Az Időtlen szerelem sorozat első kötetében, a Rubinvörösben megismerkedhettünk Gwendolynnal, a mi kis időutazónkkal, aki Gideonnal az oldalán (vagy fordítva?) azért serénkedik, hogy a pót-kronográfba mind a tizenkettő időutazó vérét beolvassák. Ehhez már csak négy minta kell nekik, és a kör bezárul, a világmeváltó nagy titok pedig kiderül. De mi ez a titok? És hogyan alakul Gwen és Gideon bimbózó kis románca?
A Zafírkék szerencsére pontosan ugyan ott kezdődik, ahol a Rubinvörös befejeződött: a templomban, a csók után. Gideon persze egyből munka üzemmódba kapcsol, és a következő napokban sem nagyon mutatja jelét annak, hogy egyáltalán emlékszik a történtekre, ami Gwendolynt - természetesen - még inkább az "ügyre" fókuszálja. A magánra, nem az üzletire. Gwenny magánéletét egyébként többnyire ez tölti ki: elmélkedik Gideonon, hol magában, hol Leslie-vel, néha kiakad Charlotte-ra és ennyi.
Az iskolában nem nagyon pörögnek az események, Mókus persze Gwendolynon és Leslie-n tartja a szemét, és előszeretettel be is szólogat a lányoknak, de ennyi. Viszont az Őrzőkkel kapcsolatos ügyben előrelépések vannak. Például újra felbukkan Lucy, Paul és Margaret Tilney, Gwen és Gideon meglátogatják a grófot - és Mirot - Lord Bromptonék soirée-ján, felbukkan egy gonosz ellencsoport, a Firenzei Szövetség, és annak feje, Lord Alastair, valamint Gwenny szert tesz két titkos szövetségesre: az egyik a nagypapája, Lucas Montrose, aki egyébként már évek óta halott, valamint Xemerius, egy vízköpő démon, aki pedig már évszázadok óta halott. A nagypapás dologban egyébként Gwendolyn eléggé sáros, ezért nem is mesél róla senkinek, ami még több félreértésre ad okot közte és Gideon között, és az sem lendíti előre a kapcsolatukat, hogy Gideont egyik utazása során valaki, valószínűleg maga Gwen leütötte.
Na jó, történetmesélésből ennyi elég. Talán már így is sokat mondtam. A lényeg, hogy nem csak a történet fonalát veszi fel a Zafírkék ott, ahol a Rubinvörös abbahagyta, hanem a stílus, a lendület, a feszültség, a titokzatosság is ugyan azon a magas szinten folytatódik tovább, ahogyan azt az előző kötetben megszoktuk. Az unszimpatikus szereplők továbbra is unszimpatikusak maradnak, akiket eddig birtunk, azok ezen túl is a szívünkhöz közel állnak, és bár sok újdonságra nem derül fény, azért egyre közelebb és közelebb kerülünk az igazsághoz.
Két dolog van, amit kiemelnék a történetben, bár azt hiszem, hogy ezeket már a Rubinvörösről szóló beszámolóm alatt is megemlítettem. Az egyik Gwendolyn szerethetősége, a másik pedig a folyton jelen lévő humor. Hadd részletezzem picit. A legtöbb YA regénnyel az a bajom, hogy a főszereplő lányok egy idő után az idegeimre mennek. Aláírom, hogy nem feltétlenül tartozom már a célcsoporthoz, de a Zoey Redbirdöktől már a hajam hullik, és nem csak azért, mert mind egy kaptafára készült, hanem mert idegesítőek és kiszámíthatóak. Gwendolyn nekem az esetek döntő többségében nem ebbe a kategóriába tartozik, és ez már érdemessé teszi arra az Időtlen szerelem trilógiát, hogy végig olvassam. A másik a humor faktor lenne. Xemeriusnak olyan dumája van, hogy én szó szerint hangosan felnevettem rajta. Volt is egy rész, amit meg akartam veletek osztani, de őszintén szólva nem jelöltem be olvasás közben, és visszalapozva meg nem találtam. Bár az is lehet, hogy az már a Smaragdzöldben volt, mert hát mea culpa, de zsinórban olvastam a két könyvet és az ilyen apró részletek helyét már nehéz beazonosítani.
Negatívumként is csak egy régi indokot tudok felhozni, ami igazából nem zavaró, csak nem értem az okát. Ha egy nemzetközi szinten is sikerre vágyó magyar író angolszász környezetbe ültetné át a regényét, hát megértem. Bár az angol/amerikai szemmel egzotikusnak számító Jancsik és Besenyőpuszták erejét nem szabadna alábecsülni. Eltértem a lényegtől. Szóval vannak helyzetek, ahol érthető ez a fajta nemzeti elpártolás. De hogy egy német írót mi visz rá erre, azt nem tudom. Főleg, hogy a németek igen is magukénak tekintik a trilógiát, hiszen filmet is ők készítettek belőle, aminek 14-én lesz a (németországi) bemutatója. Erről csak annyit, hogy a szereplőket nem igazán ilyennek képzeltem - még szerencse, hogy már túl vagyok az olvasáson, és az élményt nem ronthatják el. Minden esetre megnézős. Az első rész biztosan.
(Találtam még egy fél indokot ide: nézzétek meg az angol nyelvű, kemény fedeles kiadás. Mennyire gyönyörű az a borító!)
Hivatalos magyar nyelvű/feliratos trailer nincsen (vagy legalábbis én nem találtam), de szerencsére a magyar fanok mindig is aktívak voltak :) Még egy infó a videó előtt: a Faster címet viselő betétdalt Sofi de la Torre énekli.
