Spartacus: Vér és homok (1. évad)
2013. április 11. írta: .loretta

Spartacus: Vér és homok (1. évad)

Spartacus, akinek az eredeti neve egyelőre nem derült ki, trák katonaként éli életét a feleségével, míg egy hatalomvágytól vezérelt (Claudius Glaber) hadvezér ellen való lázadása miatt elszakítják szülőföldjétől és szeretett asszonyától. Rabszolgaként tér magához Capuában, egy gladiátor iskolában, ahol kegyetlen próbákat kell kiállnia, hogy maga is gladiátorrá válhasson, majd az arénában még kegyetlenebb közönséggel és önmagával is megvívja saját harcát.

main.jpg

Véres, élet-halál küzdelmek, szex, meztelenség, ármánykodás, korrupció, árulás. Ezek a fő jellemzői a sorozatnak. Ma indul a Viasat3-on. Hajrá!

Képi világában a 300-ra emlékeztet: képregényes jellegű, túlvérezett jelenetekkel teli vizualitás, a lehetetlenségig fakult, vagy épp ellenkezőleg: túlszínezett hátterekkel teszi még izgalmasabbá az amúgy sem lapos gladiátorviadalokat, és az ókor szexuális erkölcstelenségét, a rabszolgák kiszolgáltatottságának bemutatását.

Az első évad a Római Köztársaság leghírhedtebb lázadójának történetét kelti életre. A vér és halál világában harcol gladiátorok ellen, barátok ellen, a közönség ellen, és önmaga ellen is. Túl kell tennie magát eddigi életén, el kell felejtenie a múltat, és el kell fogadnia, hogy ő Spartacus, a legenda. 

Epizódok szerinti összefoglalók: (SPOILER!) Aki még nem látta, csak a képeket nézegesse!

1. rész: Róma kijelölt legátusa, Glaber szövetséget ajánl Trákiának, ha cserébe segítenek a Mithridatész elleni harcban. Hataloméhsége ellen azonban fellázadnak a katonák, Spartacus vezetésével, amelynek az eredménye az lesz, hogy Spartacust és bajtársait Capuába viszik, hogy az arénában kivégezzék őket. Spartacus legendája itt indul útnak, ahogy három gladiátort szétzúz. Ekkor megkezdődik a gladiátorrá képezése, de életének fő célja és örök motivációja, hogy szeretett feleségét újra a karjaiban tarthassa. Romcsi.

2601a2f416spartacus.blood_.and_.sand_.s01e01.720p.hdtv_.x264.rus_.eng_.ac3105619.png

2. rész: Az arénában való túlélése után Spartacus Quintus Batiatus ludusába kerül, aki gladiátorokat képez ki a Köztársaság és a közönség javára, meg persze ő és felesége Xena (vagyis Lukretia) pénzéhségének etetéséért. Spartacus kemény munka, vér és izzadtság árán tanulja meg a „gladiátor-mesterséget”, amit az sem könnyít meg, hogy a tapasztaltabb gladiátorok „bántják” Anyúúúanyúúú!! A kiképzés után megmérettetik, hogy beveszik-e a testvériségbe. Be-be.

mensah.jpg

3. rész: Spartacus megismeri a testvériségen belüli ellenségeinek legendáit: Barca és Crixus hogyan lettek ismert és híres gladiátorok. Egy barátot is talál azonban:  Varro személyében. Crixus szemet vetett Lucretia (a Domina) szolgájára, Naeviára. Batiatus és gladiátorai meghívást kaptak a Vulcanalia fesztiválra, a nagyra törő – minél előbb szabadulni akaró Spartacus pedig kijátssza, hogy Crixus ellen harcolhasson. Crixus, a veretlen gall bajnok legyőzi, Spartacus nem hitt a nagyoknak, hogy Crixus nagy és erős, de szerencsére Batiatus megkíméli az életét.

4. rész: Spartacus veresége miatt lekerül a bányába, ahol még véresebb és kegyetlenebb harcokat folytatnak egymás ellen az elbukott gladiátorok. Egymás lenyúzott arcát maszknak használva küzdenek, kínzóbbnál kínzóbb fegyverekkel. Batiatus pénzügyi nehézségekbe ütközik, amit azzal próbál rendbe hozni, hogy Spartacusra fogad a bányában, aki sorra nyeri meg a harcokat. Crixus összemelegedik Naeviával, miközben viszonya van a dominával. Pontosabban szólva, ha a Dominus kiteszi a lábát a házból és a Dominának viszket, akkor Crixus rakja helyre a dolgokat… Batiatust ismeretlen jelölésű szolgák támadják meg, akiktől Spartacus menti meg, ezért hálából újra engedi az arénában küzdeni. Egy ígérettel is ámítgatja: megkeresteti rabszolgasorsba taszított feleségét, és elhozza a ludusba.

20120119-202453.jpg

5. rész: Batiatus Barcát és Ashurt küldi el, hogy nyomozzanak a rátámadó rabszolgák után. Calavius magisztrátus javaslatára gladiátor küzdelmeket folytatnak, hogy a régóta tartó szárazság elmúljon. És tényleg hittek ebben?? Batiatus két harcosa kapta a megtiszteltetést, hogy megküzdjenek Theokolésszel, a halál árnyékával, a rettegett gladiátorral, aki még soha senki nem győzött le, és aki Batiatus örök ellenfele: Solonius szolgálatában áll. A csata érdekesen, ámde kiszámíthatóan zárul: Spartacus Crixus segítségével legyőzi a halál árnyékát, elhozza az esőt, és legendává válik. Crixus állapota a harc után egyáltalán nem bíztató.

6. rész: Spartacus átvette a Capua bajnoka címet Crixustól, a Theokolész ellen aratott győzelmével. Barca a mérkőzésen nyert összegből akarja megváltani ő és meleg barátja: Pietrosz szabadságát, de egy félreértés miatt kivégzik, és erre sokáig nem derül fény. Spartacus szökési kísérleteiről mesél Varronak, aki próbálja észhez teríteni. Batiatus megtartotta a Spartacusnak tett ígéretét, bár nem abban a formában, amire számítani lehetett – feleségét útközben megöleti, és csak holtteste jut el a ludusig.

Barca-Pietroskiss2.jpg

7. rész: Spartacus eltemeti Surát. A doctore érdeklődni kezd Barca eltűnésének okáról. Crixus még a medicusnál gyengélkedik, de Naevia azért kitartóan ápolgatja. Varro-t meglátogatja felesége, Aurelia és a fia, bár a látogatás nem végződik happy enddel. A Mercato, nagyapja iránti tisztelete jeléül gladiátorjátékokkal akarja felidéztetni legnagyobb küzdelmét, amit a trákok ellen vívott. Spartacus kapja a megtiszteltetés, hogy eljátssza Marcus Minucius Rufust és legyőzze saját népét, és származását.

hotslave.jpg

8. rész: Batiatus új gladiátorokat vásárol, hogy Solonius ne tudjon versenyre kelni vele a tapasztalatlan gladiátoraival, és persze, hogy kérkedjen Spartacus sikereiből származó bevételével. Ilithyia farokméret alapján választ magának egy saját gladiátort, és hát elég szép méretet választ, kár is, hogy a végén lenyisszantják. Így járnak az árulók. Crixus csaknem teljesen felépült és persze vissza akar térni az edzőtérre, meg a bajnoki cím tulajdonosi helyére.

tumblr_lqddx9B2W01qcfh47.jpg

9. rész: Licinia egy gladiátorral akar dugni és Lucretia szolgálatain keresztül Spartacust kéri. Ilithya is kedvet kap egy mocskos légyotthoz, ezért ő pedig a már felépült, ereje teljében lévő Crixust kéri. Lucretia féltékenységből vezérelt cselje által Spartacus megdugja az örök ellenésének, a Leviátusnak a feleségét: Ilithyát. Liciniának persze a legszebb öröm a káröröm, ezért szétzúzott fejjel távozik az evilágból.

Screen_shot_2012-03-31_at_2.37.58_PM.png

10. rész: Miután Lucretia becsapta Ilithyiát, megígérteti vele, hogy segíteni fog nekik elnyerni férje támogatását. Batiatus szobrot csináltat Spartacus képmásával, ezzel tisztelegve előtte. A magisztrátus fiának férfivá válásából rendezett ünnepségen, Ilithyia bosszúból, testét felhasználva ráveszi a 15 éves fiút, hogy Spartacussal nyírassa ki legjobb barátját: Varrot. Batiatus meg állítólag nem való politikai pályára, persze büszkesége nem hagyja ezt annyiban.

Varro's_last_moments.png

11. rész: Varro halála után Spartacus teljesen magába roskad. Batiatus bosszút áll a becsületén esett foltért. Crixus most lép újra az arénába a Theokoles elleni kudarc után. Spartacus közben rájön, hogy feleségét (is) Bathiatus ölette meg. Crixus nagy küzdelemben legyőzi az ellenfelét. Batiatus és Ashur terve teljes sikert aratott, átverték Soloniust.

12. rész: A tőrbecsalt Solonius az aréna homokján bizonyíthat Spartacus ellen. Nem sok eséllyel. Ashur leleplezi Crixus és Naevia kapcsoltatát, ezért szolgálataiért cserébe Naeviát akarja, ami Crixusnál kicsapja a biztosítékot. Glaber visszatér Capuába, hogy meghallgassa a Batiatus kérését. Bemutatót kér Batiatustól, hogy milyen harcost faragott Spartacusból. A Dominus és a Domina cselszövéseivel kiharcolja Glaber teljes támogatását. Crixust megostorozzák, amiért Naeviával kufircoltak.

 

13. rész: Batiatus bemutatott tart a római krémnek, politikai előrejutásának érdekében. Crixus átáll Spartacus oldalára és az összes gladiátor fellázad a ludusban. Mindenki megkapja a megérdemelt büntetését, sok vér, kevés túlélő. Ilithyiát leszámítva. Évad vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr105213043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása