Awake - Pilot
2012. április 08. írta: enbee

Awake - Pilot

Michael Britten három legfontosabb szerepe az életben, hogy apa, férj és rendőr legyen. Jött azonban egy baleset, ami - ahogyan az lenni szokott - örökre megváltoztatta a képletet. A három tényezőből egy kikerült a képletből, de még Michael sem tudja, hogy melyik lehet az. Elég zavaró felállás, ugye?

A fenti pár sor azt hiszem, egy kis magyarázatra szorul. Szóval. Az említett balesetben Michael (Jason Isaacs) elveszítette az egyik családtagját. Az a bibi, hogy nem tudni, hogy melyiket. És hogy ez hogyan lehetséges? Az autó leamortizálása után Michael tulajdonképpen két életet él: egyik nap úgy kel fel, hogy a felesége (Hannah Britten - Laura Allen) mellette alszik, és a fia (Rex Britten - Dylan Minnette) halott, legközelebb pedig már özvegy, és Rexet kell nevelnie egyedül.

Egészen sajátos rendszert dolgozott ki Michael arra, hogy reggelente egyből tudja, éppen milyen napja van. Hord egy gumi karkötőt, ami ha piros, akkor a feleségével él, ha pedig kék, akkor a fiával. Persze ha álmában ledolgozta a csuklójáról a bizonyítékot, akkor jön reggel az őrület, és a félelem, hogy talán mindkettőjüket elveszítette, ami még ennél a kettősségnél is borzalmasabb lenne.

Azért Michael megteszi, amit tud, hogy megbirkózzon a veszteséggel, ha másért nem is, talán látszatból. Mindkét valóságban jár pszichológushoz, akiknek tényleg őszintén beszámol az ő fura kis új életéről, és mindkét doki, Dr Lee (BD Wong) és Dr Evans (Cherry Jones) is úgy vélekedik, hogy Michael így dolgozza fel a gyászt, és hogy a másik életet csak álmodja magának. Ezt akár még könnyű is lehetne elhinni, ha nem hangozna mindkét doki teljesen meggyőzőnek. Az első rész után egyébként az előny Dr Evansnél.

Britten nyomozónak persze munkába is kell állnia egy idő után, és itt is változást okozott az új felállás. Hirtelen új partnere akadt Vega nyomozó (Wilmer Valderrama) személyében, aki a másik síkon még csak egy egyszerű járőr. Valami más is történik azonban: Michael egyik életében tapasztalt ügye segítségével tudja megoldani a másik síkon történtet, és ezzel egyre jobban összekuszálódnak a férfi fejében a szálak. Nem is csoda, hiszen olyan az egész, mintha egy nagy hazugságban élne, és oda kellene figyelnie minden egyes szavára. Igazán őszinte csak a pszichológusaival lehet, akik szerint meg ugye az egész párhuzamos életek dolgot csak elképzeli.

A sorozat Kyle Killen agyszüleménye, aki a Lone Star című sorozattal vált ismerté, ami szintén egy kettős életet élő férfiról szól, kicsit más kontextusban. Mondjuk Killen gondolom reméli, hogy az Awake nem fog a Lone Star sorsára jutni, bár én ebben nem lennék biztos. Ez az egész párhuzamos életek nagyon jó ötletnek tűnik, de hogy ezzel hogyan lehet életben tartani egy sorozatot, azt nem látom. Ha megtanulná Britten kezelni a helyzetet, és a két valóságot párhuzamosan élné meg, ahhoz szükség lenne egy erősebb krimi szálra, ami a pilotból szinte teljesen hiányzik. Egyelőre a rendőri munka szinte teljesen érdektelen, és e nélkül nagyjából az az egyetlen opció, hogy a nyomozó begolyózik, hátha az őrület érdekesebbé teszi a történetet. Nálam így a sorozat még max. két részt ér meg, bár az NBC az első nyolc rész után berendelte a teljes első évadot, ami 13 részes lesz. Ez egyelőre kicsit túl optimistának tűnik, de hát messze nem az Awake lenne a legrosszabb sorozat, ami tovább húzza, mint gondolnám. Főleg, hogy még csak a pilotot láttam.

Arra a döntésre jutottam, hogy ha ez egy 5-6 részes mini lenne, akkor nem lenne gondom az Awake-kel. Végig nézném, hogy a két pszichológus hogyan szedi ráncba a nyomozónkat, aki próbál nem meggyógyulni, hogy megtarthassa a feleségét és a fiát, még azon az áron is, ha őrültnek gondolják. Kár, hogy ez a rendőri munkával nem kifejezetten összeegyeztethető... Mindegy, a lényeg annyi, hogy a pilot meglehetősen jóra sikeredett, de hogy ebből hogyan lesz egy több évados, sikeres sorozat, azt egyelőre nem látom. Azért remélem, hogy fogom!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr314365812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása