Daybreakers - A vámpírok kora [2009]
2011. augusztus 13. írta: redbandita

Daybreakers - A vámpírok kora [2009]

Az Underworld trilógia után következzen a vámpíros projektemen belül egy olyan film, ami eléggé más szemszögből közelít, mint bármely vámpír film. Itt a vámpírok nem rejtőzködnek, szinte mindent ők uralnak. Igaz nem isznak az emberekből, mert azok már szinte teljesen kihaltak. Edwardnak (NEM Cullennek) fel kell találni egy szert, amit vér helyett fogyaszthatnak, vagy van más megoldás is? Izgalmas, és fordulatos film, de eléggé oda kell figyelni, hogy ne veszítsük el a fonalat, főleg a vége felé.

Budapest Film

Ellentétben oly sok vámpír filmmel itt nincsenek vérfarkasok, sőt emberek sem nagyon. 2019-et írunk, az embereket egy vírus (szinte egytől egyig) megfertőzte, amitől vámpírrá váltak. A baj csak az, hogy a vámpírok nem ihatnak saját vagy mások véréből, mert olyan nem túl szimpatikus lénnyé válnak, mint az alább látható:

A helyzet az, hogy a vérkészletek egyre fogynak, hiába ülnek a vámpírok vezető politikusok, milliárdos cégek élén, ez ellen ők sem tudnak semmit tenni. Az egyetlen mód az lenne, ha valaki feltalálna valamilyen készítményt, ami segítene pótolni a vért. Edward azaz Ethan Hawke éppen egy ilyen szeren dolgozik, egy multicégnek. Edwardon egyébként folyamatosan azt érezni, hogy ő nem akart sosem vámpír lenni, és nem is örül annak, hogy az lett. Utálja a vért, ami elég nagy baj, ha az ember vérszívó. Ráadásul folyamatos konfliktusok között él a testvérével, aki viszont imádja a vért, olyan mint egy drogfüggő, bármire képes lenne érte.

Egy napon egy titkos társaság vezetői, Elvis (William Dafoe) és Audrey (Klaudia Karvan) azzal állítanak be Edwardhoz, hogy az ő segítségével meg tudják találni a gyógymódot. Azaz egy olyan módszert, amivel a vámpírok ismét emberek lehetnek. Mivel ez a vámpírok nagy részének nem tetszene, ezért titkos ez az emberekből álló társaság, és Edward, ha úgy dönt csatlakozik hatalmas veszélybe kerülhet.

 

Edward főnöke elég gyorsan rájön, hogy legjobb tudósa, Edward valami rosszban(?) sántikál. Charles Bromley (Sam Neil) az abszolút negatív karakter a filmben, még saját lányát (Isabel Lucas) is képes foglyul ejteni.

Edward és új csapata egyre veszélyesebb vizekre evez, melynek következtében egyre többen sérülnek vagy halnak meg. Edwardnak még tulajdon testvérével is szembe kell kerülnie egy véres összecsapásban.

Azt gondolom, hogy a Spierig testvérek az utóbbi 3-4 év egyik legizgalmasabb vámpírfilmjét alkották meg, itt végre a vámpírok nem napon csillogó, hős szerelmes egyének, hanem igazi harcosok, fenevadak, olyanok, amilyeneknek a filmvilágba való megjelenésükkor tartották őket. Kicsit félelmetesek, sajátos törvények szerint élnek, elsősorban az önfenntartás a céljuk stb.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr363150904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása