Barátság extrákkal - Friend Benefits [2011]
2013. február 13. írta: redbandita

Barátság extrákkal - Friend Benefits [2011]

Több okból vettem elő ezt a kicsit már réginek számító filmet. Az egyik, hogy a Valentin nap közeledtével szerintem nagyon aktuális, mert nem túl nyálas, viszont romantikus. A másik ok, hogy nemrégiben górcső alá vettem Emma Stonet akinek a filmjei közé sorolta az IMDb a Barátság extrákkalt. Ami elég vicces tekintve, hogy kb az első öt percben szerepel mindösszesen. Na de mindegy, ettől függetlenül ez egy nagyon jó kis film, amit akár a pasinkkal is megnézhetünk, mert számára is emészthető lesz. Mila Kunist pedig egyre jobban bírom, és ti? A filmtől egyébként többet vártam, talán Justin nem volt olyan jó választás, mint a hasonló témájú filmben, Csak szexre kellesz-ben, Ashton Kutcher.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

163375.gif.jpg

Szóval Emma Stone itt is vörös démon, de kb. 5 percig tart a szerepe és ezalatt jól kikosarazza a főszereplőnket, Dylant (Justin Timberlake). Szóval az ő szempontjából kicsit nehéz lenne bemutatnom a filmet, pedig ez volt az eredeti tervem.
Igazából nem tudom, hogy eddig miért maradt ki nálam a Barátság extrákkal, pedig már annyit hallottam róla, és olyan régóta tervezem, hogy megnézzem. Mila Kunisra, a másik főszereplőre még a Fekete hattyú kapcsán figyeltem fel, és már akkor látszott, hogy nagy karrier áll előtte. Ebben a romantikus vígjátékban is megállja a helyét, szinte egymaga viszi el a filmet.

A Barátság extrákkal rendezője Will Gluck, aki korábban már dolgozott együtt Emma Stone-al, méghozzá a Könnyű nőcskében, ahol főszerepet adott neki. Én jobban örültem volna, ha most is többet láthatom, de a szakítós jelenet után már csak egy telefonhívás erejéig szerepel.

Szóval a film alapmotívuma, hogy létezik e szex érzelmek nélkül? Létezhet e férfi és nő között barátság? Mi lesz a barátságból, ha egy kis "tenisz" is a képbe kerül, és pláne mi van ha az egyik fél többet akar. Nem új keletű a téma, de úgy látszik megunhatatlan... A Barátság extrákkal nagy előnye, hogy nem akar más lenni, mint ami. Egy kicsit vicces, kicsit romantikus, kicsit érzelmes, kicsit szerelmes film, amit bátran merek férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlani. Sőt szingliknek és pároknak is, mert mindenki talál majd kedvére valót és most nem Timberlake izmos testére, vagy Kunis csinos alakjára gondolok. A páros tagjai a 100 perc alatt jó néhány vicces, ám de rendkívül találó tényt osztanak meg férfiakról, nőkről, kapcsolatokról, és persze a szexről.

baratsag_extrakkal.jpgJamie munkaügyi fejvadászként dolgozik és szeretné rábeszélni Dylant egy nagyon jó kis állásra, ami óriási fejlődést jelenthetne a fiú karrierjében, és persze a lány sem járna rosszul. Dylan nagy nehezen megérkezik New Yorkba, ahol már a reptéren szemet szúr neki a bájos(?) és egy kicsit kínos helyzetben levő nőszemély. Mikor kiderül, hogy ki kicsoda, Jamie elkíséri a fiút az állásinterjúra, aki kisvártatva meg is kapja a melót. Ők ketten nagyon gyorsan barátságot kötnek, tök jól elhülyéskednek, beszélgetnek, sok időt kezdenek együtt tölteni, de csak szigorúan barátok. Mindketten most vannak túl egy szakításon és nem titkolt szándékuk, hogy nem lépnek a közeljövőben kapcsolatba senkivel. Ez még oké is lenne, ha az embernek egy idő után nem lennének bizonyos szükségletei.

mozi_01.jpgÉs itt jön képbe a szex... Felvetődik, hogy miért is ne szexelhetnének, hiszen úgyis jó barátok. Egyezséget kötnek, hogy egyszeri alkalom ez, és hogy a barátságuk ennek semmilyen hátrányát nem érzi majd meg. Nem így lesz. Egyik sem. Az első csók, az első együttlét után minden megváltozik és a páros először megpróbál sodródni az árral, de ez nem megy túl jól....

A dolgok, az érzések közöttük egyre keszekuszábbak lesznek, senki sem tudja már mit akar a másiktól... Dylan hazaviszi a családjához a lányt, amit soha nem tett meg korábban senkivel. Jamie a tündérmeséről álmodik, amikor egy királylány megismeri a királyfit, és már az első percben végtelen szerelemre lobbannak, majd az ötödik randi után egymáséi lesznek stbstb. Eközben persze romantikus zene szól, mindenki szép ruhákban van, és persze jól áll a hajuk is. Na de ilyen csak a filmekben és a mesékben van, nem igaz?

friends-with-benefits-636_0.jpgMiután látják, hogy nem működik a szex és a barátság vegyítése, úgy gondolják ideje ismerkedni, de ez sem olyan egyszerű... Vagyis az ismerkedés, a randizás igen, de mi van utána... "miért nem mutatják mi van a csók után..."

Miután minden a feje tetejére áll úgy néz ki, hogy még a barátság is megszakad kettőjük között. Vagy talán mégse? Csak akkor derül ki, ha megnézed a filmet :)

Igazából merem ajánlani Valentin napra, vagy előtte, vagy utána, pároknak és egyedülállóknak egyaránt. Szórakoztató ilyen hideg téli estéken :) Mila Kunist legközelebb egy Disney filmben, az Óz a hatalmasban láthatjuk, Timberlake egy ideig most a zenével fog foglalkozni, már ha hihetünk a pletykáknak.

Barátság extrákkal.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr635074694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása