették volna a dolgukat ilyen helyzetben (4 gépfegyverrel a fejednél). Kitértek arra is, hogy a legénység nincs eléggé megfizetve, hogy kalózokkal harcoljon, a kapitány vajon igen?

A kalózok bátrak, ezt aláírom, de az nem igaz, hogy nem részesülnek a zsákmányból. Több millió dolláros zsákmánynál (erről volt szó a filmben, hogy ez "nem elrugaszkodott összeg") több ezer dollárt is kapnak fejenként, nem ingyen csinálják.

A hős kérdése: például, ha valaki felrobbant egy bankot, akkor hős vagy nem? A vele egy eszmét vallók szerint hős, de a másik oldal szerint csak egy terrorista.

Phillips kapitány tette minden szempontból önfeláldozó volt, és nem pénzért tette, hanem a legénységért. Nem eszméért, nem társadalmi problémák miatt.

TmT 2014.03.06. 14:37:40

A kapitány sem harcolt a kalózokkal. A hajó gyomrába bújt legénység harcolt. És ez nem fizetés kérdése, hanem foglalkozásé. Én többet keresek, mint egy lőfegyveres biztonsági őr, és mégse harcolok.

Mennyire részesülnek a zsákmányból: emlékszel a jelentre, amikor a kalózgyerek dicsekszik, hogy korábban ő szerzett meg egy görög hajót, amiért x millió dollárt kaptak? És akkor Tomhanks Phillips kapitány végignéz a rongyokba öltözött, vasággyal együtt 45 kilós suhancon és őszinte érdeklődéssel azt kérdezi, hogy "Akkor meg mit keres itt?"

Hős: bankot eléggé ritkán robbantanak eszmékért... a lényeg: az itt a kérdés, hogy van-e ezeknek a fiúknak valami más lehetőségük, valami kevés, hogy valami "értelmes" dologból "normálisan" megéljenek.
És ez a tragédia: mert csak a kalózkodás van, az látszik az állati sorból kivezető egyetlen útnak. Nem akarnak ezek a szerencsétlenek senkit bántani, sőt, Amerikába akarnak menni a pénzzel... fel se fogják az egészet.

Phillips kapitány meg átlagos átlagember, aki, ha már rosszul döntött, legalább vállalta a következményeket. De ez nehogy már dicsőség legyen, minden tisztességes ember így él - Schettino-n kívül - de az egy másik story.

redbandita 2014.03.11. 09:36:37

tegnap láttam pont, nagyon tetszett bárkinek merem ajánlani, de főleg Tom Hanks kedvelőinek, mert szerintem nem sok színész tudta volna így (ilyen hitelesen) eljátszani a szerepet. Különösen tetszett a vége, amikor a magabiztos kapitányból, húsvér emberré válik. Nemrégiben néztem meg a Banks úr megmentését is, ahol ugye Walt Disneyt alakítja Hanks, ami egy teljesen más karakter, mégis valahogy mindkét szerepet 100 százalékosan hozta. Ez az a színészi teljesítmény, amire sajnos manapság kevesen képesek. Persze tisztelet a kivételnek...
süti beállítások módosítása